Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. január 28., péntek: Közélet Elkészül Székelyföld fejlesztési stratégiájaEddig a bukaresti hatalom képviselői akadályozták a régiós fejlesztéseket, most a közigazgatási és belügyminisztériumhoz benyújtott pályázat segítségével készítik el Székelyföld fejlesztési stratégiáját. Kovászna és Hargita megye közös tervét uniós pénzből, pontosabban 816 240 lejből finanszírozzák. A két önkormányzat vezetőinek együtt gondolkodása, közös cselekvése már régebb megkezdődött, és több ízben bebizonyosodott, Székelyföld egységes megjelenítése sokkal hatásosabb, mint ha külön-külön mutatkoznak be a megyék. Turisztikai vásárok, termékbemutató, -értékesítő próbálkozások igazolták ezt — mondta el Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Fontosak az ilyen közös tervek azért is, mert így lehet az emberekben is erősíteni, a társadalomban tudatosítani az egységes Székelyföld gondolatát — emelte ki Tamás Sándor háromszéki tanácselnök. Klárik László megyemenedzser elmondta: első lépésként széles körű közvélemény-kutatást készítenek, a lakosságtól várják, hogy megfogalmazza, milyennek látja Székelyföldet, véleménye szerint melyek a legfontosabb fejlesztési irányvonalak. Az így összegyűjtött információt összevetik az önkormányzatok rendelkezésére álló adatokkal, és külső (várhatóan akadémiai körökből érkező) segítséggel elkészítik Székelyföld fejlesztési stratégiáját. A pályázat részeként a két megyei önkormányzat mellett húsz polgármesteri hivatal összesen negyven alkalmazottja számára szerveznek képzést, a tisztviselőket és a vezetőket egyaránt tanítják majd stratégiai gondolkodásra — mondta el Klárik. Honlapot is létrehoznak, melyen a felmérés, majd a kutatások eredményeit hozzák nyilvánosságra, és itt készülnek népszerűsíteni a stratégiát is. Birtalan József Hargita megyei megyemenedzser azt emelte ki: azáltal, hogy a belügyminisztérium jóváhagyta a pályázatot, hitelesítette a két megye együttműködését. "Kiléptünk már a szimbolikus térből, és az élet minden területén együtt tudunk működni" — mondotta. A Háromszék kérdésére a két megyevezető azt is megerősítette, Maros megyét is bevonják a munkába, Székelyföldhöz hozzátartozik egy része, és bár Kovászna és Hargita pályázott, nem feledkeztek meg a marosiakról. Borboly Csaba azt is közölte, azért késlekedtek mostanáig a székelyföldi stratégiával, mert meg kellett találniuk azt a jogi formát, amely megtámadhatatlan. "Korábban nem mi, elődeink tettek erre vonatkozó ígéretet. Felmértük a helyzetet, lehetett volna kísérletezni, de eljátszottuk volna az egész folyamat hitelét" — hangsúlyozta. A pályázat kifutási ideje egy év, a két megye vezetői remélik, 2012 első közös sajtótájékoztatóján bemutathatják Székelyföld fejlesztési stratégiáját. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 1182Olvasóink értékelése: 4.33Szavazatok száma: 6Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. január 28., péntek 20:14
tibisten 600 hozzászólás Ámen!
2011. január 28., péntek 21:38
Woland 57 hozzászólás "Fontosak az ilyen közös tervek azért is, mert így lehet az emberekben is erősíteni, a társadalomban tudatosítani az egységes Székelyföld gondolatát — emelte ki Tamás Sándor háromszéki tanácselnök." TAPS!
2011. január 29., szombat 00:00
ladoga2009 571 hozzászólás "Eddig a bukaresti hatalom képviselői akadályozták a régiós fejlesztéseket"
Ejnye-bejnye, hát nem ti voltatok\vagytok azok??? Mesemondó farizeusok... 2011. január 29., szombat 10:05
abc 318 hozzászólás és vajon a tavalyi forgatókönyv szerint megy minden? Vagyis csak hargita megyei termékek a székely termékek, kiállitásokra csak hargita megye jár el, Kovászna megye felelőse ujból lenyulja a gondjaira bizott pénzt stb stb stb
2011. január 29., szombat 20:12
KSzila 502 hozzászólás A nagy tervekben nyilvánítsák védett állatfajnak a GÓBÉT hátha nem kell többé ezt a nemzetgyalázó terméket nézzük a székelyek asztalán.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||