Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. február 19., szombat: Roma szombat Sokszor segíteni, mint egyszer segítségre szorulniSepsiszentgyörgy városvezetésének nincsenek nagy tervei a város cigány közösségével, amit eddig tettek, abból a felismerésből fakadt, hogy ha nem segítenek rajtuk felemelkedni a mi szintünkre, mi csúszunk le az ő szintjükre, ami sokkal siralmasabb lesz nekünk, mint nekik — fogalmazta meg Bálint József alpolgármester. ![]() Rajtuk segíteni tehát annyit tesz, mint magunkon segíteni, mondja, ezért is kezdeményezte a cigány középiskolás diákoknak szóló városi ösztöndíjat, melynek az általa előterjesztett változathoz képest jócskán módosított elfogadásával véleménye szerint túllőttek a célon. Cáfolja, hogy ezzel az elképzelésével, meg más, a cigány közösségnek segítséget nyújtó kezdeményezéseivel túlpártolná őket, szerinte helyében — a városvezetésben ő felel a cigányokért — mindenki hasonlóképp cselekedne, s miként eddig, úgy ezután is számíthatnak a romák rá. Mert azt vallja, inkább sokszor segíteni, mint egyszer segítségre szorulni. Ami a konkrét elképzeléseket illeti, remélhetőleg idén nem kell igénybe venni a cigányok kétkezi munkáját árvíz utáni takarítási munkálatokban, de hasonló feladatokkal lehetne megbízni őket. Ott van az Őrkő melletti legelő, igaz, hogy mindig eltakarítják, de ismét tele szeméttel — annak tisztán tartását lehetne megszervezni. Aztán az erdei utak rendben tartásánál lehetne használni őket, meg a legelők kitakarításánál. Már kezdeményezte egyfajta partnerségi kapcsolat kialakítását a legelők tulajdonosaival, véleménye szerint kevés anyagi ráfordítással a gazdák is jól járnának, hiszen az elbokrosodást lehetne megakadályozni, a kitisztított legelőkért aztán már nagyobb bért igényelhetnének. A város költségvetésében az erdei utak, legelők karbantartására különítettek el pénzt, nyilván, itt sok gépi munka szükségeltetik, de a fizikai munkát is igénybe lehet venni, s ezek az összegek bármikor kiegészíthetőek, hogy a cigányok is munkához juthassanak — ismertette az alpolgármester. Ezenkívül a közösségi programok futnak, amennyiben pályázati lehetőségek merülnek fel, azonnal rákapcsolódnak — tette még hozzá. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 692Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 3Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. február 19., szombat 08:19
janocska 267 hozzászólás Akármenyit segítnek annál többet követelnek ugyis.Milyen szintekröl beszélnek?Mikor ér oda a hátsojuk a hideg falhoz?közöttük is van bőven ujgazdag de azoksem járatják iskolába a gyermekeiket.Az egész ügyet a lakosság nyakába akarják varni nemelég,hogy sokunk nam él ugy mint ök.Milyen munkát akarnak?Arrol már reg megvan a minősites.Nagy jövő nincs azok számára akik a saját környezetük tisztaságát a legpiszkosabbakra bizza.Kostoljuk meg a kutyaszalonnát lehet ráfanyalodunk s még a végén izleni is fog.
2011. február 19., szombat 20:06
girtlergyula 601 hozzászólás Balint Jozsefnek segiteni kellene,nem megakadajozni minden kezdemenyezeset.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
