Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 06:10
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. február 3., csütörtök: Közélet

Egységes jobboldalt akar a Magyar Polgári Párt

A nemzeti oldal összefogására, az RMDSZ-szel szembeni egységes alternatíva megteremtésére van szükség — jelentette ki Szász Jenő, az MPP elnöke tegnap Sepsiszentgyör­gyön. Ehhez azonban kellő bölcsességre van szükség, az egyéni érdekek, vélemények háttérbe szorítására, mert ha nem járnak sikerrel, történelmi lehetőséget szalasztanak el — hangsúlyozta.
Az erdélyi magyar közélet elmúlt években kialakított demokratikus berendezkedését meg kell őrizni — fejtette ki az MPP elnöke, aki szerint függetlenül attól, hogy sikerül-e bejegyezni a Tőkés László-féle Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) vagy sem, a járható út a nemzeti oldal komoly együttműködésére alapozott, RMDSZ-szel szembeni alternatíva megteremtése. Szász szerint ezt már az élet is bebizonyította 2003 és 2008 között, és most is érzékelhetően ez a közösség elvárása. Történelmi esély van az egységes erdélyi jobboldal létrehozatalára, és akkor itt is sor kerülhet egy, a magyarországihoz hasonló ,,rendszerváltásra" — vélekedik Szász Jenő.
Szász a Háromszék kérdésére elismerte, Tőkés Lászlóval voltak nézeteltéréseik, de bízik benne, a bölcsesség felülkerekedik a személyes sérelmeken. Ő nyitott, ,,az első találkozón két sértést is hajlandó leszek lenyelni" — mondotta. Mindkét alakulatban, az EMNT-ben és az MPP-ben is sokan dolgoznak azon, hogy létrejöhessen a Tőkés—Szász megbeszélés, ám egyelőre ,,informális úton zajlanak az egyeztetések".
Szász Jenő szerint az erdélyi jobboldalnak az MPP-t, az EMNT, az SZNT-t kellene tömörítenie, illetve bejegyzés esetén az EMNP-t. Ez a jobboldali alternatíva lehet a Magyarországon kormányzó Fidesz hiteles erdélyi partnere, az RMDSZ pedig az MSZP itteni megfelelője — fejtette ki. Elmondta, Kövér László, a magyar Országgyűlés fideszes elnöke két héttel ezelőtti székely­udvarhelyi látogatásán megerősítette, a Fidesz RMDSZ-hez fűződő viszonyában Kelemen Hunor megválasztása sem hoz változást, a Markó-féle politizálás folytatásának tekintik.
Hozzászólások
2011. február 3., csütörtök 07:16
leopold
1035 hozzászólás
sulyed a hajo MPP? ahogy kinez itt egy part se eri el az 5 -%-ot...

2011. február 3., csütörtök 07:49
kaba
287 hozzászólás
Nem is kell nekunk kepviselet.Minek? Inkabb egy eros, szep viselet. Majd lessz kepviselet a pesti parlamentben a FIDESZ majd gondoskodik rolla.

2011. február 3., csütörtök 09:52
lada1200
347 hozzászólás
Hát ennek még hisz valaki?Jobban lejáratta magát, mint az udmr 20 év alatt.

2011. február 3., csütörtök 10:04
veresbelu
101 hozzászólás
Persze,hogy hiszunk es sokkal tobben mint gondolnad lada!Hajra jobboldal!

2011. február 3., csütörtök 10:36
akox
28 hozzászólás
Kedves leopold ha"sulyed a halyo" az mindanyiunk karara sujed, hacsak nem tartozol azon kevesek koze akikiknek hasznot hoz az RMDSZ hatalma. Amugy nem latom akkora vesztesegnek, ha nem lessz meg az 5%. Inkabb kepviselet nelkul mint az RMDSZ-el, tobb a kar veluk mint nelkuluk

2011. február 3., csütörtök 11:05
leopold
1035 hozzászólás
megnyugtatlak akox felhasznalo, hogy az udmr-tol nagyon borsozik a hatam...tehat nem tartozom oda.

2011. február 3., csütörtök 13:00
BBG
216 hozzászólás
Óriási tájékozatlanságra vall, hogy egyesek szerint jobb lesz a magyar közösségnek parlamenti képviselet nélkül a jelenlegi döcögős (hű, mennyi jelzőt írhattam volna ide!) állapotnál. Udemerájos politikusainkon és családtagjaikon kívül nem hiszem, h túl sokan elégedettek lennének az "ernyőszervezet" működésével, de abba gondoljunk bele, hogy mi lenne, ha a Dümbovica partján MINDENRŐL nélkülünk döntenének (azaz lenne egy darab képviselőnk, mint ahogy a többi nemzeti kisebbségnek). Egyedüli járulékos haszonnak azt tudnám felhozni, hogy egy ilyen 4 éves periódus kitermelhetne egy reális, szükségszerű együttműködési akaratot, bár más határon túli magyar közöségek példáján okulva ez sem feltétlenül elkönyvelhető.
Személy szerint együttműködésben, koalícióban, parlamenti képviseletben, ill. kormányzati szerepvállalásban látom az egyetlen járható utat a magyar közösség számára, ellenkező esetben szerre eltűnnek azok a jogok, lehetőségek, amiket hosszú évek alatt sikerült elérni. Már mindenik román párt bemutatkozott. Semmi jóra nem számíthatunk részükről.

2011. február 3., csütörtök 13:19
fekete
101 hozzászólás
A JOBOOLDAL osszefogasat ugy kepzelem el,hogy abban minden magyar part,a szulletendo is aranyos kepoviselettel resztvehessen.Nem lenne meltanyos ha az RMDSZ kilenne zarva ebbol a szovetsegbol.A PARLAMENTBE IS aranyos kepviselettel lehetne resztvenni az erdelyi magyar nemzeti tanacs neve alatt.igy latom sikeresnek az osszefogast.

2011. február 3., csütörtök 13:42
leopold
1035 hozzászólás
BBG nagyon az udmr beszel beloled....mit is csinalt idaig ez az erdelyi MSZP? ha csinalt volna valamit akkor nem itt volnank.autonomia stb...vagy jon a valasztas es megint meg a slager majd beulunk a barsonyszekbe es 4 evig kuss csak a sajat vagyonunkat gyarapitjuk.Szegyen ,hogy egy udmr-s prefektus megtamadja a helyi hatarozatokat,ilyent mint marcius 15 szabadnap stb...ugyhogy nem kell udmr!!!

2011. február 3., csütörtök 13:54
akox
28 hozzászólás
Kedves BBG! Talan eppen a tajekozottsag fogalmazza meg az altalad elitelt gondolatokat.No meg az elmult husz ev tapasztalata. Valtozas kell, barmi is legyen az ara.

2011. február 3., csütörtök 14:01
kaba
287 hozzászólás
Az már ismerös, hogy változás brmi áron, még ha rosszab lessz akkor is.
Az MPP nem csinált semmit. Nincs autonómia elképzelés, ami van az nem közismert, nemtett semmit a népszrüsítésére, az önkormányzatokban akadékoskodik, ha deszcentralizálni próbál valaki azt bolykotálja.
Jó lenne tudni, hogy az arányos képviselet az mit jelent?
Azt-e, hogy a háromszéki biztos befutó helyeken esetleg temesvári, vagy udvarhelyi jelöltek lesznek?

2011. február 3., csütörtök 14:17
BBG
216 hozzászólás
@leopold
Ajánlom még egyszer átolvasni azt, amit az előbb írtam, főleg az utolsó bekezdést.
Nekem sem szívem csücske az Udemeráj, s a megosztottság miatt is elégedetlen vagyok. Ugyanakkor szkeptikus, mert a porondon levő két párt, ill. az éppen alapítandó harmadik összefogása jelen pillanatban szájensz fiksön. Bár ne lenne igazam.
Visszatérve az előbbiekre: kormányon lenni létfontosságú, most is, a jövőben is. Mit tud elérni egy 5%-os pártocska a rom. parlament ellenzékéből politizálva? Hát a parlamenten kívülről?
Bebizonyosodott, hogy egyetlen román szövetségese sincs a magyar közösségnek. Egy sem. Érdekből szövetkeznek velünk, s ha olyan helyzetben vannak esetleg adnak is valamit (de inkább hitegetnek). Meggyőződésem, hogy amennyiben szükségtelenek leszünk számukra, ott kurtítanak meg, ahol lehet. Sem Mo., sem az EU nem tud hathatósan fellépni kisebbségi ügyekben, az utóbbi nem is akar.
Szóval mi kell főzzük a levesünket, amit megeszünk. Jobb lenne, ha mindenki beletehetné a magáét, mértéktartóan, felelősen. Bocs, de nem látom a bölcsességet a vezéreinkben a közös főzőcskéhez. Valaki ki fog maradni a buliból, s félő, hogy mink, magyarszkik fogunk kimaradni a leginkább.

