Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. február 8., kedd: Máról holnapra A bánya mélyeA hét végi Zsil-völgyi bányaszerencsétlenség — az urikányi bányában robbanás következtében öt bányász vesztette életét — megint és újult erővel a romániai fekete lyukra, a Zsil völgyére és a román gazdaság nagy betegére, a szénbányászatra hívta fel a figyelmet. Hogy milyen állapotok uralkodnak a tizenkilencedik század végén megnyíló szénbányákban, arról megdöbbentően naturalisztikus és sokkoló képet festett a kilencvenes évek közepén az egyik legnagyobb román filmrendező, Lucian Pintilie. Nagyrészt a bányákban forgatott Túl késő című filmjében, amely részletező, cáfolhatatlan szociográfiai megjelenítésben ábrázolja az animálisnak nevezhető, nyomorúságos bányászlétet, az elállatiasodás stációit, a nyomorúságos munkakörülményeket. Amelyek — és ezt sem árt most, a katasztrófa harmadnapján hangsúlyozni — azóta sem igen változtak, sőt, még romlottak is. Aki alászáll, a szó szoros értelmében az életével játszik... S jelenleg körülbelül tízezren dolgoznak ezekben a veszteséges bányákban, amelyek egy részét be is akarják zárni. Fejlesztés az elmúlt húsz évben sem történt, noha a bányászok sokszor és igen erélyesen követelték munkakörülményeik javítását. Ennek ellenére maradt minden a régiben, pedig — különösen Iliescu első elnöksége idején — a Zsil-völgyi bányászokat politikai célokra is felhasználták, természetesen mindent megígérve nekik, de ezekből semmi sem valósult meg. Nem történt fejlesztés, mintha a vízhiánnyal és munkanélküliséggel küszködő térséget — amely, mint az állatorvosi ló, mutatja a román gazdaság minden ,,betegségét" — végképp magára hagyta volna a hatalom. A váltakozó kormányok sokat ígértek, keveset tettek. Munkájuk ugyan életveszélyes, a bányászok fizetései mégsem verik le a lécet, annak ellenére, hogy a különben veszteséges bányavállalatok menedzsereinek, vezetőinek, igazgatóinak, szakszervezeti vezetőinek fizetése 5—6 ezer lej körül mozog, sőt, esetenként még magasabb is, tíz, akár tizenötszörösei a bányászokénak. Ez is a román gazdaság érthetetlen anomáliái közé tartozik, míg a közalkalmazottak fizetéseit az elmúlt évben 25 százalékkal csökkentették, a veszteséges állami nagyvállalatok vezetői-menedzseri köre munkásaik fizetéséhez képest csillagászati összegeket vág zsebre. Egy hónap alatt többet keres egy bányavállalati csúcsvezető, mint bányásza egy esztendőben. Ezt tavaly egy kormányrendelet megszigorította, de a szigorítást ,,elfejtették" meghosszabbítani, s idén minden ugyanolyan, amilyen volt... Visszatérve az urikányi tragédiára, úgy gondoljuk, eljött az ideje annak, hogy a regnáló, ki tudja, hányadik Boc-kormány immár komolyan átgondolja, mihez kezd a Zsil völgyével és a lehetetlen körülmények közé süllyedő román szénbányászattal. Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 1054Olvasóink értékelése: 4Szavazatok száma: 6Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. február 8., kedd 06:59
zucu 667 hozzászólás Hát nagyon sajnos ,hogy a mai Bockormánytagjai egyáltalán nem ismerik a bányászatot, ezért is van ennyi halálos baleset. Én személy szerint harminchat évet dolgoztam , s mint bányafelmérő -szakértő csupán csak annyit mondanék, hogy az elhunyt rezsimben azért mégis jobb volt a bányabiztonsági berendezés. Sajnos az úgy nevezett vadkapitalizmus ezen a téren is megmutatta a profit utáni hajszát....ami természetesen csak visszás dolgokat szül.Az az balestek ,hajsza, stb...de mindezek a faktorok az efektiven dolgozó bányász fizetését nyirbálja , na meg a virágzó korupció../Nem rég beszélgettem egy volt kollégám fiával aki veztő beosztásban van az egyik bányarészlegnél és ő nyiltan elmondta ,hogy nagy a fizetése de tejelni kell felfele..../ na akkor már kevés pénz marad a bányásznak....
2011. február 8., kedd 09:17
keszmorah 144 hozzászólás En csak azt nem ertem, hogy miert nincs a banyaszoknak gaz jelenletet jelzo keszulek. most a lakasokba sem engedelyezik a gazvazetest ha nincs gazdetektor
2011. február 8., kedd 10:08
elsono 137 hozzászólás Iliescu es Petre Roman miert nincs eloallitva , mert ok felhasznaltak a banyaszokat, de utana le is pottyantottak szegeny fiukat. Petre Roman es Iliescu a sajat hazaba kellene vegyen 2-2/min/.arvan maradt, jovedelem nelkul maradt banyasz csaladot, foleg ahol sok gyerek van, hogy legyen egeszseges ifjusag
2011. február 8., kedd 11:50
jackfive 239 hozzászólás ez a két gazember már rég Cseauseszkúék mellett kellene legyen, ha kicsi igazság lenne...
jah és a Tv-s riportokat nézve mindig megemlékeznek a Zsil-völgyi bányászhalottakról, legyen az 86,92,95, 2008, vay 2011-ben, de az erdővidékiekre soha nem térnek ki...ez mind véletlen..mi? fabatkát sem számitunk nekük... indiánoknak kellett volna szülessünk, legalább azokról regényeket irnak.. a mi regényünk már feledésbe van taszitva..tudatosan 2011. február 8., kedd 13:14
adorjankelemen 447 hozzászólás Bányászat-bányászat!
Sokan,nem is ismerik ezt a fogalmat. Kutya egy sorsuk volt.Most még ez a köbön! Nem kell irigyelni ,sem a bérüket,sem a sorsukat. Én csak ennyit tudok mondani,hogy miért?Ez tabu. 2011. február 8., kedd 13:37
balazs 65 hozzászólás a bányászat gyilkos mesterség. van aki látványosan, sujtólégtől hal meg, de minden bányász életét megrövidíti a tüdejében lerakódott szénpor.
2011. február 8., kedd 14:58
adorjankelemen 447 hozzászólás Nem csak!
Ha jól emlékszem ez a himnuszuk-Szerencse föl,szerencse le, Ez az,a bányász élete...... 2011. február 8., kedd 19:53
attila6 5 hozzászólás Kedves Hozzászólók, mi történne, ha egyesek - tisztelet a kivételnek - szövegeik megírásakor használnák a magyar ékezeteket. Roppant zavaró az ilyen ékezet hiányos szöveg. Egy kis odafigyelés kérdése az egész !
2011. február 8., kedd 20:53
m_marcsa 127 hozzászólás Már megint offolnak az ékezetekkel...
2011. február 8., kedd 21:32
balazs 65 hozzászólás nem értem mért cenzurázza a 3szék a hozzászólasomat, édesapám a szénpor okozta betegség miatt halt meg. amit irtam nem a légből kaptam.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||