Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. február 22., kedd: Közélet Kibogozott földügyekJelentős földügyben sikerült lépni az elmúlt napokban, s hamarosan egy évek óta húzódó vitás kérdést rendeznek — jelentette be György Ervin prefektus. Kovásznán kapnak területet — igaz, csak legelőt — azok, akiknek a 18-as törvény Szörcsén és Tamásfalván juttatott szántót, ám az egykori tulajdonosok is igényt tartottak földjükre, így senki nem ülhetett nyugodtan. A gondok eredője a 18-as törvény alkalmazásában keresendő, a 90-es évek elején a termelőszövetkezet tagjai közt osztották szét a szövetkezeti tulajdonban levő földeket, figyelmen kívül hagyva azt, melyik területnek ki volt az eredeti gazdája. A helybeliek azonban ismerték az eredeti állapotokat, így hiába kapott birtoklevelet valaki egy részre, a valós örökös nem engedte elfoglalni jussát. "Olyan volt, mint a Kőműves Kelemen története, nappal elfoglalták, éjjel visszafoglalták a földeket" — ecseteli a prefektus. Perek egész sora indult, ám máig nem sikerült tisztázni, sok tíz család állt kezében a birtoklevéllel, de valós földtulajdon nélkül. Most egyezség született, a kovásznai tanács ajánlott fel területet, igaz, gyengébb minőségűt és csak legelőt, de a semminél ez is több, s a jogosultak nagy része elfogadja a cserét — mondta a prefektus. Március 9-én tartanak helyszíni terepszemlét, akkor vehetik szemügyre a felajánlott területet az érintettek. Ha megszületik az egyezség, a prefektúra segít tisztázni a birtoklevelek ügyét — közölte György Ervin. Hasonló módon, tárgyalással és cserével próbálják orvosolni a cófalvi közbirtokosság erdőgondját, de továbbra is vita tárgya a Baróthoz tartozó ürmösieknek járó föld ügye, amelyre törvénytelenül ugyan, de birtoklevelet állított ki ágostonfalviaknak a Brassó megyei földosztó bizottság. Itt is húsz-harminc hektárról van szó, ám csak azok kaphatják meg jussukat, akik papírral, birtoklevéllel tudják igazolni György Ervin szerint ilyen dokumentum csak néhány ürmösinek áll rendelkezésére. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 914Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. február 22., kedd 07:39
PityiPal 1632 hozzászólás A megye többi helyisége mikor kerül sorra?Majd György Ervin unokája fogja letisztázni a mi unokáinknak?
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||