Kevesebbet kaptak az egyházak, mint amit kértek

Ez kilátástalan huzavonának vetett véget, a tárgyszerű demokratikus vita azonban elmaradt, s ennek hátulütői most jelentkeznek. Persze, emlékezhetünk, az ellenzék szakszerű elemzés helyett a törvény fonákjára fordításához látott hozzá a szenátusban, ami pedig a kisebbségieknek kedvező paragrafusokat illeti, azokat úgyszólván lemészárolta volna — most mégis a jogszabály felemássága okoz gondot például az egyházaknak, és nem csak nekik. A kisebbségi társadalom egészének sem kedvező, hogy a felekezeti oktatás mégsem kapta meg a státust, amit eredetileg igényeltek számára.
A történetnek hosszú, a két világháború közötti, paradicsominak éppen nem nevezhető időkre, sőt, még korábbra visszanyúló előzményei vannak. Az Osztrák—Magyar Monarchiában az egyházi iskolák nagyfokú önállóságnak és elismertségnek, állami támogatottságnak örvendtek. Ezt a román állam Erdélyben felszámolta, mégpedig nyilvánvalóan elnyomó szándékkal. Az egyházaknak ennek ellenére, persze saját költségen, sikerült e hálózat számottevő részét megmenteniük és fenntartaniuk egészen 1948-ig, amikor is minden tanintézményt államosítottak.
A ’89-es rendszerváltás után a felekezetek némi szerény szerepet kaptak az oktatásszervezésben, de nyilván többet reméltek, és a törvényhozó elé terjesztett kívánságlistájuk ezt is tartalmazta. A törvény kihirdetése után sült ki: nem azt kapták, amit kértek. Az egyházi iskolák is megkapják ugyan az alapfinanszírozásként járó összegeket az államtól — tanári bérek, tanulóra járó juttatások —, de a kiegészítő támogatásokat már nem. Nem kis összegekről van szó, ha meggondoljuk, hogy bentlakásfenntartást, étkezdeműködtetést, a tanári ingázást, a diákok utaztatási költségeinek fedezését jelentik, de minden beruházási, ingatlanfelújítási, a versenyeken és olimpiákon való részvétel, a különféle rendezvények, az iskolai biztonsági és az egészségügyi kiadásokat is. Vonatkozó jogszabály hiányában korábban ezeket a kiadásokat közösen fedezték az egyházak, önkormányzatok és az állam, az új törvény ellenben az eddiginél nagyobb terhet ró az egyházakra.
Kérdés, most, amikor lehetőség nyílik arra, hogy a jelenleginél jóval több beleszólásuk legyen az egyházaknak saját iskoláik ügyeibe, lesz-e pénzük arra, hogy fenntartsák már működő iskoláikat, netán újakat létesítsenek.