Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. január 25., kedd: Közélet Milyen legyen a strand?Egyre népszerűbb a sepsiszentgyörgyi strand, egyelőre még nem nyereséges vállalkozás, de tavaly és tavalyelőtt is kihozta a fenntartási költségét. Még így is, hogy — gyakorlatilag létesítése óta — nagyobb állagjavításon nem esett át, korszerűsítésről nem is beszélve. ![]() Az élményfürdő-változat
A felújítás tehát igencsak ráférne már, erre vonatkozóan néhány éve egy magyarországi cég el is készítette a teljes átalakításra vonatkozó tanulmányt — kivitelezésére azonban nem került sor. A városvezetés most úgy érzi, eljött az ideje a strand felújításának is. Idénre még nem ütemezték be, de a jövő szezonra már modern létesítményt szeretnének elkészíteni — azt azonban, hogy milyen is legyen a strand, a városlakók szavazatára bízzák. Ugyanis két lehetőség körvonalazódott: vagy a nagy medencét meghagyják, de újracsempézik, korszerű víztisztítóval, melegítőrendszerrel szerelik fel, vagy a magyarországi cég tanulmányát valósítják meg, mely szerint a nagy medence helyén lenne egy élményfürdő és keresztben egy sokkal kisebb medence, ezek fölé idővel szétnyitható tetőt is lehetne szerelni. Mindkét változatnak vannak előnyei és hátrányai: az első kivitelezése olcsóbb, de hosszú távon fenntartási költségei nagyobbak, viszont megmaradna a sportcélokra is használható ötvenméteres medence; a második változat számottevően több pénzbe kerülne, ellenben már középtávon megtérülne a befektetés, az élményfürdő még több strandolót vonzhatna, de a maradék medence úszásra aligha, inkább csak pancsolásra lenne alkalmas. Nos, e két változatra szavazhatnak mától február 15-ig Sepsiszentgyörgy lakói a www.sepsi.ro honlapon. Mint Sztakics Éva alpolgármestertől megtudtuk, a város idei költségvetésébe belefoglalják a tervezés költségeit, a kivitelezéshez a nyári strandszezon után fognak hozzá, a munkálatot pedig a város bevételeiből fogják finanszírozni, e célra ugyanis pályázási lehetőség nemigen adódik. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 1751Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 4Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. január 25., kedd 00:43
gobe 78 hozzászólás Na tessék van két rossz megoldás,nem tudnak dönteni pártalapon ahogy eddig sok esetben mert egyszerűen nem éri meg a kérdés a ráfektetett energiát.Hát jöjjön a nép voksolni, oszt oldja meg! Cirkuszt és vizet a népnek.
2011. január 25., kedd 08:53
lacafaca74 2661 hozzászólás Kimaradt a cikkből hogy hol lehet szavazni. www.sepsiszentgyorgyinfo.ro
2011. január 25., kedd 09:27
kaba 287 hozzászólás Ismét egytervet elővettek az AÁ idejéből. Jó, hogy készen vannak.
A kérdesem, hogy hány olimpiai méretű medencét igénylő verseny volt szervezve a ,, Strandon,,???? 2011. január 25., kedd 09:32
hallo 399 hozzászólás Kedves Városvezetés ! Én nem akarok semmi esetre sem pancsolni ! Azt otthon is tudok a fürdokádban .Ha kimegyek a strandra én teljes hosszában végig akarom úszni a medencét , mert annak rendeltetescelja az úszás , vízilabda stb.és nem tisztálkodási célra van , amit otthon is megtehetek egy lavór vízben.
A gyerekeknek ki lehet építeni lecsúszókkal a hatso medencét ! A nagy medencet kérem hagyjak meg a rendelteteses céljara .Csodálkozom; hogy ilyen a nyilvánvaló dolgokhoz is külon szavazás szüksegeltetik. 2011. január 25., kedd 09:38
dsumbo 36 hozzászólás Én is azon a véleményen vagyok, hogy meg kellene tartani a nagy medencét abban a méretben és funkcióban ahogy van. A gyerekmedencét lehetne bővíteni és élményelemekkel érdekesebbé tenni.
Ezenkívül lehetne nyugodtan egy másik nagy medencét építeni élményfürdő céljából az Oroszpiac helyén, mivel ez a terület is a városé. Nem értem, hogy miért nem pakolják már ki onnan a butikokat. Ha meglenne ez a terület akkor szépen össze lehetne kötni a strandot az uszodával és akár kombinált bérlettel is lehetne egységesen üzemeltetni az egészet. Egy nagyon fontos sport- és kikapcsolódási centrumot lehetne így létrehozni. Ott van közelben például a bowlingpálya is. Szerintem egy ilyen projekten kellene gondolkozni. 2011. január 25., kedd 09:44
hallo 399 hozzászólás Ha meg élményfürdöket akarnak meleg vízzel ,szaunával ,masszázs ,szolárium stb. , akkor kerítsenek egy másik területet erre a célra ,de semmi esetre se szûkítsék le a teruletet a kiépitesekkel a jelenlegi strandon, a tömegnyomor elkerülésére, amit már szinte látom a lelki szemeim elõtt.
