Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. október 11., csütörtök: Közélet A néptánctól a pipafaragásig (Testvérvárosok kapcsolata)![]() A művelődésnek és az oktatásnak jutott a főszerep azon a találkozón, melyet a sepsiszentgyörgyi önkormányzat és magyarországi testvérvárosainak képviselői részvételével tartottak tegnap a városházán. A többórás tárgyalás eredményeként megszületett az elhatározás, a finanszírozás alapján három fő kategóriába sorolják a települések közötti együttműködést: önkormányzati, intézményi és civil szervezetek közötti.
Már a bemutatkozás első körében kiderült, hogy eddig főként a városnapok köré csoportosultak a csereprogramok, mindenki meghívta saját települése legfőbb ünnepeire a szentgyörgyi kórusokat, ének- és tánccsoportokat, ritkán a képzőművészeket, majd viszontlátogattak a Szent György-napokra, de ez alig volt több protokolláris művelődési kézfogásnál, ezek a találkozások nem teltek meg igazi tartalommal. Holott külön-külön minden testvérvárosnak megvannak a maga sajátosságai, ezekre kellene összpontosítani a jövőben.
Néhány példa: a kecskeméti Kodály Intézet zenetanárokat fogadna, de eddig ezt nem használták ki a sepsiszentgyörgyiek, a rajzfilmstúdiót sem látogatta eddig egyetlen diákunk sem, a kecskeméti internetes művelődési hírportálon sem jelennek meg szentgyörgyi hírek. Cegléd majdnem mindent kínál a néptánctól a pipafaragásig, de a kutatóműhelyek közötti kapcsolatot is elindítaná, és várja a Kossuth-napokra is a résztvevőket. Ferencváros a civil szervezetekkel bővítené a kapcsolatát, valamint a pedagógus-továbbképzésben lát újabb együttműködési felületet. Veszprém felújítaná a színházkapcsolatot, és erősítené az egyetemek közötti jó viszonyt. Balatonszentgyörgy a horgászparadicsomot ajánlja pihenésre, és szorgalmazza a testvérvárosok közötti internetes hírcserét, Kiskunhalas alig tud újat ajánlani, olyan sokrétű jelenleg is a kapcsolata Szentgyörggyel, de ezt mélyíteni kívánja, Sárpilis (Kilyén testvértelepülése) elégedett a cseretáborokkal, a néptánccsoportok ide-oda látogatásával, de gazdasági együttműködésre vágyna, Alsónána (Szotyor testvértelepülése) a rendkívül nyitott alsó tagozatos általános iskolájára hívja fel a figyelmet, ahol néptáncot és színjátszást is tanítanak igen magas szinten.
Sztakics Éva alpolgármester és Keresztély Irma főtanfelügyelő, tanácstag, bizottsági elnök házigazdaként terelte a minél konkrétabb elhatározások irányába a beszélgetést, amelynek összegzőjében megfogalmazták a további együttműködés önkormányzati, intézményi és civil szervezeti felosztását, és vállalták a minden testvértelepülés által elérhető internetes hírportál megvalósítását.
A résztvevők tegnap délután művelődési intézményeket látogattak, ma iskolákkal ismerkednek, és délután művelődéstörténeti kiránduláson vesznek részt Háromszéken. A következő megbeszélést szintén adott tematikával hívják össze, nem kizárt, ha a sor folytatódik, lesz egészségügyi, gazdasági, építészeti, gyermekvédelmi és még nagyon sok más jellegű testvértalálkozó. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 235Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
