Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. február 18., péntek: Közélet Szentgyörgy-néző LátóAz irodalom egy játék, vegyenek részt benne — invitálták közönségüket tegnap este a Bod Péter Megyei Könyvtárban tartott találkozón a Marosvásárhelyen megjelenő, egyik legrangosabb erdélyi irodalmi folyóirat, a Látó szerkesztői. ![]() A Szövegidők, lá/étképek című irodalmi esten a Szentgyörgy-néző Látót Kovács András Ferenc főszerkesztő mutatta be, szólt a havonta megjelenő irodalmi folyóirat évente kiosztott nívódíjáról, a Látó-antológiáról, irodalmi színpadáról és a legfrissebb februári számról. Vida Gábor, a prózarovat szerkesztője elsősorban tapasztalatairól beszélt, íróként a legtöbbet azoktól a szerzőktől tanul, akiknek kénytelen visszaadni műveiket, mondotta. A honlap elkészítésével, gondozásával is megbízott Szabó Róbert Csaba főszerkesztő-helyettes az internetes elérhetőség előnyeiről beszélt, havonta nyolc-tízezren látogatják a Látó világhálós kiadását, sokkal nagyobb közönséghez jutnak el, mint nyomtatott formában. Demény Péter a jó esszé ismérveit sorjázta, Láng Zsolt pedig a kritikák, recenziók lényegére világított rá. A versrovat szerkesztője, Kovács András Ferenc arra biztatta a szerzőket, bizalommal forduljanak szerkesztőségükhöz, küldjék alkotásaikat. A nagy előd, az igen szigorú Székely János íróasztalánál ül, de nem tartja magát tévedhetetlen ítésznek, "a tévedhetetlen emberek elmennek vállalkozónak, politikusnak vagy népvezérnek", mondotta. Történetek, vallomások hangzottak el, majd a szerzők saját műveikből olvastak fel, igazán oldott, vidám, hangulatos estét varázsoltak, ízelítőt nyújtottak a Látóból, no meg a jó irodalomból. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 952Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 8Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
