Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. január 24., hétfő: Közélet Kőröspatak visszajelez (Év elején a falugazdák) — Beszélgetés Silviu Ioachim sepsikőröspataki polgármesterrelSilviu Ioachim, Sepsikőröspatak polgármestere azzal kereste meg lapunkat, hogy a megyei költségvetés többszöri kiegészítése után visszajelzéssel tartozik az általa vezetett és zömében magyarok lakta sepsikőröspataki és kálnoki választóknak. ![]() Kőröspataki sáros úton Albert Levente felvétele
— Sártenger a műútról leágazó régi betonborítású út — mondta —, ez a legnagyobb baj, némely szakaszai nagyon nehezen járhatóak. A Baróti-hegységen áthajló megyei út tíz kilométernyi kezdeti része érinti a községközpontot: a település belterületét és a nyugati végében épülő üdülőnegyedet. Nos, abból a kormánypénzből, amiből a megye részesült, többszöri kérelem és sürgetés után sem juttatott egyetlen lejt sem ennek a községnek a megyei tanács. Ezt megmagyarázni túl nehéz a számos kocsitulajdonosnak (246 személygépkocsi-, 37 traktor- és közel 30 motorkerékpár-tulajdonos fizeti járműve után az adót!), aki nap mint nap károkat szenved ezen az útszakaszon. Nem hiszik el nekem, bár tudják, hogy az általam vezetett község jól dokumentált fejlesztési stratégiával rendelkezik, és hogy az a megyevezetés, amellyel egy kormánykoalícióban vagyunk, ugyanis én vagyok a megye egyetlen demokrata-liberális színekben megválasztott polgármestere, egy lejjel sem segített e bekötőút feljavításában. Érthető, hogy többre semmiképpen sem vártunk, de akkora összegre, amennyit a többi, hasonló helyzetű község kapott, a méltányosság elve alapján számítottak választóim. Ez a jelenlegi legnagyobb közös gondunk a területfejlesztés tekintetében.
A polgármester elmondta, hogy községfejlesztésre összesen tizennégy tervezetet készítettek, többek között a községközpont ivóvízhálózatának rendbetételére (a kálnoki részt 2009-ben már megépítették), az ehhez tartozó teljes csatornahálózatra és a derítőállomásra, a már említett utak korszerűsítésére, egy hídra és egy új útszakaszra, amely a patakon át összekötné a főúttal az üdülő- és pihenőövezetet, valamint a Túlsó-ág nevű új kőröspataki lakótelepet. Elkészült egy összetett pályázat a roma lakónegyed közművesítésére és 53 szociális lakásra a hátrányos helyzetű, népes cigányság számára. Benyújtották már a két település kultúrházainak felújítását szolgáló tervezetet, a kőröspataki Kálnoky Ludmilla központi műemlék iskola már megkezdett bővítését, felújítását célzó pályázatokat. Dokumentációval rendelkezik az önkormányzat a községközponti óvoda épületének főjavítására, a központi park kialakítására, a kálnoki Bedő Albert-emlékház megépítésére, erre ígéretet is kapott a megyei tanács elnökétől. — A nagyobb baj az — folytatta a polgármester —, hogy tekintélyes adósság gyűlt fel azokkal a kivitelező cégekkel szemben, amelyek már megkezdtek itt-ott egy-egy munkálatot: így az emlékház alapjainak beöntését sem tudtuk kifizetni, árvízkor az egyik bodoki céggel végeztetett sürgős mentési munkálatok árát sem, pedig úgy olvastam, hogy a megmaradt összegeket visszavette az állam. Az útjavításra szánt pénzt, valószínű, politikai döntések alapján mérlegelték, de szerintem ez, ahogyan községünkhöz viszonyulnak, a magyar nemzetiségű ikerfalu óhajának-igényének megtagadását jelenti. Szerző: Kisgyörgy ZoltánCikk megjelenítése: 1737Olvasóink értékelése: 3.38Szavazatok száma: 8Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. január 24., hétfő 07:23
arpi 138 hozzászólás tamas ur nem a magyarokat kepviseli,o uzletember !
2011. január 24., hétfő 09:18
csacsi 311 hozzászólás A kőröspataki és illyefalvi út a megye szégyene
2011. január 24., hétfő 13:02
vakond 14 hozzászólás A korospatakra vezeto ut valoban jarhatatlan, mindenki karteritest kellene kerjen a megyei tanacstol az autojat ert rongalodasert. Viszont a draga polgarmester ur azt is elkellene mondja, hogy szamtalan dokumentaciot keszitett, de szinte minden palyazati kiirast lekesett , nemtorodomseg, hozza nem ertesbol kifolyolag, amit leadott azr pedig kritikan aluli minosegben van osszeallitva. Ezt is elkellene mondani, azert, hogy osszealljon a teljes kep. Persze, ezt nem a megyei vezetoseg mentsegeul mondom. mindenki egyforman hibas a helyzetert.
2011. január 24., hétfő 13:04
vakond 14 hozzászólás PS: a polgarmester ur mar szolgalta a psd-t amikor Nastase kormany volt, volt fuggetlen a tariceanu kormanyban es most beallt a pdl-be. Gondolvan hogy eleg a falu viragzasahoz, hogy ha o mindig az eppen kormanyon levo part tagja. Nem eleg ezek szerint. Dolgozni is kell, hozzaertessel megpedig.
