A szánalom vámszedői

Az elhagyott házakba magukat befészkelő vándor népek, zsebmetszők, alkalmi árusok, a legképtelenebb helyeken, hulladékokból eszkábált ideiglenes szállásokon megbújó kolduscsaládok, a szánalomkeltés örökösen potyára leső "szakemberei", az alkalmi tolvajok kóbor rajai nyilvánvalóan hadilábon állnak nemcsak a fennálló társadalmi renddel, de a civilizációs viselkedés és életmód legelemibb szabályaival is. A nyomorék gyerekeket kizsákmányoló, őket kéregetésre, prostitúcióra kényszerítő felnőttek, a magukat vaknak, reszketősnek tettető öregemberek, a csecsemőiket magukhoz szorító, bő rokolyás kolduló asszonyok maholnap elűzhetetlen tartozékai és átkai a turisták által látogatott helyeknek. Európa kivetettjei, nyomorékjai, bolti szarkái ott vannak mindenütt, ahol a forgalom vagy közsajnálat valamilyen módon megvámolható. A rongyaival, sebeivel házaló a legfényesebb helyeken is kihívóan sajnáltatja magát, s ha visszataszító, mosdatlan, élősdi mivolta viszolygást ébreszt, kinyújtott műanyag poharával piócaként tapad vagy éppen támad rá a járókelőre. Agresszív koldulásnak nevezik a rendőrségi jelentések az eddig ott tömegméretekben ismeretlen jelenséget.
Az illető tizen-, huszonéves társai közben bandákba verődött guberálók képében tallóznak a szeméttelepeken, turkálnak a háztartási szemétben, s papundeklitől fa-, fém- és textilhulladékig, kidobott ruhaneműig minden arra alkalmasnak vélt anyagot összehordanak alkalmi szállásaikon, hogy legyen, miből öltözködni, új tetőt, falakat, bútordarabot összetákolni, "szobát" bővíteni, tüzet rakni. Álta­lános megrökönyödésre nemegyszer kidobott vagy elcsent árukból, gyümölcsökből kotyvasztják ennivalójukat is. Megtelepedésük a kültelkeken, parkokban, mozgásuk, de már puszta megjelenésük is a nagyvárosokban, forgolódásuk a turisták sokadalmaiban maga a nyugati társadalom botránya. Alamizsnaosztást kiprovokáló viselkedésük, öltözetük szinte történelem előtti időket idézően undorító. Az ellenszenv, a kellemetlen gondolatok, amit általánosan ébresztenek, lidércnyomásként fekszik meg a környezet kedélyét, s a részvéttől az utálatig és indulatos elutasításig a legkülönfélébb reakciókat váltják ki.
Megjegyzendő, aki közülük munkát vállalna, az is képtelen kitörni státusából, mert megbízatáshoz jutni bizalom nélkül lehetetlen. Sokuk személyazonossága sincs rendben, mert okmányok nélkül kerekedett fel és szökött át hét határon. Kibocsátó keleti társadalmaikban még annyira sem jutottak ugyanis, hogy bár a betűvetést elsajátítsák, vagy személyi okmányokra tegyenek szert.
E dilemma feloldhatatlan és bénító, felerősítik a fokozódó előítéletek és a megbélyegzés légköre, mely mára kivédhetetlenül általánossá vált Nyugaton is. Az eljátszott vagy megvont hitel minden hitelességre törekvést megsemmisít.

*

Nem vitás, a kitaszítottak kitaszítása nem megoldás, amúgy is lehetetlenre vállalkozik, aki nem kíván tudomást venni róluk. Európa biztosan törököt fogott e transznacionálisnak nevezett kisebbségben. E nép eddig minden olyan statisztikai hókuszpókuszon, mely eltüntetésén ügyeskedik, mindig és mindenütt kifogott. Ezer alakban ismét felbukkan, láttukra nem dughatja homokba a fejét az összeurópai politika sem. Amikor francia vagy német szóvivők arról szólnak, hogy Románia úgymond felkészületlen a schengeni övezethez való csatlakozásra, akkor nem utolsósorban attól tartanak, azt hárítanák, amit a magyar miniszterelnök oly pontosan diagnosztizált: a keleti államok úgy-ahogy megtelepedett hatalmas roma populációja újfent nomádságra adhatja fejét, ha nem foglalkoznak társadalmi bajai enyhítésével, akkor pedig a probléma a maga egész kétségbeejtő megoldatlanságában szépen átköltözik a határokon, közelebb a Nyugat fényűző központjaihoz.
Az ottaniak nem kérnek a gondok eme új fajtájából, s egyelőre jobb híján forgalomkorlátozó módszerekkel tartanák távol a jóléti társadalmak hulladékaira áhítozó etnikai csoportot maguktól. Nem kell magyar miniszterelnöknek lenni vagy az EU soros elnökségét képviselni ahhoz, hogy megjósolható legyen e lépés totális kudarca.