Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. február 9., szerda: Faluvilág Piacteret alakítanak ki Csernátonban (Beszélgetés Bölöni Dávid polgármesterrel)— A nagyközség és a közigazgatása alatti Ikafalva és Albis húsz évre visszanyúló "szimbiózisa" annyi munkát és feladatot támasztott, hogy felsorolni a helytörténet majdani feladata lesz. Minket most az év eleji helyzet érdekel. ![]() — Egyik legnagyobb gondunk a megpályázott, 2,5 millió euró értékű munkálatsor, amelyet a 3.22-es összetett pályázat tartalmaz, és amelynek sikere életfontosságú a község számára. Ennek része a tizenöt kilométeren beinduló csatornázás és a hozzá tartozó ülepítő megépítése, a községi bekötőút és a gyalogjárók négy kilométeres szakaszának teljes korszerűsítése, aszfaltozása. Önkormányzatunk műemlék jellegű épületben működik. Ennek fenntartása, felújítása éppen jellegéből adódóan szintén fontos. Többek között ezt tartom a pályázat egyik legfontosabb részének. Ezzel párhuzamosan folytatjuk a község ivóvízhálózatának bővítését. Alsó- és Felsőcsernáton utcáiban elérhető már a hálózat minden fogyasztónak, ha rá óhajt csatlakozni. Időközben kiderült, hogy a befogott források hozamát növelni kell. Ez a műszaki terv utólagos módosítását okozta, ami kissé lelassította a kivitelezést. A gyermekszaporulat megköveteli a felsőcsernátoni óvoda épületének bővítését is, ezt azonban megpróbáljuk saját pénzalapjainkból kivitelezni. Alsócsernáton szívében előrehaladott állapotban a fiatal házasok számára épülő családi lakások egy része. Fontos kapocs ez, aminek segítségével sikerülhet itthon tartani az aktív munkaerőt, érdekeltté tenni a település fejlődésében. Időközben sikerült pénzt szerezni a tervezett lakrészek számának növelésére is, ezt tavasszal el is kezdik. Jelenleg hatvan 35 év alatti személy kérését iktatták a községházán. A községvezetés nem feledkezett meg az épített örökségről. A nyáron szerették volna legalább megkezdeni Ika vára zömtornyának terv szerinti mentését és megerősítését, ezt megelőzte az amúgy kötelező régészeti kutatás. A munkát önerőből is megkezdik, segíteni fog tavasszal a székely kaláka. — Miben részesültek a falvak? Mi a legújabb terv? — A falusi iskolákban végeztünk kisebb javításokat, nyílászárók kerültek az albisi tanodára. A szigetelést befejeztük az alsócsernátoni Végh Antal-iskolában. Kavics is került a három település mellékutcáiba, a mezei utakra, átjáróhíd épült ott, ahol megviselték azt az évek és az ár. Igényelték, hogy a községközpontban kialakítsunk egy piacteret. Erre a célra önerőből megvásároltuk és telekkönyveztettük a község nevére a régi répaátvevő központ területét. Elkészült a topográfiai felmérés, közművesítettünk. Tavasszal folytatjuk a soron következő betonozást és építkezést. Turisztikai információs iroda létrehozására pályáztunk, mert népszerűsíteni akarjuk a község idegenforgalmi értékeit, ide akarjuk csalogatni a turistákat, hogy láthassák, milyenek a csernátoni székely kézművestermékek. Ha bejezik az alsócsernátoni régi tömbházak környékének közművesítését, Bölöni Dávid a hely parkosítását tűzte ki célul. Itt szeretne kialakítani parkolót, s elhelyezni az 1956-os magyar forradalomra és szabadságharcra emlékeztető emlékjelet is, hiszen "a történelmi esemény következménye érintette a község néhány lakóját". Szerző: Kisgyörgy ZoltánCikk megjelenítése: 880Olvasóink értékelése: 1.8Szavazatok száma: 5Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