2011. január 24., hétfő 17:14
k-Roy 13 hozzászólás Kedves Vakond ! Teljesen igazad van. Nem elég csak köpönyeget csereberélni. Ahoz viszont van tehetsége. Dolgozni dolgozik, csak a maga javára. A cigányokal tudta megnyerni a vállasztásokat, no meg sok süket magyar amber is rászavazott, akik megvannak elégedve a nagy semmivel, vagy érdekböl. Remélem ez az útolsó mandátuma.
2011. január 24., hétfő 17:20
k-Roy 13 hozzászólás Annyi tapasztalattal meg ismeretségel, ami neki van, még egy 8 osztályt végzett pásztor is többet tudna felmutatni. Persze, ha jól tud nyalni :) A tanácsnál is csak így lehet pénzhez jutni !!
2011. január 24., hétfő 20:08
allex66 5 hozzászólás Kedves vakond és k-Roy véleményem,hogy jól ismeritek a kőröspataki helyzetet.szerintem érdekes volna késziteni egy fekete listát az utókornak,hogy kik azok a drága magyar emberek, akik érdekből rászavaztak vagy támogatják a nyakunkon ülő piocát.
2011. január 24., hétfő 20:09
allex66 5 hozzászólás Kedves vakond és k-Roy véleményem,hogy jól ismeritek a kőröspataki helyzetet.szerintem érdekes volna késziteni egy fekete listát az utókornak,hogy kik azok a drága magyar emberek, akik érdekből rászavaztak vagy támogatják a nyakunkon ülő piocát.
2011. január 25., kedd 09:22
arpi 138 hozzászólás azert szerintem nem potyara van ott 20 eve,szerintem nem szamit hogy milyen partba vagy,ember legyel,a ciganyok szavazatai azok nullak mert ciganyok,s aki raszavazott ne sertegessetek,mi a baj? nem rmdsz-s,hitvany mint Tamas es Demeter?!! ha ti jobban tudjatok miert nem jeloltetitek magatokat??VAKOND es KROY EGY NAGY *****OK VAGYTOK!
2011. január 25., kedd 09:32
arpi 138 hozzászólás ES ami a dokumentaciokat illeti az a baj hogy nem a Tamas ur baratjaival csinaltassa mind a tobbiek,es ezert fekezik,s hogy milyen partba all be kedves Vakond a KORP.-I polg.? az RMDSZ mit csinal,20 eve ide-oda locsog!
2011. január 25., kedd 12:57
fekete 101 hozzászólás a korospataki polgarmester a politikai erkolcstelenseg jelkepe.igazad van vakond.
2011. január 25., kedd 14:48
k-Roy 13 hozzászólás Kedves arpi ! Nem potyára van ott 20 éve - igazad van. Vállasztáskor tudom mi folyik.
Nekem mindegy melyik pártba indul, de nem szeretem a licsi-locsi embereket. Az rmdszt már rég leirtam. Mivel büszkélkedhet 20 év kemény munka után ?? Mondjál egy falut a megyéből , akinek nincsen falunapja ! ... u.i köszi a bókot, azt nézem ki mondja. Tudom fáj az igazság. 2011. január 25., kedd 15:02
fekete 101 hozzászólás nha a kovetkezo valasztaskor az rmdsz szineiben indul es akkor is nyer,akkor ot nincs amiert elitelni.
2011. január 25., kedd 16:26
arpi 138 hozzászólás K-ROY.azt hiszem te voltal valasztaskor a masik ellenfel Korospatakon,ha mindent igy tudsz!!!kovetkezokor bar indulna az RMDSZ partal a polgarmester,hogy megint ne legyen eselyetek!!!S neked buszkeseg egy falunap?egy nagyhulyeseg!S a pajazatokat nem nyeri meg Korospatak,mert Tamas ur nem kapja meg minden munkalatbol a 10 szazalekot! S itt meg volna mit irni,de fent van az Isten!
2011. január 25., kedd 17:02
fekete 101 hozzászólás arpi te hiszekeny.mibol gondolod hogy tamas ur szazalekot kap a nyertes psjazatok utan .miert haragszol annyira tamas sandorra.azt hiszem o szazszor okosabb mint te.ne legy elvakult haragodban.tamas egy igazi magyar ember,nem ugy mint ioachim,aki hol romannak hol magyarnak tarja magat ,attol fugg,hogy honnan es hogyan fuj a szel.
2011. január 25., kedd 17:49
arpi 138 hozzászólás tudom,s okos az biztos, a tolvaj UR,de te fujd fel oket hogyha nem latod mit muvelnek,lehet kozuluk valo vagy,van-e nagy bajszod?mit tudsz te Ioachimrol,a neve roman de itt el vagy 30 eve,! s a magyarok valasszak meg Korospatakon,mit szolsz? S te hol elsz ?egyelore ROMANIABAN!!!!!! akkor alkalmazkodj!te is fekete vagy ,nem csak a neved!
2011. január 25., kedd 18:05
fekete 101 hozzászólás ugylatom te is hibrid vagy. VAlahonnan jottel.nemis ezzel van a baj.Csak megjegyzem hogy en tobbet eltem erdelyben minr romaniaban.ha kedved van vitatkozni elobb tanuly tortenelmet.orvendek hogy megjegyeztedhogy ahol elek az egyelore romania.ez azt jelenti hogy meg te sem vagy biztos a jovoben.Ha bator es jo hazafi vagy aruld el a nemzetisegedet,mert a gondolkodasod azt latom a szocialista hazafisagbol ered Most mar tudom hogy te vaoban voros vagy.
2011. január 25., kedd 18:14
arpi 138 hozzászólás en magyar vagyok,ugy is tanultam,de az ilyen hazafiakkal van baj mint te es a masik felol VADIM T.,jol keveritek........!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
.jpg)