Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. február 8., kedd: Közélet Pert nyert Nagybacon (Év elején a falugazdák) — Beszélgetés Bardocz Csaba polgármesterrel— Vegyük sorra a tavalyi esztendő nagyobb terveit: nagybaconi ravatalozóház felépítése, magyarhermányi és szárazajtai vízhálózat kivitelezése, a nagybaconi és kisbaconi vízellátás előkészítése. Mit sikerült mindebből megvalósítani? ![]() — A ravatalozóházat nem sikerült befejeznünk, de pirosban áll, s amint az idő engedi, elkészül a 250 000 lejt követelő beruházás. A magyarhermányi és szárazajtai vízhálózat kiépült, de mivel kisebb-nagyobb hibákat észleltünk — például a tűzvédelmi csapoknál —, az átvétel nem történt meg. Remélem, hamar elhárul minden akadály, s a szolgáltatás beindulhat. A nagybaconi és kisbaconi vízellátás is jó úton halad: elkészült a megvalósíthatósági, majd a műszaki terv is, leadtuk a vidékfejlesztési minisztériumhoz, ahonnan támogatást várunk. — Gondot okozott tavaly, hogy a SAPARD-ügynökség utódja 3,5 millió lejt követelt vissza az önkormányzattól, amiért késve fejezték be két erdei út felújítását. Milyen szakaszba érkezett fellebbezésük? — A napokban megszületett a döntés alapszinten: helyt adtak fellebbezésünknek. Én kezdetektől fogva bíztam benne, hogy igazat adnak nekünk, jó jelnek tekintettem, hogy a döntést többször is elhalasztották, szerintem nem akartak meggondolatlanul dönteni, jól megfontolták az ügyet, hiszen nem loptuk, nem csaltuk el a pénzt, sőt, gazdaságosan fektettük be, a beruházás megtörtént, senkinek kára nem származott. — Mi tartozik még a sikerek közé? — Sikernek tartom, hogy hosszú idő után megújulhatott a szárazajtai iskola, s idén marad pénzünk az óvoda javítására is. A vidékfejlesztési programban benyújtottunk egy másfél millió eurós pályázatot, ebből huszonkét kilométer erdei utat javítanánk meg. Ezt azért sorolom a sikerek közé, mert már a pályázásért is kisebb harcot kellett vívnunk: idejében letettük az iratokat, ám nem akarták elfogadni. Megfellebbeztük, s nekünk adtak igazat. — Költségvetésük mennyire gazdag? — Elfogadtuk a költségvetést, annak alapján pedig azt kell mondanom, nem nézünk könnyű év elé. A legjelentősebb érvágást a fogyatékos személyek gondozói és a tanügyi dolgozók fizetésére szánt pénz jelenti, hiszen az állam előbbinek mindössze hatvan százalékát fedezi, utóbbinál még hatszázezer lejre lesz szükségünk. A gondozók fizetésére a különbözetet, mintegy százharmincezer lejt valahogy kiszorítottunk, de a tanügyiek helyzete csak akkor megoldható, ha központi segítség érkezik. Mindennek ellenére a számunkra is kiemelten fontos baróti kórház fenntartására havi 4600 lejt szánunk, sportra, művelődési tevékenységek támogatására és az egyházak beruházásaira mintegy hetvenezer lejt különítettünk el. — Idei terveik? — Mint említettem, az elkezdett ravatalozóház befejezése és a szárazajtai óvoda felújítása tartozna a legsürgősebb tennivalók közé, de ha sikerül állami támogatást szereznünk, előtérbe kerülne Nagybacon és Kisbacon vízhálózatának és csatornázásának kiépítése, illetve a Magyarhermány felé vezető községi út korszerűsítése. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 1444Olvasóink értékelése: 3.39Szavazatok száma: 18Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
