Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 03:32
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. február 16., szerda: Közélet

Alakuló összefogás (Háromszéken tárgyalt az EMNT és MPP)

Országosan nem, de Háromszéken megtörtént az első lépés az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és Magyar Polgári Párt (MPP) közeledésére, sor került egy nyitó, tapogatózó megbeszélésre, amelyen sikerült közös témákat, terveket is feltérképezni — mondta el Kulcsár-Terza József, az MPP megyei elnöke.
Év elején Kulcsár kezdeményezte az egyeztetést, majd Szász Jenő pártelnök is megismételte: szükség van az erdélyi magyar jobboldal összefogására. Háromszéken premierként jött létre a beszélgetés, mindkét szervezetet megyei vezetői képviselték. Nem politikai kérdésekről tárgyaltak, arról egyeztettek, hogy a szakbizottságok vezetői közösen veszik majd számba, ágazatonként — egészségügy, oktatás, gazdaság —, mire van szüksége Sep­siszent­györgynek, Három­szék­nek. Kidolgoznának egy megállapodásmodellt is, mely a majdani hivatalosított együttműködés alapja lehet.
Kulcsár-Terza abban bízik, a háromszéki példa ragadós lesz, más megyei szervezetek is elkezdik a tárgyalásokat, és ha alulról megfogalmazódik az együttműködés igénye, akkor az elnökök sem zárkóznak el, s létrejöhet az összefogás.
Hozzászólások
2011. február 16., szerda 07:27
PityiPal
1632 hozzászólás
Na, végre, felsejlik a józan ész az alagút végén...

2011. február 16., szerda 10:47
KSzila
502 hozzászólás
Az EMNT-EMNPnek az MPP kell legyen a természetes szövetségese jobboldali elkötelezettsége és az autonómia ügyének következetes képviselte miatt. A Magyar Összefosás Tőkés ballépése volt, a csipet-csapat stáb megmentése érdekébe és mint ilyen érthető..., de mindig kell hagyni helyet a korrekciós manővereknek.
A helyi választásokra a baloldal-jobboldal polarizáció egészséges. Az RMDSZre tradicionálisan a beetethető miccses, disznótoros, fagylaltos alsó-középosztály szavaz, az MPP-EMNT pedig a gondolkozó jobboldali felső-középosztályt tudja megszólítani.
A parlamenti választásokra viszont az Erdélyi Magyar Koalíció létrehozása elengedhetetlen, ha pedig létre jön az erős jobboldali pólus akkor a vörös bikát is könnyen le lehet ültetni az asztal mellé.

2011. február 16., szerda 10:55
KSzila
502 hozzászólás
Az RMDSZ világosan jelzi baloldali törekvéseit, nem csak Frunda elszólásai, Kelemen Hunor hölgyválasza révén, hanem Victor Ponta kongresszusra szóló meghívásával is.

2011. február 16., szerda 11:05
KSzila
502 hozzászólás
Kapcsolódó:
http://mppes.wordpress.com/2011/01/28/nem-hiszem-hogy-vezetoket-kellene-importalnunk/

2011. február 16., szerda 12:15
kutykurutty
178 hozzászólás
Tokeletes Kszila!..helyi szinten en is szuksegesnek tartottam egy kis birkozast..Hozzaszolnek mag annyival hogy romaniaban azert hangsulyozottan nem az ideologiak menten folyika politika...jelen esetben se lehet elesen elkuloniteni a jobboldalt a baloldaltol..(annak ellenere hogy az MPP meg Tokes nemzetben gondolkoznak)inkabb olyan leszerepeltek,futottak meg,tisztak kategoriaban gondolkozik a jonep...

2011. február 16., szerda 12:21
Ferencz
2981 hozzászólás
Vigyázat, KSzila! Nehogy a "korrekciós manővereket" és a "megszólításokat" Szászra bízzák! A "polarizáció" nem összefogást, hanem éppenséggel elkülönülést jelent!