2011. február 3., csütörtök 14:21
BBG
216 hozzászólás
@akox
Változás kell, tutti.
Ezt az Udemerájnál is tudják és biztos vagyok, hogy kitalálnak valamit. Két évtized dümbovicai akadémia kikupálta őket annyira, hogy akár az ördöggel is szövetkezzenek, csak fent maradjanak. Ördög nekik Jenőke es, meg a Pispek úr es, de ha muszáj leülnek egyet közösen szalonnázni.

2011. február 3., csütörtök 15:38
akox
28 hozzászólás
BBG-nek! Ettol feltem :-)

2011. február 3., csütörtök 15:45
BBG
216 hozzászólás
@akox
Egy barátom apja szokta mondani: "Fiam, értsd meg, hogy mi ketten anyáddal csak a javadat akarjuk! Még ha beledöglesz, akkor is".
Valahogy így vagyunk mi is. Annyian akarják a javunkat és annyiféle módon, hogy csak győzzük kapkodni a fejünket :D

2011. február 3., csütörtök 17:19
Jozsi
406 hozzászólás
Nem kel félni semmitől de adjunk magunknak még egy esélyt, ne féljünk az újtól, ha erős lesz az erdélyi magyar néppárt akor fog az rmdsz szét esni még a választások előtt már most nagy a huza- vona ez nem jelenti azt, hogy a helyhatósági választások után nem kell még egyezni minden erdélyi magyar pártnak nyilvánosság előtt, hogy lássuk mi egyszerű halandók, hogy ki az apánk- anyánk, de végül is a ti szavazatotokon fog múlni. hogy melyik utat válasszátok.Ez az utolso vonat.

2011. február 3., csütörtök 17:57
lada1200
347 hozzászólás
Na kezdődik a szokásos felvonás: Adjunk még egy esélyt. Hát nem megmondtam ezelőtt egy évvel?

2011. február 3., csütörtök 18:57
veresbelu
101 hozzászólás
Mit mondott lada1200 ezelott egy evvel?????


2011. február 3., csütörtök 19:50
zsombika
79 hozzászólás
Az okoskodasra mar sokan rafaztak!! Legyen valtozas,legyen a vilag fejjel lefele,legyen a lany legeny,az anyos porhanyos,stb,stb.Egyet ne felejtsetek el itt okoskodok!!!! Szasz Jenovel semmi sem lesz!!!!!!!!!
Egy ilyen frusztralt alak,aki ki meri mondani,hogy "nelkulem nincs MPP",az nagyon nincs tisztaban sajat kepessegeivel.Akik falaznak neki,az ilyen Kulcsar fele alakok,azok meg plane!!!!! Az en szavazatommal nem fognak jutni sehova sem ok,sem pedig Belaek!! Az EMNP-n pedig meg gondolkozok. AMEN!!!

2011. február 3., csütörtök 21:52
lada1200
347 hozzászólás
Hát csak azt, hogy bármit is művel az udmr, a választások előtt ismét előjön a szlogén, hogy Még adjunk egy esélyt, aztán majd meglátjuk. Úgy néz ki 2059-ben is hasonló lesz a helyzet.


2011. február 3., csütörtök 22:18
savoy66
456 hozzászólás
Alaptézis a szociologiábol:minden n;pnek olyan vezetöje van amilyent megérdemel.Ezek vagyunk mi,ilyenek mint az Udmr,csak nagyon nehéz öszintén szembe nézni önmagunkal.S most értem meg miért olyan fontos a történelem ismerete-ilyen hozzáállás már volt egypárszor(változás bármi áron,mi mindent kibirunk,még ha beledöglünk is).Okos ember elöre leellenorzi az uszomedencét mielött fejest ugrik,változás kötelezö,de jol végiggondolva

2011. február 3., csütörtök 22:19
savoy66
456 hozzászólás
Alaptézis a szociologiábol:minden n;pnek olyan vezetöje van amilyent megérdemel.Ezek vagyunk mi,ilyenek mint az Udmr,csak nagyon nehéz öszintén szembe nézni önmagunkal.S most értem meg miért olyan fontos a történelem ismerete-ilyen hozzáállás már volt egypárszor(változás bármi áron,mi mindent kibirunk,még ha beledöglünk is).Okos ember elöre leellenorzi az uszomedencét mielött fejest ugrik,változás kötelezö,de jol végiggondolva

