Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. február 8., kedd: Közélet Több, mint színházi műhely (Nagykorú az Osonó)Az egy évvel ezelőtti thaiföldi turnéról készült film bemutatásával, valamint a nagy sikerű és többször díjazott, Részletek a bolyongás meséiből című produkció 334. előadásával ünnepli tizennyolcadik születésnapját a sepsiszentgyörgyi Osonó színházműhely. Amikor számon kérik Fazakas Misitől, az Osonó alapító-rendezőjétől, hogy kevés bemutatót tartanak, néhány éve ugyanazzal a műsorral lépnek színpadra, habár az belföldön, külföldön egyaránt sikeres, azt szokta válaszolni: nem az a lényeg, hogy előadásgyárként működjenek, hanem hogy a produkciók előkészítése alatt a csapat minél többet legyen együtt, közönségtalálkozóikon pedig a színházi nevelés mellett arra is ösztönözzék a fiatalokat, hogy cselekvő és értékes életet éljenek. Az idén nagykorúvá vált társulat, amelynek állandó tagjai is vannak, nem csak belekóstolt, hanem el is mélyült a színházművészet elméleti és gyakorlati praktikáiban, emellett hangsúlyt fektetnek az önismeretre, személyiségfejlesztésre, a pozitív gondolkodásra. 1993 óta tizenhárom bemutatót tartottak, közel száznegyvenen tevékenykedtek a csoportban, majdnem hatszázötvenszer léptek színpadra ötvennégy helyszínen, ennek több mint felét a Részletek a bolyongás meséiből című produkcióval, valamint harmincnyolc drámatábort szerveztek. Tevékenységük szellemiségében összefonódik a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozata, illetve a Művészeti Iskola színművészeti és rendező osztályainak tevékenységével. A Fazakas Misi és tanártársa, Bartha Loránd nevével fémjelzett színművészeti tanodák mára fórummá nőtték ki magukat, aki velük dolgozik, látja produkcióikat, részt vesz táboraikban, közönségtalálkozóikon, nem csak színházi élményben részesül, hanem közelebb kerül másokhoz és önmagához. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 714Olvasóink értékelése: 2.33Szavazatok száma: 15Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. február 8., kedd 08:05
elsono 137 hozzászólás Boldog szulinapot OSONO! Isten eltessen sokaig, penzbe jarjatok bokaig, hogy soha ne legyen anayagi godotok es tudjatok meg ilyen szep es mely produkciokat csinalni mint a -Bolyongas-
2011. február 8., kedd 15:45
balazs 65 hozzászólás egyszer nekem is sikerült végigszenvednem ezt a"szuper" produkciót. Ha ezt a groteszk érzelmi perverziót még egyszer meg kellene nézzem, akkor inkább sáncot ásnék egész nap. Biztos kellemesebb élmény lenne mint ez a szörnyűség.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||