2011. február 16., szerda 12:31
KSzila
502 hozzászólás
@ferencz
A család nem egy polarizált intézmény szerinted? Mi jól működnek azok a családok ahol ott van a harmadik személy Isten, vagy legalább egy olyasmi, hogy kommunikáció...
Maga a társadalom is egy polarizált képződmény tele emberi ellenpólusosakkal...nem lehet ezeket egyetlen szürke öltönybe beletuszkolni... igenis vannak narancsok, zöldek, vörösek és halvány lilák...de együtt is jól néznek ki különösen ha jó gyorsan megpörgeted őket, azaz összekavarod őket, akkor kihozzák a magukból a FEHÉRET, egyszerű színelemélet, fizika az egész.

2011. február 16., szerda 13:04
KSzila
502 hozzászólás
Szásszal meg az helyzet, hogy őt az MPP kongresszusa kell leváltsa, nem a Gergely Balázs féle puccsisták. Hálistennek rövidesen nekük is lesz játékszerük. Ha egy jobboldalinak pedig nem tetszik Szász szerencsénkre ott az EMNT. Drukkolhat nekük is.

2011. február 16., szerda 13:45
boromir
1 hozzászólás
"Az RMDSZre tradicionálisan a beetethető miccses, disznótoros, fagylaltos alsó-középosztály szavaz, az MPP-EMNT pedig a gondolkozó jobboldali felső-középosztályt tudja megszólítani." =))
:))))))))))))))))))))
az elmélet kitalálója egyben cáfolta is saját elméletét...

Vicc nélkül: aki ma gondolkodik, az vagy nem szavaz, vagy nem ezekre a "magyar érdekképviseleti szervezetekre", pártokra, klikkekre, nevezzük akárminek. Akik ma elmennek szavazni az MPP-re, RMDSZ-re vagy szavaznának az EMNT-re, azok vagy naivak, vagy sértődöttek és frusztráltak (értsd: utálják a "másik oldalt"), vagy megszokásból "gyakorolják demokratikus jogaikat" (szegény-szegény negyvenes-ötvenes-hatvanas korosztály!). A legnagyobb tragédia, hogy a lassan háromfele szakadó "magyar érdekképviselet" EGYETLENEGY hiteles személyt sem tud felvonultatni - nemhogy külön-külön, de együtt sem.

2011. február 16., szerda 14:24
KSzila
502 hozzászólás
@boromir
Abból kell gazdálkodni ami van. Amúgy Böjte Csaba lelke mindháromban benne van például, mindegyikért küzd. Azért amit tényleges egységnek nevezhetnénk és nem porhintésnek, mint amilyen az Összefosás volt.

Az anarchiának (az erdélyi magyar társadalomban most az van) pillanatnyi haszna van, hogy új rend állhat fel utána. A jó öreg Konfucius tudta már, hogy rend a lelke mindennek.
Még sok értékes ember lóg a levegőben idegenben is, de haza jönnének, ha visszafogadnák az itthoni árgus szemek, s gyerehazásan elcseszett programok.

2011. február 16., szerda 17:04
jozsi
406 hozzászólás
Egy kicsit gyorsnak találom az EMNT- MPP közeledését,tudom, hogy az Erdelyi Magyar Néppárt egy gyűjtő párt de kell vigyázzon, hogy kiket fog begyűjteni. Szerintem a legfontosabb a fiataloknak teret engedni és az olyan embereknek akik részt szeretnének venni Erdély gazdasági es szellemi fellendítésében. Ehhez tehetséges,új emberek kellenek. A másik változat: maradunk a régivel és megy minden tovább. A fiatalokat kiküldjük nyugatra, a középkorú emberek itthon, minimál béren, a kis és középvállalkozóknak az adóját is megadózzuk, a nyugdíjasoktól lefaragunk még huszonöt százalékot de minden rosszban van egy jó: kormányon vagyunk, nehogy a népszámláláskor leessen az állunk. Hajrá RMDSZ még legalább 20 évig!

2011. február 17., csütörtök 09:13
KSzila
502 hozzászólás
@jozsi
Kiktől tartasz konkrétan? Mire kell vigyázni?

