Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. január 28., péntek: Közélet A városi tanács továbbra is akadályozná lapunk szabad terjesztésétTegnapi ülésén — bár némi akadályoztatás árán — ismét napirendjére tűzte a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Háromszék megyeszékhelyi lapárusító bódéi helyfoglalási szerződésének meghosszabbítását. A tervezetet (az RMDSZ-es és román tanácstagok ellenkezésével) ezúttal sem fogadta el a testület, viszont Antal Árpád polgármester ígéretet tett egy új, a városvezetés mai elvárásait tartalmazó szerződés kidolgozására. Ez a lépés — reméljük — a lapunk ellen indított ellehetetlenítési eljárás végét jelenti. Az immár több mint egy éve húzódó hercehurca hátterének megvilágítására az eddigi történések felidézése szükséges. A Háromszék 1992-ben alapított saját lapterjesztő hálózatot, hogy e lépésre kényszerültünk, nem a postai terjesztés ellenében, hanem annak kiegészítésére szükségeltetett. Sepsiszentgyörgyön tíz lapárusító helyet működtetünk, ezekből hét közterületen található — természetesen, a törvényes előírások betartásáért helyfoglalási szerződést kötöttünk az önkormányzattal, 2004-ben három évre, lejárta után ugyancsak háromesztendős meghosszabbítási lehetőséggel. Ez működött is 2007-ben, tavalyra azonban az új városvezetés más elképzelés megvalósításához kezdett, egy, az RMDSZ érdekeltségi körébe tartozó lap felfuttatásáért a Háromszék ellehetetlenítésével próbálkoztak. Ebbe a folyamatba illeszkedik bele néhai szerkesztőségi székhelyünk története is, hadd ne ragozzuk a múltat: mi területi autonómiánkat megvalósítottuk. A támadás gazdasági vonalon folytatódott ellenünk, a lapárusító bódéink helyfoglalási szerződését előbb változatlan formában hosszabbította volna meg az önkormányzat, erre a testület gazdasági bizottsága rá is bólintott, ekkor azonban a városvezetés egy társulási szerződés ajánlatával állt elő, mely értelmében a butikok helyét ingyen kapta volna lapunk — és az RMDSZ-es lap, illetve egy igencsak kis példányszámú, ám koalíciós érdekeltségű román újság is —, ellenszolgáltatásként a városháza hirdetéseit, reklámjait kellett volna meghatározott mennyiségben, díjmentesen közölnünk. Ez határozattervezetként az önkormányzat napirendjére került, első nekifutásra azért bukott el, mert néhány képviselő a sajtó függetlensége elleni támadásként értelmezte a társulási szerződést. Majd másodszor is napirendre került a tervezet, ekkorra már kiderülvén több háttértörténés, újból elvetette a testület. A tavalyi év folyamán lapterjesztőnk többször is törleszteni kívánta a bérleti díjat, ám erre nem volt jogi lehetőség (a bérleti díj összegét ugyanis az önkormányzatnak kellett volna közölnie a céggel). Ez azonban jó indok volt arra, hogy a szerződés meghosszabbítására vonatkozó, a tegnapi tanácsülésen napirendre tűzött határozattervezet ne kapja meg a városháza jogászának szakvéleményezése alapján a jegyzői jóváhagyást. A tervezetet egyébként Kovács István MPP-s tanácstag terjesztette elő, elmondván, lapterjesztőnk — némi kényszerű közbenjárással — visszamenőleg törlesztette a várossal szembeni "adósságát", sőt, az idei első negyedévre is kifizette a bért, vállalja az urbanisztikai szempontok teljesítését (a városvezetés új kinézetű butikokat terveztetett), illetve a bér tárgyalásos úton történő módosítását is, valamint a városvezetés által kért egyéb feltételek teljesítését, így például a parkolójegyek árusítását. A polgármester ellenben azt javasolta, a városháza kössön két hónapos szerződést lapterjesztőnkkel, ezalatt döntsenek arról, meghirdetik-e a licitet az újságárus bódékra a város egész területén, vagy lapterjesztőnk számára kidolgozzák egy újabb szerződés feltételeit. Több hozzászólással ebből vita alakult ki, többek között Bereczki Kinga MPP-s tanácstag fejtette ki, a közvéleménnyel megy szembe a tanács, ha akadályozzák, hogy