Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. október 10., szerda: Pénz, piac, vállalkozás Bukaresti Nemzetközi Autószalon![]() Október 4-én nyílt meg az idei Bukaresti Nemzetközi Autószalon (SIAB). A szervezők szerint ez minden idők legnagyobb ilyen jellegű román rendezvénye, amelyen közel kétszáz kiállító vesz részt több mint ötszáz gépjárművel, és mintegy száz hazai bemutatót tartanak. A SIAB október 14-ig tekinthető meg. A kiállításra belépve szembeötlő, hogy a szervezők kitettek magukért. Az autószalon 50 000 négyzetméternél is nagyobb területén rengeteg autócsoda látható a hazai Dacia Logantól kezdve az új Škoda Fabián, Ford Mondeón vagy éppen az olaszok új üdvöskéjén, a Fiat 500-on át a méregdrága Bentleyig, Maseratiig és Lamborghini Gallardóig. És még valami: egy ilyen kiállítás elképzelhetetlen a gyengébbik nem képviselői nélkül, hiszen egy csodaszép autó mellé egy szép hölgy dukál.
Több brassói kollégánkkal egyetemben egy neves bukaresti márkakereskedő meghívására látogattunk el a 2007-es autószalonra. Így először a vendéglátóink által forgalmazott autók standjánál tanyáztunk, és nyugodtan állíthatom, megérte. Megismerkedtünk a Volkswagen új ,,terepjárójával", a Tiguannal, amely a közismert Touareg kistestvére. A skodásoknál felfedeztük az új kombi Octaviát és a Fabiát, de megcsodálhattuk a minimális terepjárói képességgel felruházott Octavia és Roomster Scoutot is. A Seat újdonsága az Altea 4-ből kialakított, 4x4-es meghajtású Freetrack volt. Az Audi elhozta az új A4-esét, a plasztikázott A8-at, valamint az elképesztő, 350 km/órás sebességre képes R8-at. Sajnos, a Porschét, a Bentleyt és a Lamborghinit csak távolról lehetett megtekinteni, a forgalmazók csak a jól fésült, nyakkendős úriembereket engedték az autócsodák közelébe.
Ha már hazai autószalonról van szó, szót kell ejtenünk a Daciáról is. A román autóipar legújabb terméke a Logan Pick-up, mely a gyártó szerint egy robusztus, praktikus és mindenki számára elérhető jármű. A 2008 januárjától megvásárolható új Dacia 800 kg hasznos teher szállítására képes.
A kiállított autócsodák bemutatását a végtelenségig lehetne folytatni, de erre aligha van elég tér. Így hadd említsem meg a háromszemélyes kedvencet: az egyik a Ford Iosis-X koncepciója lenne, amelyet a 2006-os Párizsi Autószalonon mutattak be. A másik, mely ugyancsak egy koncepció, a CX60, a jövő Volvóinak előhírnöke (a tanulmányautó újdonságainak és formai elemeinek nagy része a közeljövőben sorozatgyártású modelleken is megjelenik majd, míg maga az CX60-as előreláthatólag 2009-ben fog kigördülni a közutakra). És legvégül, de nem utolsósorban az új Fiat 500-as. A új kisautó ötcsillagos eredményt ért el az EuroNCAP töréstesztjén 35 ponttal, és ezzel kategóriája talán legbiztonságosabb autója. Szerző: Tibodi FerencCikk megjelenítése: 226Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