2011. február 3., csütörtök 22:52
jozsi
406 hozzászólás
Nem vagyunk olyanok mind az udmr,inkab az igereteire hasonlitunk,át vertek mar parszor azota ássuk a spargát nemetorszagba szegyuk az epret spanyolba nem sokara csak ők maradnak es az őregeink sikeres volt a20 eves gazdasagi programjuk amugy jenci egy kicsit kesőn ebret .

2011. február 3., csütörtök 22:58
veresbelu
101 hozzászólás
@zsombika-nyugodjon meg kerem nem var ontol semmit senki!!!-gondolkodjon csak nyugodtan.


2011. február 4., péntek 10:19
fekete
101 hozzászólás
Leopoldnak uzenem; Ha mindig csak a multtal foglalkozunk,sohasem lesz jovonkMiert nem bizunk azon kevesekben akik a multrendszerben igazi ellenallok voltak.A jelenleg mukodo magyar szervezetekkel az a baj,hogy a vezetoik /RMDSZ MPP/kisajatitottak maguknak.T OBBSZOR KELLETT VOLNA TALALKOZNIUK a valasztoikkal es ne csak a beosztotjaikra alapozzanak.Az MPP AKKOR LETTVOLNA IGAZI ALTERNATIVA,ha egy megfelelo vezetoje lett volna.Ez ervenyes minden szinten.

2011. február 4., péntek 10:53
jackfive
239 hozzászólás
@fekete
inkab hagyjuk azokat akik a mult rendszerben 'ellenallok" voltak.
kicsit ujjitsunk..!!

2011. február 4., péntek 21:19
zsombika
79 hozzászólás
Veresbelu- draga jo nyelvemen beszelo,de belszinben kulombozo sanvanyu alak! Nem szivtam fel a vizet, persze gondolkozok azon,hogy tarthat meg a vilag hozzad hasonlo torzszulemenyeket? Ha poenkodni szandekozol,azt probald meg valamelyik csaladtagoddal es hagyd a szellemeskedest azokra,akiknek van valamennyi sutnivalojuk!!!!A csaladon belulit viszont incesztusnak nevezik es a torveny bunteti!!!!!
Sajnallak baromarcu,ezert kerlek ne irj tobbe,maradj ki ebbol a kommentalasbol,sajat magad kimelese erdekeben!!!!

2011. február 4., péntek 22:07
KSzila
502 hozzászólás
Zsombika, jól fogna neked egy találka az Erdely Ma-s Toducz doktorral , de lehet, hogy magda is befogadna (a kóborkutyás a szomszédcikkből). Csak húzd le a gumicsizmát mielőtt az ágyra másznál :).

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Puskás Attila:
Megbüntettek Földi Istvánért
Olvasom a Háromszékben a kézdivásárhelyi író, honvédtiszt emlékiratának részleteit. Rövid tanári pályafutásomat ennél hosszabb börtönévek követték 1959-től, természetesen ,,összesepert" politikai vádak alapján. A vádak egyike Földi István Gábor Áron-színműve volt, amelyet a jó emlékű Gáll Feri tanító bácsitól szereztem meg, és megkezdtem betanítását csíkszeredai tanítványaimnak, hogy 1958-ban, a forradalom 110. évfordulóján előadhassuk. Az őrnagyot Kálmán Feri alakította volna, aki majd a tárgyalásomon a vád tanúja volt.

- Bokor Gábor:
Zabolán a vendégforgalomra alapoznak (Év elején a községgazdák)
Az elmúlt év tervei között szerepelt a csatornahálózat elkészítése Zabolán. Nem a hozzáálláson, a pénzen múlott, hogy ez a kudarcok sorába került — mondta Ádám Attila polgármester. Év végére ugyan érkezett 700 000 lej, de a tél közelsége miatt nem kezdték el a munkát. Hogy ne vesszen a pénz, utolsó pillanatban megvásárolták a szennyvízcsatornához a csöveket, az ülepítőállomás felszerelését, az aknákat és aknafedőket. Idénre maradt tehát a kivitelezés, csak pénz kell rá. Ha minden rendben, tavasszal hozzálátnak.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS