Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 05:54
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2007. október 9., kedd: Közélet

Bajtársak, ha találkoznak (Erdővidék)

Erdővidéken mintegy háromezer katonát hívtak be a második világháború idején, s tizedük hősi halált halt, vagy eltűntnek nyilváníttatott, négyszázan pedig fogolytáborban hunytak el, vagy sosem tértek haza. Tavaly még 165-en éltek, ma már tizenhéttel kevesebben vannak — tudatta becsült adatok alapján Boér Imre nyugalmazott tanár a II. világháborús öreg katonák és a földvári foglyok nyolcadik alkalommal megtartott bajtársi találkozóján.
Dimény András nyugalmazott vargyasi unitárius lelkész igehirdetésében azokra emlékezett, akik egy adott időben, helyen és pillanatban nagy dolgot cselekedtek: emberségesen helyt álltak. Nagy István, Barót polgármestere és a város vendégeként jelen levő budafoki elöljáró, Szabolcs Attila a hazai, illetve az anyaországi közösség részéről mondott köszönetet a honvédek helytállásáért és áldozatkészségéért. Krizbai Imre református lelkipásztor a haza érdekében fegyvert ragadók példáját követni valónak mondotta. Mint fogalmazott: ,,Az áldozatok ellenére akkor senki sem perelt Istennel! Nem pereltek, mert a nemzet javát a maguk javánál előbbre valónak tartották, s ennek az eszmének szellemében cselekedtek."
Bár a beszédek, szavalatok és kórusművek közül nem egynél könnyezett a sok szenvedést látott és elviselt idős közönség, az igazi ajándéknak mégis a találkozás lehetősége mondható: a léptekben számolva egymástól nem messze élő, de a fizikai gyengeségük, betegségük miatt igencsak elválasztott hadfiak még megszoríthatták egymás kezét, poharukat egymás egészségére emelhették.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Ferencz Csaba:
Belföldi hírek
A védzáradék réme Emil Boc tegnap kijelentette, úgy tűnik, fennáll annak a veszélye, hogy a mezőgazdaság terén életbe léptessék Romániával szemben a védzáradékot, ezzel az ország 110 millió eurót veszítene. Ugyanakkor a miniszteri felelősségvállalásról szóló törvény módosítása és az igazságügy terén tapasztalt hiányosságok miatt az unió szintén életbe léptetheti a védzáradékot — mondta a DP elnöke.

- Szekeres Attila:
Megvásárolják a területet (Hulladékgazdálkodás)
A megyeháza megvásárolja az integrált hulladékgazdálkodási tervben előirányzott ökologikus hulladéktárolóhoz szükséges területet. A közgyűlés legutóbbi ülésén elfogadta a hektáronkénti árat, melyet a parcellatulajdonosokkal való tárgyalások során egyeztettek.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS