Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. február 1., kedd: Máról holnapra A farkas szőrét elhullatjaKisebbségi törvény, régióátszervezés — ezek a ma kezdődő parlamenti ülésszak prioritásai az RMDSZ számára, mint azt Kelemen Hunor, a szövetség legesélyesebbnek tartott elnökjelöltje is közölte. Ellenvetésünk aligha lehet, mindössze annyit jegyeznénk meg, régi lemezt tettek fel, hiszen ősszel is ugyanezt zengték, ígérték, előveszik a fiók mélyéről a kisebbségi törvényt, fogadták, átviszik azt a törvényhozáson — azóta sem történt semmi. Az örökös kívánságlistáról csupán az oktatási törvény került le, ezt ugyanis, kínkeservesen bár, de sikerült elfogadtatni, igaz, szakemberek szerint a reform sikere nagymértékben a még meg nem született alkalmazási módszertanon múlik. A szövetség egyik-másik honatyája a gazdaságélénkítést is szóba hozza, de inkább csak lesütött szemmel, mintegy szabadkozva, hiszen az elmúlt hónapok során világossá vált: a jelenlegi kormány képtelen munkahelyteremtést ösztönző programot kidolgozni, a bércsökkentések, az adóterhek növelése pedig nemcsak a lakosságot, de számos vállalkozást is kilátástalan helyzetbe sodort. De vajon egybeesnek-e az RMDSZ számára fontos célkitűzések a koalíciós partnerek elképzeléseivel? Megvan-e a politikai akarat a nagyobbik kormánypárt részéről arra, hogy a magyar szervezet programját felvállalja? Annál is inkább, mert szűk másfél esztendő múlva már önkormányzati választásokat tartanak, és az eddigi tapasztalatok szerint egy kis nacionalista toporzékolás sosem árthat az ellenzéki alakulatoknak, de még a hatalmon levőknek sem. Némi derűlátásra adna okot a kormány tegnapi, parlamentnek küldött levele, melyben azt kéri, június végéig fogadják el a kisebbségi törvényt. Csakhogy ne feledjük: éppen az Emil Boc vezette Demokrata Liberális Párt bizonyult a legfőbb kerékkötőnek néhány évvel ezelőtt, amikor az alakulat képviselőinek sorozatos távolmaradása miatt akadt el a jogszabály. Tudjuk, azóta változott a helyzet: az egyre erőteljesebben fellépő, szövetkező ellenzéki pártok fenyegetése miatt a demokraták nem engedhetik meg maguknak, hogy elűzzék szövetségeseiket. Csakhogy azt is tudjuk: a farkas szőrét elhullatja, de természetét nem vedli le. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 1405Olvasóink értékelése: 4.57Szavazatok száma: 14Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. február 1., kedd 07:48
szocsmiklos 65 hozzászólás Varjuk csak meg az oktatasi torveny alkalmazasi modszertanat- akkor majd vissza kerul ez is a kivansag listara.
2011. február 1., kedd 08:25
janocska 267 hozzászólás Egyáltalán van-e a rdmsz nek támogatottsága lesz-e??Ha jólemlékszem mostis azért van kormányon mert nem arra szvazott a banda akit ők szerettek volna csak ép náluk volt a köppeny.Bösze megis köszöntte gunyosan nekik a "szavazatokat".
2011. február 1., kedd 09:44
zucu 667 hozzászólás Már semmi bizalmam nincs az rmdszhez tudván ,hogy választási év előtt állnak, mindent megfognak tenni ,hogy bent maradhassanak a parlamentben.De amint a cikkirója mondaja a farkas szőrét elhulatya de természetét nem .De ez a mondás szerintem érvényes minden politikai pártra, mert a pénz is hatalmas önerőt ad ,ám a hatalom az mindennél kegyetlen erőt ad ,hiszen mindnyájan jól láttuk az elmut húsz év eredményeit ....Igy hát az rmdsz miért lenne más mint a többi párt.....
2011. február 3., csütörtök 14:37
eberendre 1632 hozzászólás Hát nagyon keverednek az emlékeink. Egyetlen egyben változatlan: Az rmdsz mindenkinek megbújt, aki megengedte, hogy kormányközelbe férkőzzön. Most aztán, mindhárom jelöltje egyformán esélytelen. Markó lemond, mert Bösze ellen propagandázott, Péter Bösze mellett napfürdőzik, Gergő egy ígéretét nem tartotta be, Hunorka kiejtési zavarokkal küzd. Mindkét utóbbit arra tanították, ígérni pedig kell.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||