Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. február 19., szombat: Máról holnapra A jogokat tovább fosztogatnákNem vergődött zöld ágra a szakszervezetekkel a kormány, s szinte természetes, most is azt a menekülő útvonalat akarja választani Emil Boc, melyet kétéves országlása alatt megszoktunk: tovább nem tárgyalnak, nem egyeztetnek, hanem vékonyka kis parlamenti többségükre alapozva felelősségvállalással átnyomják a parlamenten az új munkatörvénykönyvet. A hónapok óta folyó egyeztetések sikertelenségét borítékolni lehetett, látszott: a hatalom mímeli a tárgyalókészséget, a szakszervezetek meg foggal-körömmel ragaszkodtak a nemzetközi munkajogi egyezmények előírásaihoz. Kitetszett az is, hogy Bocék közösséget vállaltak az államfővel, aki az utóbbi időben nemegyszer kijelentette: a népjóléti állam végét járja, nemcsak a segélyeket, állami támogatásokat, szociális juttatásokat vonják meg az átmenet veszteseitől, a felzárkózni képtelen rétegektől, hanem zablát kívánnak tenni a szakszervezetekre, s egy kalap alatt korlátozni akarják a munkavállalók jogait is. Legyen végre igazi, hazai kapitalizmus, kicsit vad, kicsit elnyomó, kicsit alkalmazottellenes, s főként ne pofázhassanak bele dolgaikba se a kisemberek, se a nagy szakszervezetek. Az elmúlt hónapok alatt az is kiderült, hogy a kormány még csak nem is a hazai munkáltatók kedve szerint cselekszik, hanem a multik, a külföldi nagy cégek igényeinek kívánt eleget tenni. Óhajuk szerint a tervezetből törölték a kollektív munkaszerződést mind országos, mind ágazati, de még vállalati szinten is. A munkavállalóknak az elkövetkezőkben nem lesz lehetőségük közös fellépésre a bértárgyalásokon, hanem kinek-kinek magának kell kialkudnia havi fixét. Ráadásul 36 hónapnál hosszabb munkaszerződéseket nem köthetnek, a próbaidő 90 napos lesz, s azt indoklás nélkül mindkét fél felbonthatja. Hatalmas büntetéseket róhatnak ki, ha szerződés nélküli alkalmazottakra bukkannak, s be akarják sorolni a munkaerőpiacba a napszámosokat is. A miniszterelnök a tegnapi kisiklott tárgyalások után azt állította, hogy kormánya már megreformált mindent, ami reformra szorult, csak a régi munkatörvénykönyv áll a szabad, szárnyaló gazdasági-társadalmi fejlődés útjában. A szakszervezetek elégedetlenek, s általános sztrájkra készülnek. Eddig jóformán semmit nem értek el. Lássuk, most mire mennek. Szerző: Simó ErzsébetCikk megjelenítése: 1152Olvasóink értékelése: 4Szavazatok száma: 12Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. február 19., szombat 07:18
vanist 241 hozzászólás Már megint a szekeret a lovak elé akarják fogni! Még meddig majmoljuk a fejlett nyugatot? Most is elégé vadkapitalizmusban élünk, mi lesz ha kivitelezik ezt az új munkatörvényt? Románia még egyáltalán nem "érett" meg a kollektív munkaszerződés eltörlésére. Jobb lenne azon gondolkodnának, hogy miként tartsák itthon a szakképzett munkaeröt, mert mindjárt csak a "nyögdij" elöttiekre számithatnak...
2011. február 19., szombat 08:24
szocsmiklos 65 hozzászólás Boc azt csinalhat amit akar, mert a puliszka nem robban.
2011. február 19., szombat 09:38
Ferencz 2981 hozzászólás Románia esetében a népjóléti állam melyik végéről van szó?
2011. február 19., szombat 10:37
janoska44 740 hozzászólás Gondolom hogy a talpnyalo poziciojahoz tizkorommel ragaszkodo rmdsz a 24-ik oraban a szavazoira is tekintettel lessz es nem megy bele aBoszeszko-Boc alkotta nepnyuzo muveletbe
2011. február 19., szombat 11:22
Kheops 814 hozzászólás A szakszervezetek mar reg nem pofaznak,korrupt banda az egesz,sajnos.Ezt a kormany is tudja.Azt is,hogy az esetleges sztrajkot a zsarolhato vezetok nem merik veghezvinni,de majd fognak rendezni valami babszinhaz feleseget a kormanyepulet elott,mint eddig.Par autobusznyi hiszekeny mindig kerul...Ez az orszag nem itt lenne,ha a szakszervezet letezne...
2011. február 19., szombat 13:00
Tepes 758 hozzászólás Egyetértek Kheopsal, a szakszervezeti vezetők velejükig korruptak és egocentrikusak. Sz@rnak a nép igényeire. Egy ilyen diszpéldány Nagy Gábor tanügyi szakszervezetis ( bizalmis ). Számtalanszor átverte, átvágta, kibelezte a sztrájmozgalmakat amelyek élén ő maga állt. Gabi ! ásd el magad ! Bőszé, ha annyira tökös fiú, a grúz elnök példáját követve, minden korrupciógyanus egyént ki kellett volna csapjon. De mivel ő maga a legkorruptabb féreg, egy nagyképű basarabi ivadék, csak kavarja a jó büdös fekáliát, elégedetten röffent az üllepét nyaló tévécsatornákon. Egy jól kidolgozott szindarab részesei vagyunk mi .. giliszták : a "kizsákmányoló elit és a kizsákmányolt mafla csőcselék" cimű darab szereplői. Ezt a darabot a "Demokráciának" nevezett szinházban játszák. Să trăiţi bineee şi să crăpaţi şi mai bineeeeeee !!!
2011. február 19., szombat 17:33
girtlergyula 601 hozzászólás A puliszka keson robban,mert locsolja a tuzet az RMDSZ.
2011. február 20., vasárnap 06:53
zucu 667 hozzászólás Hát sajnos nem igen van amit szólni a dolgokhoz, hiszen az előttem hozzászolóknak mind igazuk van, kimeritett téma minden, Basescu egy acsarkodó zsarnok amit kigondol mindent véghez visz, hiszen mind a kormány mind
az rmdsz-es urak csak hűséges csatlosok.Dehogy áll ki az rmdsz. teJanoska 44, hogy gondolod ,hiszen még van egy év a választásokig, s a húsosfazakat nem lehet elhagyni,Tepes teljesen igaz minden szavad , itt radikális változás segit csak rajtunk, amit egyelőre én még nem látok... 2011. február 20., vasárnap 08:41
doboa61 1854 hozzászólás Ha Romániában egy jobboldali kormány liberálszocialista gazdaságpolitikát folytat, mit fognak itt véghezvinni a "baloldaliak", ha újra hatalomba kerülnek?
Kétségbe ejtő. Lehet, hogy a rendszerváltás "forradalma" még várat magára. De elkerülhetetlen. A nagy kérdés, hogy vannak-e annyira kulturáltak a választó tömegek, hogy ezt felfogják és véghezvigyék. 2011. február 20., vasárnap 08:46
doboa61 1854 hozzászólás "A munkavállalóknak az elkövetkezőkben nem lesz lehetőségük közös fellépésre a bértárgyalásokon, hanem kinek-kinek magának kell kialkudnia havi fixét. Ráadásul 36 hónapnál hosszabb munkaszerződéseket nem köthetnek, a próbaidő 90 napos lesz, s azt indoklás nélkül mindkét fél felbonthatja."
Ez nem egyéb, minthogy a választók által hatalomba emelt és busásan megfizetett politikusok totálisan kiszolgáltatott helyzetbe odavetik koncként a munkavállalókat a multiunacionális cégek kénye-kedvének. Pontosan annak az ellenkezője, amit az EU soros elnöke véghezvisz - a szociállkiberális gazemberek nagy óbégatása közepette. Ezen azért el lehet gondolkodni, és miközben néhányan itt is visszaböfögik a posztkomministák hőbörgését, nyugodtan mondhatjuk, hogy (ugyan sokra most még nem megyünk vele, de azért) jó magyarnak lenni.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||