Zalán (Egészséges nemzetnek van csak jövője)

A temetővel szembeni iskola felvette nevét. Egyperces csenddel emlékeztem az egykori kitűnő sportemberre. Aztán elindultam a sűrű ködfátyolba burkolózott iskola felé. Csend uralta udvarát és játszóterét. Az ablakokon át kiszűrődő hangokból sejteni, hogy tanítás van odabent. Megvárom a szünetet.
— Huszonkilenc tanulónk van — mondja Ferencz Orsolya, az iskola felelős tanítónője —, két összevont osztályban zajlik az oktatás, a II—IV. osztályban 13 (Ferencz Orsolya a tanítónő), az I—III.-ban 16 gyerekkel (Tündérligeti Zsuzsa a tanítónő). A heti két testnevelési órát Kodolányi András testnevelő tanár tartja. Na persze, túl a testnevelési órák biztosította mozgáslehetőség mellett a többi órán is adódik bőven lehetőség a mozgásra. Gondolok itt a drámajátékokra, a kapcsolatteremtő, bizalomfejlesztő, kommunikációs, készségfejlesztő játékokra. Ezeken nagyszerűen be tudjuk kapcsolni a problemás gyerekeket. Persze, adunk lehetőséget most, télen a szánkózásra is, nagyon sok gyerek szánkóval jön iskolába. Ez is jel arra, hogy szeretik a mozgást, a sportot.
Közben az iskola névadójára, Dávid Józsefre terelődik a szó. Bekapcsolódnak az éppen osztályban lévő gyerekek is. Sokat tudnak az egykori sportolóról. Tisztelik emlékét, nagy szeretettel és tisztelettel gondozzák sírját.
Az óvodában Nagy Csilla Júlia harminc 3 és 7 év közötti gyerekkel ,,játszik" naponta.
— Minden reggel játékkal kezdünk — mondja az óvónő —, aztán kezdődik maga az oktatás, bármit tanulunk, azt mindig el is játsszuk. Nagyon oda kell figyelnem, hogy összhangba tudjam hozni, más szóval fogalmazva, összehangoljam a különböző korosztályúak figyelmét. A kicsik figyelme hamar eloszlik, s másfelé terelődik. Ilyenkor kell közbeavatkoznom. Nem jelent gondot, hiszen fegyelmezettek a kicsik, szeretik a játékot. Már alig várjuk, hogy kimehessünk az udvarra, és újra birtokunkba vegyük a játszóteret. Addig is készülünk a farsangra, az anyák napjára, majd az évzáróra és nem utolsósorban az év végi kirándulásra. Nagy a kicsik készülődési láza.
Kodolányi András tanárral (róla még tudni kell, hogy betanít a Babeş—Bolyai Tudományegyetem kézdivásárhelyi pszichológia és neveléstudományi karán, természetesen a testnevelés témakörében, hogy korábban Bodok község iskolai igazgatója volt) Sepsiszentgyörgyön beszélgettünk.
— Az ősszel kerültem a zaláni, az oltszemi és a bodoki I—IV. osztályokba testnevelést tanítani. Zalánban (a másik kettőt most hagyjuk) nagyszerű körülmények között lehet oktatni, a tágas udvar mellett van egy 12x6 m nagyságú tornaterem, benne 4 bordásfal, egy svédszekrény, 4 tornapad, 2 bak, 2 dobbantó, 2 szőnyeg, a szertárban egy csomó labda. Jó itt tanítani, a gyerekek pedig szeretnek sportolni. A tanév második felében szerepel programunkban a talajtorna, az ugrások, aztán ha kimehetünk, jön az atlétika, benne helyből távolugrás, kislabdadobás, rövid vágták ellenállóképesség-fejlesztő két-három perces futásokkal, előkerül a labda is, megtanulják a labdafogást, -dobást, -vezetést, na és helyet kap a játék is. Sok a jó mozgású gyermek. Csak fel kellene figyelni rájuk, s teret biztosítani nekik tehetségük kibontakoztatására.