küldetésünknek eleget tegyünk. Kovács István pedig azzal is érvelt, a gazdasági patriotizmuson túl — a másik két lapot, melynek társulási szerződést ajánlott a polgármester, nem Szentgyörgyön bejegyzett cég működteti — a Háromszék a város egyik sajátos értéke, "szentgyörgyikum". A vita adott pillanatában Antal Árpád bizottság felállítását is javasolta, ezt azonban elvetették, s a hosszúra nyúlt tárgyalásnak a határozattervezet elnapolására tett javaslatával próbált véget vetni az ülésvezető Klárik Attila — ezt azonban leszavazták, miként a szerződésünk meghosszabbítására vonatkozó határozattervezet sem nyerte el a testület kétharmados támogatását. A szavazás után azonban a polgármester kijelentette, úgy tekinti, mintha halasztás történt volna annak érdekében, hogy egy rendes, pontos feltételeket tartalmazó szerződésjavaslatot kidolgozzanak (bár nem értjük, mit kellene még kidolgozni, amikor eddig is minden jogszerűen működött) — s mert magyar ember szava kontraktus, bízunk benne, hogy immár lapunk és a város számára is kedvezően alakulnak dolgaink. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 1849Olvasóink értékelése: 4.87Szavazatok száma: 15Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. január 28., péntek 00:21
szekelymagyar 36 hozzászólás Milyen ócska írás. Szerintem a piacgazdaság szabályainak mindenki alá kéne vesse magát. Kedves 3székes újságírók: Önök szerint tisztességes, hogy a lapon keresztül zsarolják a z Önkormányzatot? Ha jól értem tavaly nem fizettek semmit és a butikokat mégis használták. Ezek szerint ingyen!!! Az is érdekes, hogy a lap MPP-s kötődéseiről nem számolt be (Ferencz, Csinta, Farkas stb)... Ejnye-bejnye, többet várunk el Önöktől...
2011. január 28., péntek 07:17
hillsnail 317 hozzászólás méghogy " obiektív" összegzés ,ugyan már :)
2011. január 28., péntek 07:37
abc 318 hozzászólás azt is kifelejtették a cikkből, hogy a 3szek lapterjesztő cég, nem engedte , hogy egy udvarhelyi lapterjesztő megjelenjen a városunkban.
azt is , hogy hosszu évekig, csak a 3szek létezett, idegennek nem volt lehetősége ujságot forgalmazni ************ ilyen a piacgazdaság, kizárólagos jogot csak a megyei tükör idejében lehetett kapni(meg a régi városvezetésnél) 2011. január 28., péntek 07:42
kismama 89 hozzászólás az olyan mint az OTV szallagcime :) Diaconescut is azert vizsgaljak mert el akarjak hallgatatni:)) legalabbis ezt allitja o.
Szerintem is piacgazdasagban meg kell tanulni letezni. Ha jo a lap nincs amitol felni, nem hagyjak el az olvasoi, nem szukseges elovonni a magyar zaszlot... 2011. január 28., péntek 09:17
quercusos 170 hozzászólás Akik itt a piacgazdaságot féltik, olvassák el a cikknek azt a részét is, amely arról ír,hogyan próbálja a hatalom a lap függetlenségét, arculatát, ártatlan társulási szerződéssel megváltoztatni. Ugyanakkor,minden piacgazdasági érdeket mellőzően arra kötelezni egy gazdasági szereplőt - ez esetben nem mint a saját vokáció ellen - arra kényszeríteni, hogy a versenytárs érdekeit követően cselekedjék, azaz terjessze azt...Ha a Háromszék építette, tulajdona az a bódé, azt forgalmaz benne amit akar, vagy amire engedélye van. Nemde ?. Nem gondolják, hogy a hatalommal való visszaélés egyik módozata a rákényszerített szerződéses feltétel ? És mi az, hogy nem veszi el a bérleti díjat, ha nem maffia módszer ?!!! Igenis, véleményem szerint a sajtó függetlensége elleni támadás a városháza taktikázása, és még inkább a szólásszabadság, demokrácia ellen tett sunyi gazemberség. Én azt mondanám ne nevezze magát valaki székely magyarnak ha a közösségünk érdekeit képviselő sajtó ellenében a globalizációval,a divatos piacgazdaság lerágott csontjával hadakozik vakon, ráadásul a hatalom egyeduralma javára. Vesse alá magát..., lapon keresztül zsarolják, nem volt lehetőség más újságot forgalmazni, "elovonni a magyar zaszlot", - agy mosott szövegek.
