Az elnök (r)ingatja a kormányt

Az államfő kissé idegesen, kissé csalódottan lépett ki a gyűlésteremből, ahol pártjának képviselőivel, szenátoraival, kormánytagjaival tanácskozott, majd közölte a várakozásba belefáradt, már-már blazírt újságírókkal, három napja azon dolgozik, hogy a válságba belekopott pártját és kormányát gatyába rázza, azaz olyan tettekre sarkallja, hogy visszanyerjék a lakosság és választóik bizalmát. Mert — állítja — jó hírek kezdtek csurgadozni az IMF-től, a jegybanktól, az év negyedik negyedére beindul a gazdasági növekedés, no nem nagyon, kicsit, de azt is értékelni kell. Az államfő szerint a Demokrata Liberális Pártnak és a kormánykoalíciónak vissza kell szereznie a lakosság bizalmát.
Hát erről tárgyaltak, közölte az államfő, majd elmondta, kormánycseréről egyelőre nem döntöttek, bár ő maga nem mondott le e lehetőségről, és ... esett le az állunk: ki kell várnia, miként alakulnak a választások az RMDSZ-ben. Ezek hallatán csak úgy dagadozhat a magyar vezetők mája. Soha nem gondolták volna, hogy ilyen súlyuk és szerepük lesz a viharos román belpolitikában, s ily sokat ad rájuk az államelnök. Remélhetőleg átlátnak a szitán, és tudják: Traian Băsescu csupán időt akar nyerni önös céljai megvalósításához, s nem utolsósorban a Demokrata Liberális Pártban eluralkodott hatalmi harc megfékezéséhez, illetve annak maga javára fordításához.
Az elmúlt háromnapos kormánycserével kapcsolatos hírverés minden bizonnyal figyelmeztetés volt csupán: az ő kezében a kenyér és a kés, a demokrata liberálisok feje fölött Damoklész kardja, jó lesz úgy táncolni, ahogyan fújja, különben útilaput köt valamennyiük talpára. S ha nagyúri kedve és érdeke úgy diktálja, kész a pártot feláldozni. Az úgynevezett független miniszterelnök ugyanis épp ezt a fenyegetést hordozza magában. De nem eszik ilyen forrón a kását, Băsescu mindig is teljhatalomra vágyott, és alig több mint két éve meg is kapta. Balgaság lenne azt gondolni, hogy egykönnyen lemond erről. Uralja a pártot, a kormányt, a titkosszolgálatokat, a rendőrséget, miért tűrné a függetlenedőket?
És Emil Bocot, legalázatosabb és leghűségesebb szolgáját is csak végszükség esetén áldozná fel.
De, ha érdeke úgy diktálja, szemrebbenés nélkül megteszi.