Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. október 10., szerda: Közélet A háromszéki zsidókra emlékeztek![]() Fel kell emelnünk szavunkat bármilyen diszkrimináció ellen, hogy soha többé meg ne ismétlődhessenek olyan borzalmak, mint amit a zsidó deportáltaknak kellett elszenvedniük, köztük a háromszéki elhurcoltaknak is — hangsúlyozta Sztakics Éva tegnap a Holokauszt világnapja alkalmából tartott sepsiszentgyörgyi megemlékezésen. Az egykori gettó Csíki utcai épületetének falán elhelyezett emléktábla előtt Herman Rosner, a sepsiszentgyörgyi zsidó hitközség vezetője az 1944. május 3-án ezen a helyszínen erőszakkal összegyűjtött nyolcszázhúsz háromszéki és alcsíki zsidóra emlékezett, akik közül hétszázötven elhurcolt, köztük több mint száz tizenkét év alatti gyermek soha nem tért vissza Auschwitzból.
Pásztori Tibor Endre nyugalmazott református lelkipásztor a Vitézi Rend képviseletében olvasta fel emlékbeszédét, amelyben többek között arra kereste a választ ,,Miért nem kiáltott senki hangosan? Miért hallgatott a világ, a kereszténynek mondott egyház az 1938. november 9-i Kristályéjszakán, amikor a zsidók németországi üldözése kezdetét veszi?" Keresztes Orsolya (a Székely Mikó Kollégium diákja) felolvasta Szilágyi Domokos: Halál árnyéka — Rekviem című versét, koszorúzott a polgármesteri hivatal, a helyi zsidó hitközség, a Vitézi Rend és a Puskás Tivadar Szakközépiskola néhány diákja. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 240Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