2011. január 25., kedd 12:20
Ferencke 49 hozzászólás A nagy medencet meg kellene hagyni, hogy aki tud es szeret uszni az ne kelljen az uszodaba menyjen, majd at a strandra napozni es egesz nap setaljon a 2 epulet kozott, es a gyerekeknek a pancsolot.
2011. január 25., kedd 12:25
lacafaca74 2661 hozzászólás A szomorú az hogy a szavazók többsége az élményfürdő felé hajlik. Nem tudom hogy valóban fog-e számitani a szavazás eredménye, de kellene mozgósitani a "konzervativabb" tábort.
2011. január 25., kedd 12:26
Ferencke 49 hozzászólás Valoszinu hogy a szavazok tobbsege nem tud uszni es azert kivanja az elemnyfurdot :)
2011. január 25., kedd 12:30
lacafaca74 2661 hozzászólás Kedves kaba. Valóban egy verseny sem volt szervezve, mert nem voltak megfelelő körülmények. A medence hossza egyedül még nem elég, de amennyiben ezt a jövőben felszámolnák végleg elmosdunk még a lehetőségtől is, mivel a fedett uszodában nem megfelelő a medence mérete. 3. variánst javasolnék én is, maradjon a nagy medence, a kicsit lehetne módositani és valóban van elegendő felület egy újabb megépitéséhez is.
2011. január 25., kedd 12:40
lacafaca74 2661 hozzászólás Gyerekkoromban egész nyáron a belépőre spóroltunk, sok szép élmény köt a strandhoz. Ideje lenne mozditani már valamit, de az "akvaparkositást" el kellene kerülni.
2011. január 25., kedd 13:15
attila30 15 hozzászólás egyet értek dsumbo ötletével, végre szépülne egy kicsit az a városrész is, és sok élményt is jelentene a felnövekvő ifjúságnak, és még a középosztály is szívesebben igényelné a sportcentrum előnyeit.
2011. január 25., kedd 14:45
KSzila 502 hozzászólás Annak idején egy sporttanárra bízták, hogy kell-e a városnak Sapientia. Miután a sporttanár kitanácsolta magát, a Sapientia Csíkban keresett szállást.
Uraim nem kell mindent szétverni ami hírnevet hozhat a városnak, oktatás, sportolás, művészetek terén. Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy szavazzatok mi kell, miccs és sör vagy inkább somlói juhfark bor, akkor a tömeg a miccs és sörre fog szavazni, de van aki a pityókaborra esküszik, mert a kommunizmusban csak azt lehetett inni. Én nem bántanám az olimpiai medencét, lám Kézdivásárhelyen, hány ezer köbméter betont öntöttek ki (igaz értelemtelenül), hogy olimpiai méretű medencéjük legyen...Szentgyörgynek mindenből a kisebb, jelentéktelenebb kell, ha népszerű és szavazatokat hoz. 2011. január 25., kedd 14:46
ruf 41 hozzászólás Sajnos a kerdes a honlapon ugy van megfogalmazva, hogy aki nem olvasta ezt a cikket, annak csak ez jon le belole : maradjon minden a regi, esetleg egy kis csempezes a nagy medenceben VAGY elmenyfurdo, tobb medence, csuszdak, stb. Termeszetes hogy a masodik a nyero. Fujj fujj varosvezetes.
2011. január 25., kedd 15:22
hallo 399 hozzászólás Ha használhatatlan lesz a zsúfoltság és a helyszûke miatt a strand, már elõre látom,hogy így lesz akkor majd távol fogok maradni onnan is mint a városi parkból , ahová a büdösség
miatt nem tudok menni. 2011. január 25., kedd 15:25
ruf 41 hozzászólás @hallo: milyen budosseg van a parkban??? en mindig tudtam setalni nyugodtan...
2011. január 25., kedd 15:33
hallo 399 hozzászólás @ruf ---Talán a madarak ürülékének a szagja de nem vagyok benne biztos ,lehet hogy egyebb , Te mit szolsz ?
2011. január 25., kedd 15:35
ruf 41 hozzászólás @hallo: :) Nagy sz@rban vagyunk igy is. Az igaz hogy tobbet takarithatnak a jardakat, de en eddig nem ereztem.
2011. január 25., kedd 15:40
hallo 399 hozzászólás Akkor szerencsés ember vagy ebböl a szempontból , én nem tudok végigmenni mert a hányinger elfog , s még azt hiszik talán ,hogy részeg vagyok:))
2011. január 25., kedd 15:41
ruf 41 hozzászólás @hallo: Ne nezd a foldet :) Vannak dolgok amiken vagy mergelodsz vagy megprobalod lesz@rni, na en soxor az utobbit csinalom, mert az elsonek soxor nincs eredmenye.
2011. január 25., kedd 15:59
hallo 399 hozzászólás Én is le@rnam de akkor meg megszólitanak az arra setalók ,hogy mit csinalok ottan ..)
2011. január 26., szerda 08:54
Ferencke 49 hozzászólás ugy tunik pancsolok tobbsegbe vannak.....sajnos
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
