Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. február 16., szerda: Máról holnapra Az elnök (r)ingatja a kormánytA tegnapi egész napos sajtóhisztéria, miszerint Băsescu órákon belül meneszti Emil Bocot, és független miniszterelnököt nevez ki, este fél hét felé összeomlott. Az államfő kissé idegesen, kissé csalódottan lépett ki a gyűlésteremből, ahol pártjának képviselőivel, szenátoraival, kormánytagjaival tanácskozott, majd közölte a várakozásba belefáradt, már-már blazírt újságírókkal, három napja azon dolgozik, hogy a válságba belekopott pártját és kormányát gatyába rázza, azaz olyan tettekre sarkallja, hogy visszanyerjék a lakosság és választóik bizalmát. Mert — állítja — jó hírek kezdtek csurgadozni az IMF-től, a jegybanktól, az év negyedik negyedére beindul a gazdasági növekedés, no nem nagyon, kicsit, de azt is értékelni kell. Az államfő szerint a Demokrata Liberális Pártnak és a kormánykoalíciónak vissza kell szereznie a lakosság bizalmát. Hát erről tárgyaltak, közölte az államfő, majd elmondta, kormánycseréről egyelőre nem döntöttek, bár ő maga nem mondott le e lehetőségről, és ... esett le az állunk: ki kell várnia, miként alakulnak a választások az RMDSZ-ben. Ezek hallatán csak úgy dagadozhat a magyar vezetők mája. Soha nem gondolták volna, hogy ilyen súlyuk és szerepük lesz a viharos román belpolitikában, s ily sokat ad rájuk az államelnök. Remélhetőleg átlátnak a szitán, és tudják: Traian Băsescu csupán időt akar nyerni önös céljai megvalósításához, s nem utolsósorban a Demokrata Liberális Pártban eluralkodott hatalmi harc megfékezéséhez, illetve annak maga javára fordításához. Az elmúlt háromnapos kormánycserével kapcsolatos hírverés minden bizonnyal figyelmeztetés volt csupán: az ő kezében a kenyér és a kés, a demokrata liberálisok feje fölött Damoklész kardja, jó lesz úgy táncolni, ahogyan fújja, különben útilaput köt valamennyiük talpára. S ha nagyúri kedve és érdeke úgy diktálja, kész a pártot feláldozni. Az úgynevezett független miniszterelnök ugyanis épp ezt a fenyegetést hordozza magában. De nem eszik ilyen forrón a kását, Băsescu mindig is teljhatalomra vágyott, és alig több mint két éve meg is kapta. Balgaság lenne azt gondolni, hogy egykönnyen lemond erről. Uralja a pártot, a kormányt, a titkosszolgálatokat, a rendőrséget, miért tűrné a függetlenedőket? És Emil Bocot, legalázatosabb és leghűségesebb szolgáját is csak végszükség esetén áldozná fel. De, ha érdeke úgy diktálja, szemrebbenés nélkül megteszi. Szerző: Simó ErzsébetCikk megjelenítése: 1376Olvasóink értékelése: 2.57Szavazatok száma: 28Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. február 16., szerda 07:59
Mirke 2733 hozzászólás A tegnap Víntu azt mondta , hogy a tolókocsijával halálra fogja gázolni a kancsi kalózt.Nagyon izgulok!
2011. február 16., szerda 12:08
Ferencz 2981 hozzászólás Átlátnak-e a szitán? Nem hiszem, gyakran az az érzésem, hogy egy üveg nélküli ablakon sem látnak át! A RTV tegnap esti adásában Frunda György szenátor úr ismét - ő is ,más is, hányadszorra már! - bizonygatta, hogy az RMDSZ részéről a kormánykoalició melletti kitartás a gerincesség megnyilvánulása, ugyanis mi erdélyiek vagyunk, sőt magyarok! Bizonygatta ezt Nistorescu főgurunak, aki nem éppen magyarbarátságáról híres! Aki összetéveszti a magyar állampolgárságot a magyar nemzetiséggel! Van ennek értelme, hozadéka számunkra Frunda úr? Nem hiszem! A XX. és az azelőtti század történései, a világnak ebben a zugában nem az effajta gerincesség hasznosságáról szólnak. Bizonyíték az ellenkezőjére éppen a román állam léte!
Kitartani egy olyan államelnök mellett, aki nyíltan és több ízben is fügét mutatott egy olyan törekvésnek, - autonómia, melyet választások előtt az RMDSZ is felvállal - mely talán rendezhetné végre közös dolgainkat és sorsunkat, több mint politikai szűklátókörűség, ez több mint ostobaság, ez már bűn! Nem akarunk politikai instabilitást (ezt a szót használta) mondja a Szövetség elnöke. Milyen újabb instabilitást Elnök Úr? Ön nem látja a fától az erdőt? Instabilitás van itt már évek óta! Megszül(-tük?)etett a Kárpát-medencében az utóbbi száz év legjobb tanügyi törvénye (ez Nistorescu úr szerint a magyar állampolgároké!)!. Szakmabeliek - én laikus vagyok - így van ez? Ha igen, akkor Markó úr, mi a garancia arra, hogy a törvény nem lesz-e ugyanolyan tiszavirág-életű, mint egy négy éves kormányzati ciklus? Meggyőztük a mostani és jövendőbeli kormányzati szövetségeseinket,a román többséget arról, hogy ez így helyes, hogy ehhez jogunk most és mindörökké? A jelek, jelzések részükről nem ezt mutatják! Elismerem, bírálni nem nehéz, tenni nem könnyű! De hát önök akartak/akarnak a csúcson lenni, nem én! Önök hiszik azt, hogy mindent jobban tudnak és tesznek, mint az egyszerű, szenvedő emberek! 2011. február 16., szerda 16:33
doboa61 1854 hozzászólás Az elnök (r)ingatja a kormányt
Akkor az a zárójelben r betű vagy f betű? Nem mindegy :-) 2011. február 16., szerda 21:18
savoy66 456 hozzászólás @Ferencz-sok mindenben igazad van,azt teveszted szem elol,hogy mi Basescu vagy Voiculescu Felix kozzul kell vallaszunk,ez a mi tragediank.Szerinted a Voiculescu vezette bandatol tobbet varhatunk?En nem hiszem.Es mi a roman tobbseget soha,de soha nem fogjuk meggyozni,hogy nekunk ezek a jogok jarnak,ha valamit is elerhetunk azt csakis zsarolassal tehetjuk
- 2011. február 17., csütörtök 11:11
Ferencz 2981 hozzászólás Szia, savoy66! Nem tévesztettem szem elől a sovány választási lehető(- etlen)ségeinket. Ez az én egyik nagy bánatom már Gh.Dej óta. Mennyi békát lenyeltem, lenyeltünk... Na, de hátha kiszárad már egyszer ez a pocsolya is! Ami a többség meggyőzési lehetetlenségét illeti, nem osztom a véleményedet. Ami a finneknek, svédeknek, norvégoknak sikerült, itt miért ne sikerülhetne? Nagyon naiv vagyok?
2011. február 17., csütörtök 21:54
savoy66 456 hozzászólás draga Ferencz, ez ugy lehet tobb a naivsagnal.A mi tarsadalmunkat,a balkani ortodox kulturat osszehasonlitani az eszaki protestans kulturaval...A hasonlat akkor allna a helyet,ha finn,sved,norveg helyett hutut,tutszit,berbert hasznalsz
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||