Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. február 17., csütörtök: Közélet Önkéntes mentőcsoport HáromszékenHuszonkét önkéntessel megalakult az Erdély Mentőcsoport (EM) háromszéki alakulata, a névsort ellenben nem zárták le, újabb jelentkezőket várnak. Az elsősorban életmentésre szakosodó testület annak az erdélyi mentőalakulatnak a tagja, amelynek csapatai az öt történelmi székben (Aranyosszék, Marosszék, Udvarhelyszék, Csíkszék és Háromszék) fejtik ki tevékenységüket. Az EM háromszéki csoportja Bölönben tartotta alakuló ülését, a huszonkét önkéntes a megye minden térségét képviseli, a legtöbben ellenben Erdővidékről jelentkeztek. Akácsos Zsolt csoportvezető érdeklődésünkre elmondta, természeti katasztrófák esetén az életmentés a fő feladatuk, szabályzatuk szerint az értesítéstől számított legtöbb két órán belül el kell indulniuk a helyszínre. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a tagok önkéntesként vesznek részt a munkában, más-más településen laknak, de hívásra legalább tízen össze kell verődniük, hogy érdemben segíthessenek. Kezdetben képzéseken vesznek részt, az elsősegélynyújtást mindenkinek ismernie kell, de aszerint, hogy ki mit vállal — szárazföldi, hegyi, illetve vízi mentésben szeretne inkább jártasabb lenni —, szakosodnak. Kapcsolatban állnak a kolozsvári Gondviselés Segélyszervezettel és magyarországi mentőalakulatokkal, amelyek szakmai ismereteik átadásával és a képzések finanszírozásával támogatják az erdélyi csoportokat, de a felszerelést nekik kell előteremteniük. Előírás szerint be kell szerezniük búvárruhát, ejtőernyőt, motorcsónakot, elsősegélytáskákat félautomata újraélesztő géppel, köteleket, homokzsákokat és egyéb eszközöket, amelyekre pályázni szeretnének. Ki kell képezniük csoportonként legalább egy mentőkutyát, létre kell hozniuk egy egységes telefonvonalat, és ami a legfőbb, aki beáll, szükség esetén legyen elérhető, és tegye azt, amire vállalkozott. Akácsos Zsolt elmondta, további jelentkezőket várnak, a képzések márciusi kezdéséig véglegesíteni szeretnék a csapatnévsort. Érdeklődni a 0747 796 057-es telefonon, illetve a zsoltakacsos@yahoo.com címen lehet, az EM-ről részletek a www.erdelymentocsoport.hu honlapon olvashatók. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 1053Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 4Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. február 17., csütörtök 17:15
Mirke 2733 hozzászólás Ez egy nagyon szép elképzelés akár a *****káé ha bírná a farka.Talán ha majd autonómia lesz.
2011. február 17., csütörtök 17:23
Mirke 2733 hozzászólás Elképesztő!!!!! Én a madarat írtam Háromszék! Szerinted egy kis ürülék sz..ka azaz madár?
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||