2011. január 28., péntek 09:52
KSzila 502 hozzászólás A Háromszék egy időben igencsak Tőkés párti volt, talán ma is az. Viszont egész Erdélyben egyedül a Háromszék nem moderálja, hozzászólásokat a Transindex és mára sajnos az Erdély ma is nagyon gyalázatos ilyen tekintetben, mert nem a nyelvezetet moderálják, hanem a politikai tartalmat.
A cikkek nettes olvasottsága vetekedik az Erdély Mával, hozzászólások száma is jelentős. Így a Háromszék valóban elégé független, főleg a fórum része. A Háromszék Olosz-Kelemen-Tamás párbajban betöltött szerepe boríthatta ki a bilit. 2011. január 28., péntek 10:07
quercusos 170 hozzászólás Igen valószínű KSzila... Bajuszos barátomnak sem tetszhetett, hogy hatalmaskodót faragtak belőle. Aztán indul a gépezet, kanyar fúróval...
2011. január 28., péntek 10:50
ewelyn 452 hozzászólás Aki engedi, hogy uralkodjanak fölötte, zsarnoki uralomnak veti alá magát, bár a zsarnokok mindenkit megvetnek, mégis félnek az írástudók műveitől !
2011. január 28., péntek 11:57
gobe 78 hozzászólás Tudja azt mindenki nagyon jó,l talán az irigyek még jobban,hogy a Háromszék napilapnak tekintélye és elismerése van határon innen és túl.
Azt is tudja mindenki hogy a politikum minden lehetséges eszközzel védi és próbálja megtartani hatalmát és pozicióját ameddig bírják szusszal,lehet az MPP-és amazon , vagy akár RMDSZ-es fanyüvő.( Ugyan az csak színesbe) Ami elgondolkodtató az amazon szavával élve hogy ez az "elitista" réteg kissé megkésve ugyan de rájött hogy a tollnak hatalma van. Ettől a hatalomtól akarják megfosztani napilapunkat jól tudván hogy eme húzásukkal a népbe fojtják a szót. 2011. január 28., péntek 12:00
gobe 78 hozzászólás Süket népnek könnyű prédikálni!
2011. január 28., péntek 14:38
lacafaca74 2661 hozzászólás Az igazság, mint általában, valahol középen van. A Háromszék is túl mártirizálja az egészet másfelől pedig az RMDSZ-nek sem kell a szomszédba menni egy kis gáncsoskodásért. A sajtó általában ellenzéki szerepet tölt be, vagy kellene betöltsön, főleg ha nem politikai érdekeltségbe tartozik. Az hogy birálja az RMDSZ-t érthető, mindennapjaink nagyon megkeseredtek, hála többek között az RMDSZ-nek is. De lássuk be azt is hogy jelen pillanatban sem az MPP, sem SZNT, sem mit tudom melyik csoportosulás nem jelent komoly alternativát. Az egész politika nagyon lejáratta magát, román részről és magyar részről egyaránt. Továbbra is fenntartom azt a megvalósithatatlan ötletemet hogy importálnunk kell hozzáértő vezetőket.
2011. január 28., péntek 14:41
lacafaca74 2661 hozzászólás ... és hozzátenném azt is hogy mindnyájan oda kellene tenni a vállunkat, ne várjuk a sült galambot. Csak valahogy a kedve is elment az embereknek mindentől, a morál a béka segge alatt van.
2011. január 28., péntek 15:20
KSzila 502 hozzászólás @laca
Nem hiszem, hogy bármit is kellene importálni, mindegyik szervezetre szükség van és mindegyikben vannak tehetséges emberek, tele energiával csak előbbre kell engedni őket. Olosz szerintem jó választás lenne az RMDSZ számára ha már Antal Árpi nem vállalta a megmérettetést. Eckstein három gyerekes apa, szintén rokonszenves. Az EMNTben ott van Toró, Sándor Krisztina. Az MPPben Bereczki Kinga, Rácz, a tusnádfürdői polgármester, Csinta sem kutya. Szász szerintem jó szervező, kommunikátor, három gyerekes, csak őt lerágták a Transindex csahosai. Izsák Balázs szintén kiváló politikus. Minden adott csak megfelelő embereket kell asztal mellé ültetni. Nem Kelemen Hunort, Tőkést és talán Szász Jenőt sem kell asztal mellé küldeni. Ha megfelelő emberek ülnek az asztal mellett létre tud jönni az Erdélyi Magyar Koalíció s a 8%-os küszöb is pipepurc. S minél rendezettebb családi viszonyú embereket a felső politikába, ez népesedési szempontból imperativus. Aki egy családot nem tud menedzselni, arra hogyan bízzunk egy egész közösséget? A Fidesz megtalálta megfelelő programokat és arcokat, hogy Mo-n megforduljanak a demográfiai mutatók (kapásból Orbán Viktor, Sólyom László, Süveges Gergő, Révész Máriusz)...amihez hozzáadható a 3 éves GYES hatása). 2011. január 28., péntek 15:58
lacafaca74 2661 hozzászólás Kedves Szila. Hajlom arra hogy egyetértsek veled, ez igy nagyon szép és utópisztikus, csak az a kérdés hogy egyáltalán megvalositható-e? És "egy fecske nem csinál tavaszt". Sajnos túlsúlyba kerültek a csak a saját érdekeiket szem előtt tartó oportunisták és csak remélni merem hogy az általad felsorolt személyek adott esetben nem ugyan igy cselekednének. A bizalmat viszont mindenkinek meg kell előlegezni, az új pártoknak is, és reménykedjünk. Egész eddigi életünk egy reménykedés hogy valahogy csak lesz jobb is.
2011. január 28., péntek 17:08
KSzila 502 hozzászólás A hetedik érzékem azt súgja, hogy egy Erdélyi Magyar Koalícióért sorba állnának az emberek, egyébként csak fanyalgás lesz a jutalma a pártok közti nagy tolongásnak. Egyik párt sem fogja fel adni az arculatát, hogy egy másik párt listájára tegye az embereit. Az EMNT megtehette mert nem volt párt. Az EMNP már nem fog az RMDSZ listáján indulni. Az MPP, okosan, eddig sem tette. Nem felszámolni kell az érdekcsoportokat (mert sem ideológiailag, sem regionálisan nem lehet) hanem integrálni. Az RMDSZ pedig meg fog győződni, hogy az egyszer lehúzott esőernyőt többet nem lehet felhúzni mert kínai gyártmány volt. Lehet mószerolni de nem fog működni. Új struktúra kell, új brand.
2011. január 28., péntek 20:29
flamemind 106 hozzászólás Kedves Kszila, Ön ezek szerint nem jár Kézdivásárjhelyen. Isten őrizzen, hogy Rácz kezdje szervezni a magyarság ügyét, a bukaresti román haverjaival. Rácz eddig csak a saját zsebét nézte, a város érdekét másodlagos, megkockáztatom: legutolsó dolognak tartotta. Váry úr meg mártírt faragott a lapból, már bocsásson meg.
2011. január 28., péntek 21:05
KSzila 502 hozzászólás Kézdit úgy ismerem mint Szentgyörgyöt, nem is tudom melyiket szeretem jobban. Rácz akármikor van olyan polgármester mint Antal. Mindkettőjüknek van víziójuk, vagy legalább is a csapatjuknak. Ez nem mondható el sem Bunta Leventéről, sem a kovásznai polgármesterről, például.
plusz, Rácznak még van egy púp a hátán, akit úgy hívnak, Rózsa Sándor, aki a lovak helyet saját népét ugratja. Melyik székelyföldi politikusnak nincsen román haverja? Hol élsz te Flame Mind? Ilyen vagy olyan... Akinek nincs bukaresti haverja azért nincs mert annyira tökfilkó, hogy románul sem tud. Ez megbocsájtható Juli néninek, de elemi bűn egy politikus estében. Elküldnek a szemed világába és te mosolyogsz nekik, miközben sűrűn bólogatsz. 2011. január 28., péntek 22:29
flamemind 106 hozzászólás Rácznak olyan víziója van, hogy méregdrágán területet vásárol a válság kellős közepén 1,8 millió euróért, ami üresen áll, várja a befektetőket. A város területeit cserélgetné haveri körével (lásd a B...ó vendéglő esete). A csapatát meg inkább hagyjuk, a "turisztikai szakembere" egy karikatúra, a többi "szaki" meg korteskedett a választásokkor, s most ott lebzselnek a hivatalnál. Az utak kritikán aluliak, a város szemetes, hótalanítás nincs, munkahely egyre kevesebb, "civilizálta a parkírozást" azaz mindjárt sehol nem lehet megállni - inkább nem folytatom, mert csak felidegesítem magam, s a cikk témája sem vág egybe az eszmecserével.
2011. január 28., péntek 22:53
KSzila 502 hozzászólás @Flame Mind
Hát Ön más szemüveget hord mint én. Apósomék parkírozójában Rácz óta nem járok térdig sárban, nem éktelenkednek "vaskígyók" a tömbházak körül, a temetőbe járdán lehet kisétálni, a garázsokra szép kétnyelvű táblácskák kerültek, van egy újság amit végre megrendelhetek, mert hozzám szól, a Székely Újság. Láttam a Padlást Kézdin, szívből tapsoltam a kézdivásárhelyi színháznak Szentgyörgyön, az Ábelre gondolok. A polgármesteri hivatalban nem röfögtek szembe, hanem udvariasan kiszolgáltak. Két hét múlva nyit kedvenc hypermarketem a Kaufland. Már nem kell Brassóba mennem, egy komolyabb, gyors bevásárlásra, hanem Kézdire fogok menni. Ja és nem tart fél órát amíg átvergődök a főtéren... ez sem egy utolsó szempont...megértük azt is, hogy Kolozsvárról, Brassóból jöttek emberek a Parov Stelar koncertre, románok is, az Ákos sajnos kimaradt... ennyi kapásból. 2011. január 29., szombat 09:11
quercusos 170 hozzászólás Nem olyan buták ezek, kedves Góbé !. Nem mostan jöttek rá, hogy hangosabban kell kukorékolni mint más, hiszen TS nek is van lapja (tudjuk melyik), és AÁA nak is van rádiója... Imigyen jutottak be a Phanteónba... A baj az számukra, hogy többen olvassák a Háromszéket, nagyobb a véleményformáló ereje. Nem némák Ők, hiszen tudják: néma gyermeknek anyja sem érti szavát, viszont a hangosabban szóló többet figyelmet érdemel a nép anyácskától....
2011. január 29., szombat 09:22
KSzila 502 hozzászólás Flame Mind egy kicsit részletezné ezt a Bujdosó történetet, mert erről eddig nem hallottam... a Hírmondóban olvasta?
2011. január 29., szombat 09:38
flamemind 106 hozzászólás Igen, ott (olvastam), mivel a Háromszék valamiért elsiklik Rácz gyanus ügyletei fölött. A média többi része, azaz helyi tévé, rádió lehozta a hírt. A téma egyszerű: van a városnak egy telke az említett vendéglőhöz közel, a város első embere haverjának meg akad egy negyedosztályú semmire sem jó terület másutt. Cseréljük el, vélekednek de szerencsére még a saját tanácsosainak egy része sem mert belemenni az ügyletbe. Kb. ennyi. Még annyit hozzáfűznék a dologhoz, hogy én kézdin lakom, nem hébe-hóba jövök apósomékhoz, színházba vagy bevásárolni! Baráti jótanács: ha neadjisten véletlenül kocsmázna kézdin, túl hangosan ne dícsérje a vezírt, mert Ön is porúljárhat, amennyire rossz a megítélése.
2011. január 29., szombat 10:02
kifli 282 hozzászólás Visszatérve a cikk lényegére, 22.5 nm városi felület bérléséről van szó; hol van itt piaci uralom, kizárólagosság? még van legalább háromszor ennyi bérelhető felület...csak rajta, szabad az út mindenki előtt, aki lépni akar! Itt az a lényeg, hogy a Hszék terjesztői hálózatát kívánják szétrúgni és helyet csinálni politikai akarattal a Hirmondónak. Merthogy a lap ezt saját erejéből, minőségéből adódóan, képtelen ezt versenyszerűen megtenni. Tudtommal, a hszéket nem vásárárolják kötelezően önkormányzatok, alárendelt intézmények, míg a hirmondót igen. Ez etikus dolog?
Úgyhogy, tetszik, nem tetszik, ez is részét képezi a folyamatnak, a mi elbutításunk, tápos székellyé átváltoztatásunk folyamatának. Ezt szolgálja a színház tönkretétele, a még valamennyire szókimondó újság elhallgattatása, a szentgyörgy napok el-manelesítése...s közben nem vesszük észre, hogy amíg a polgármester a magyarokkal, és sajátosan magyar értékekkel hadakozik, közben nagyszerűen érvényesülnek a román érdekek, szépen-csendesen építkeznek, polgármesteri segédlettel, és Szentgyörgy lassan elrománosodik. Úgyhogy, kedves székelymagyar(ok), még hírmondó sem marad belőlünk ötven év múlva. Akkor már nem lesz kin marakodni, olvasgatjuk majd a székely hirmondó ragacsos cikkeit, ellegetjük a kaufland mérgező labortermékeit és melegfelvonulásokkal feledtetjük magányos életünket. Szép jövő, nemde? Közelebb van, mintsem gondolnánk. 2011. január 29., szombat 10:15
kifli 282 hozzászólás a Hszék munkatársainak pedig javasolom, hogy figyeljenek oda a fenti véleményekre, ezek képezhetnék egy alapos elemzés tárgyát. Stratégiával szemben csakis stratégiával lehet védekezni. Céltudatosan megfogalmazott jövőképpel. Egy swot analízisből kiindulva, fel kell mérni a hibákat, elemezni az okokat és meghatározni az irányt, amerre az újság továbbhalad. A lapnak még van esélye, hogy a politikai ellehetetlenítéssel szembe menjen és megerősítse piaci pozícióit, ehhez viszont egy nagyon határozott, karakteres megnyilvánulásra van szüksége. Amivel visszaszerzi és megerősíti az emberek elveszett bizalmát. Úgyhogy, csak rajta, kíméletlenül, mert az ellenség sokkal kíméletlenebb lesz.
2011. január 29., szombat 12:06
KSzila 502 hozzászólás @Flame Mind
Az oknyomozás és rágalmazás közt hatalmas a távolság. A Hírmondó s az Őn rádiója pedig csak ahhoz ért. Góbéknak készül, azaz együgyű székelyeknek, létminimumon tengődő janicsárok által. 2011. január 29., szombat 12:12
KSzila 502 hozzászólás Lehet gyúrni a pénzt a nyomdatechnikába, tartalom nélkül csak Tesco-s szalámi jön ki belőle.
2011. január 29., szombat 14:23
flamemind 106 hozzászólás Ámen.
2011. január 29., szombat 14:29
flamemind 106 hozzászólás Rágalmazásnak meg azt tartom, ha valami alap nélkül jelenik meg. Nekem meg nem úgy tűnik, hogy a tanácsosok rágalmazták volna egymást. Hangsúlyozom: én kézdin élek, s nincs jó véleményem arról, ami a városban történik. Az Ön szemüvege meg lehet Tescos, azért annyira rózsaszínű a céhes város világa. Részemről téma lezárva, már csak azért is, mert a hozzászólásom a Háromszék körüli gondokhoz kellene kapcsolódjon, s nem a kézdii betyárvilágról. Amúgy meg székelynek (góbénak - ha úgy tetszik együgyü magyarnak) tartom magam, s nem valamelyik diplomagyárban pallérozott elméjű "másnálmindentjobbantudoklevagy*****va" álmagyarnak. Elnézést kérek a hozzászólóktól, nem áll szándékomban senkit sértegetni.
2011. január 29., szombat 15:09
KSzila 502 hozzászólás Nocsak, nocsak nem én nevezem magamnak Flame Mindnak, Láng Észnek, hanem flamemind úr! Én ha tükörbe nézek székelyt látok, s aztán magyart, de Ön ha tükörbe nézz Láng Ész helyet Góbét lát, ez lehet aztán a nagy méreg. Na kellemes délutánt...:).
2011. január 30., vasárnap 10:31
KSzila 502 hozzászólás @120kilos
A flamemindnak csak Hunglish, recesustăiat, fordítása van, English értelme nincs. Magyarázd el a barátodnak. Próbáltam az ő fejével gondolkozni :). Egyébként ajánlom minden nyelvész kollégának a szegediek hatnyelvű online szótárát: http://dict.sztaki.hu/english-hungarian 2011. január 30., vasárnap 13:54
flamemind 106 hozzászólás Rendkívül örvendek, hogy a becenév is képes ilyen tartalmas vitát generálni. KSzila tényleg teszel mindenki véleményére. Frusztrációd olyan szinteket ostromol, hogy egy jobbacska pszichiátrián valószínűleg betegséget neveznének el rólad. Ha nem tudsz érveket felhozni talmi világnézeted védelmében, akkor belekötsz valakinek a nevébe. Kákán a csomót...
2011. január 30., vasárnap 14:25
dux 196 hozzászólás No igen. S a jelenség sem teljesen újkeletû, hisz volt még erre példa. Legutóbb például doboa61 polihisztor úr jóvoltából, aki mikor a maga förtelmes zsidózása és hazudozásai örve alatt egy meglehetõsen nyilvánvaló kutyaszórítóba került, akkor õ abból ugyancsak egy ehhez hasonlatos, 'dux = nomen est omen'-szerû bárgyú elménckedés bevetése révén remélte kivágni magát. Sõt, mindmáig úgy képzeli, hogy ez akkor sikerült is neki. :D
2011. január 30., vasárnap 15:34
KSzila 502 hozzászólás Na gyerekek, találtam itt egy érdekes témát:
http://reflektorium.wordpress.com/2011/01/30/mondd-te-kit-valasztanal/ Azért a Népfőiskola projekt tovább folytatódik itt a Háromszék lap fórumában. Én minden értelmes szavatokból tanulok, amennyiben nincsenek bennük tárgyi tévedések. Remélem ti is. A jó pap is holtig tanul, szokták mondani. Tehát az elmúlt napokban megtanultuk, hogy mi az a "Góbé", most már tudjuk, hogy melyik a székelyek igazi himnusza, tudjuk melyik a helyes családmodell, és már tudjuk használni az online angol szótárakat is. Olvassátok a Háromszéket, mert a Hírmondóval csak elbutultok. 2011. január 30., vasárnap 16:55
flamemind 106 hozzászólás Majd ha nagyképűséget akarok tanulni, akkor felkeresem a népfőiskoládat. Ne oszd az észt, hogy ki mit olvasson, demokrácia van, legalábbis egyelőre.
2011. január 30., vasárnap 17:30
KSzila 502 hozzászólás A demokráciának az az előnye, hogy szabadon lehet osztani az észt, ezt hívják szólásszabadságnak, viszont nem kell elfogadni amit osztanak. A kommunizmusban nem osztottak Észt sem a Stefan Gheorghiun, sem máshol, de amit adtak azt el kellett fogadni. És nagyon sokan el is fogadták. Az Iskolában nem lehetett Karácsonyról beszélni, ma lehet autonómiáról is beszélni. Lehet RMDSZ reformról beszélni. Lehet Rózsa Sándorról beszélni. Kényelmetlen? Ma már nem lehet az emberekbe fojtani a szót. Kényelmetlen? Igen kényelmetlen a 20 éves politikai establishmentnek (csak, hogy gyakoroljuk szótárhasználatot :).
2011. január 30., vasárnap 19:23
abc 318 hozzászólás Kszila
a gond az, hogy a szélesebb tömeghez, csakis a irott, vagy mondott hircsatornákon keresztül lehet szólni. Az emberek óriási része, még mindig azt tartja, hogy az ujság nem hazudik. Tehát ha, mindennap a 3szekben lessz egy cikk arról, hogy Markó Bélának aranyfoga van és falába, ez előbb utóbb beleszivódik az emberek tudatába, és ezt fogják elhinni. Ez lessz a valóság. Sajnos nagyon sok politikus, érdekcsoport ezt használja ki, ezért mindenféle baromsággal tömik az emberek fejét, amit lassan mindenki elhisz. Ha véletlenül kerül egy olyan ujságiró(ritka mint a fehér holló) aki megirja az igazat, azt nagyon hamar eltanácsolják az ujság készités mesterségtől. Szerintem erre megy ki a 3szek körüli tülekedés. 2011. január 30., vasárnap 20:06
KSzila 502 hozzászólás Igazad van abc ami a tömegeket illeti, de blogokon keresztül el lehet érni a véleményformálókat... és az internetes fórumokon pedig a falu bikáit, olyanokat mint a 120 kilos és flamemind. Ha őket rávesszük őket egy kis agytornára máris fejlődik(het) a közösség.
2011. január 30., vasárnap 20:48
dux 196 hozzászólás KSzila:"...a falu bikáit, olyanokat mint a 120 kilos és flamemind. Ha őket rávesszük őket egy kis agytornára..."