2011. február 17., csütörtök 11:08
kutykurutty
178 hozzászólás
arra kellene vigyazni hogy az oportunistak,a karrierlovagok nehogy becsuszanak masszanak...konkretan..ahogy a jobboldal kampanyolni kezd a sok gerinctele RMDSZ-es megprobal atcsuszni sompolyogni..lasd a 89 utani fordulatot

2011. február 17., csütörtök 11:42
KSzila
502 hozzászólás
Miért? Az MPP, EMNPben már most is vannak opportunisták és karrierlovagok, ez egy másodlagos szempont. Az első az, hogy dolgozzanak, a párt program megvalósításán dolgozzanak.
Másrészt minden vetélytárstól elcsábított ember a vetélytársat gyengíti.
Azontúl az ember egy fejlődőképes teremtmény, főleg a fiatalabbja, nézd Czika Tihamér milyen vadliberális volt és, hogy megszelídült az utóbbi időben...Demeter Szilárddal együtt kampányoltak az Összefosásért. A politikában nincs lehetetlen.
Általában ki fiatal mind szabadelvű, és ahogy jön meg az esze lesz konzervatívabb. Van aki későn érik. Van aki sohasem. Tipikus eset Orbán Viktor. Szabadelvűből lett konzervatív. Ebben nincs semmi különös. Egyszerűen telik az idő felettünk.



2011. február 17., csütörtök 11:47
kutykurutty
178 hozzászólás
Ne mindig igy van..meg kozbeszurnam a sok elvtelen,haszonlesot akinek mindegy az ideologia csaka le jojjomn..s bar tudom hogy kiuritettek ezt a kifejezest a politikusaink de :a kozert tevekenyen alkoto emberek hianyoznak...nem szeretnem az Olaszos, meg Kelemenhunyoros arcokat latni az uj partban...barmennyire akarnak elhitetni hogy megertek s mar nem a vagyonosodas hanem a konzervativ erdekek erdeklik oket:)))

2011. február 17., csütörtök 13:09
jozsi
406 hozzászólás
@Kszila Nem tartok senkitol csak legyunk gerincesek.

2011. február 17., csütörtök 18:47
kaba
287 hozzászólás
De ezek eddig nem együtt voltak?
Lassan már csak az RMDSZ van EGYÜTT.

2011. február 17., csütörtök 22:42
KSzila
502 hozzászólás
Jópofa gondolatok Olosztól, beillenek az idilli képbe:

"A szövetség megújulására vonatkozó nyilatkozatokkal tele van a padlás. Ön szerint lesz tényleges változás a közeljövőben?
– A magyar célok érvényesítésének érdekében az átalakulás elkerülhetetlen, az ernyőt ki kell nyitni. A magyar egységre kell törekedjünk, de ennek folyamán lássuk végre be: az RMDSZ ernyője alá nem kényszeríthetünk be senkit. Nem kezelhetjük továbbra is magas lóról azokat, akik a szövetségen kívül politizálnak. Ne az ellentétekből induljunk ki, hanem keressük a közös kapcsolódási pontokat, hiszen ezek alapján tudjuk kitűzni és megvalósítani közös céljainkat. Meggyőződésem ugyanis, hogy a magyarság érdekében minden erdélyi közszereplőnek ez a szándéka."


Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Simó Erzsébet:
Az elnök (r)ingatja a kormányt
A tegnapi egész napos sajtóhisztéria, miszerint Băsescu órákon belül meneszti Emil Bocot, és független miniszterelnököt nevez ki, este fél hét felé összeomlott.

- Iochom István:
Aláírásokkal várják Tőkést (DemokráciaKözpont-avató Kézdivásárhelyen)
Kézdivásárhelyen egy hónap alatt több mint 1300 ügyfelet fogadott a főtéri református templom melletti Kálvin-központban berendezett kézdiszéki EMNT-iroda. A lakossági fórummal egybekötött irodaavatóra február 20-án kerül sor, az ünnepség meghívottja Tőkés László európai parlamenti-képviselő.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS