Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. január 26., szerda: Nemzet-nemzetiség Egy mesemondó Zágonból![]() Máthé László zágoni cigány emberrel valamikor a hetvenes évek végén találkozhattam, s riportot írtam küzdelmes, zaklatott életéről. Katona korában különös körülmények között fázott meg, vízben és iszapban fektették órákig számomra felfoghatatlan okból, s akkor szerezte be gyógyíthatatlan betegségeit, betegnyugdíját viszont nehezen tudta intézni. Már akkor szólt arról, hogy ír, gyűjti faluja cigány folklórját, meséket, verseket, tanulmányokat is papírra vet balszerencsés roma közösségének hányatott életéről és színes történetéről.
Jó harminc esztendő után találkozhattunk újra, akkoriban bizalma jeléül folyamatosan juttatta el hozzám irkáit és írásait, melyekből a Háromszékben és a lap Roma Szombat mellékletében folyamatosan közöltünk részleteket. Aztán úgy döntöttünk, megjelentetünk egy válogatást ebből a hallatlanul színes és lenyűgözően fordulatos, izgalmas mesesorozatból. A félreértések elkerülése végett: ezek nem népmesék, noha az öregek meséi, a cigány folklór a lehető legtermészetesebb módon színezi át azokat, egyik visszatérő hősük a mesék ,,legkisebb", ezúttal a lehető legtermészetesebb módon cigány fiúja, aki változatos kalandozások után éri el élete nagy álmát, a boldogságot, amelynek kék madara ezekben a történetekben is ott röpköd mélabúsan és szinte-szinte elérhetetlenül. De van Máthé meséinek egy másik vonulata is, ahol a magyar történelem olyan nagy alakjai jelennek meg, mint Mátyás király vagy Mária Terézia, és feltűnnek Máthé szűkebb pátriájának, Háromszéknek a legendái is, szól mese a Rétyi Nyírről, de szól a Szent Anna-tó tündérszép legendájáról is. Máthé meséinek nagy erénye a fordulatos történetszövés és a színes, roma kifejezéseket, zágoni tájszavakat is tartalmazó élénk, eleven, lüktető stílus. A könyv megvásárolható a Háromszék szerkesztőségében és a H—Press árusítóhelyein. Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 879Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 11Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. január 26., szerda 07:19
bzoal 735 hozzászólás Nem cigánz,hanem ROMA(n)
2011. január 26., szerda 07:41
Tepes 758 hozzászólás Azért ne essünk túlzásba : "ROMA(n)" . Ne legyünk olyanok mint az Adevărul-on fórumozók : előitéletekkel tele xenofób agymosottak. Nem esik nekem sem jól ha lebozgoroznak.
2011. január 26., szerda 10:20
Janka219 109 hozzászólás Tepes pedig azok vagyunk.
Gratulalok a konyvhoz es sok sikert!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