Hát igen, és bennük, mint a 'falu bikáiban', legalább még a fejlõdésre is van némi remény. Viszont, hogy a falu bolondjától is ugyanezt elvárni, az már tényleg túlzás lenne. :D 2011. január 30., vasárnap 21:00
dux 196 hozzászólás "de blogokon keresztül el lehet érni a véleményformálókat"
Ja. Fõleg azokon a blogokon keresztül, amelyekben a bloggerek 99%-a jóformán még írni-olvasni sem tud rendesen, nemhogy véleményt formálni. :D 2011. január 30., vasárnap 21:14
KSzila 502 hozzászólás Markó Béla többoldalas nagydolgozatokat szokott írni az ÉSbe, hagyott valami nyomot benned?
A gondolat és az üzenet a fontos amit el akarsz juttatni a célközönségnek, nem kell ahhoz költőnek lenni. Ha az üzenet átmegy felőlem lehet cirill betűkkel is írva. 2011. január 30., vasárnap 21:28
flamemind 106 hozzászólás Köszi dux, vagyunk még páran normálisak. KSzila, roppant megtisztelő, hogy a falu bikájának tartasz. Én rólad, mint marháról, nem vagyok ilyen jó véleménnyel. :P
2011. január 30., vasárnap 21:31
flamemind 106 hozzászólás S attól a szellemi maszturbációtól sem vagyok küllönösebben elragadtatva amit folytatsz, de ha valaki fórumban akar önkielégítést végezni, szívet neki.
2011. január 30., vasárnap 21:33
dux 196 hozzászólás No igen. S ha egyéb már nem is, de az, hogy nemcsak hogy a véleményformáláshoz NEM, de még a csupán csak a nyelvében élõ szegény nemzetünk fennmaradásához SEM föltétlenül KELL magyarul helyesen írni, az biztosan még úgy, ciril betûkkel is átmegy a célközönségéhez.
2011. január 30., vasárnap 21:36
dux 196 hozzászólás Bocs. Ez elõbbit természetesen KSzila legutobbijára szántam.
2011. január 30., vasárnap 22:24
abc 318 hozzászólás ennek am kölcsönös lemarházásnak, mi köze van a 3szek ujság problémájához?
2011. január 30., vasárnap 22:29
KSzila 502 hozzászólás Bocs fiúk nincs időm rátok, három gyereket kell lefektessek, mert egy hete szült az asszony...
Ha még további kötekedhetnéktek van írjatok ide: http://mppes.wordpress.com/ Ha valami közösségi projektbe beszállnátok itt találtok: www.kliwalab.eu 2011. január 31., hétfő 01:01
dux 196 hozzászólás Hm ... méghogy kötekedhetnék ...
Vagyis miután egy másvalaki által az önmaga számára választott, és ezáltal minden jobb érzésû vitapartner elõtt is sérthetetlennek minõsülõ ártatlan felhasználói név kifigurázása örvén némi angol nyelvi jártasságot csillogtat meg, miközben olcsó fontoskodások közepette a virtuáliában fellelhetõ bóvli ismeretek összeollózási technikáinak a csínjairól is kioktat, továbbá ohne zsenír és a legnagyobb lelki nyugalommal, csak amúgy laza csuklóból nevezgeti két fórumtársát falusi bikának, akkor aztán néhány zavaros honlapra mutató linknek a kegyeskedõ szétosztásával az önnön ilyen-olyan szakmabeliségét, és ezáltal még valamiféle kvázi intellektusi körökhöz való tartozásának felsõbbrendûségét is meg-megvillantja, de miközben természetesen még arról sem feledkezik meg, hogy a saját, jó nemzetszaporítóhoz illõ, ám fölöttébb személyes nemzõi habitusait is kellõképpen kidomborítsa, s mint akinek már minden további szóváltás rendkívüli módon csak derogál, még õ az, aki álszent tartózkodással holmi feléje irányuló, ám többnyire csak légbõlkapott kötekedési szándékokra hivatkozik, és szerfölött indignált hangnemet ütve meg, egy bármelyik primadonnát megszégyenítõ fellengzõsséggel vonul vissza. Nna, ez igen! Le a kalappal! :D Viszont van itt rajtam kívül még valaki, aki itt most nemcsak egy hatalmas képzavart, hanem még ilyen-olyan logikai bukfencek zavaró hatását is érzékelné ebben az egész áldatlan történésben? :/ 2011. január 31., hétfő 08:07
flamemind 106 hozzászólás Nó, ilyen hosszú összetett mondatot sem olvastam mostanában, de kalapot le előtte!
2011. január 31., hétfő 09:42
makedon 19 hozzászólás Folyik itt a logorrhea rendesen. :)
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||