Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. február 23., szerda: Közélet „Gyúlékony” pártgyűlés BarótonElőadót, résztvevőt és sajtót is számítva mindössze tizenegyen válaszoltak a Magyar Polgári Párt baróti elnöke, Nagy István polgármester hívására. Az ülés első két és fél órájában az elnök monologizált: szidta Tamás Sándor megyeitanács-elnököt, Albert Álmos szenátort és Márton Árpád képviselőt, mindazokat, akikről úgy gondolta, bár megtehetnék, de nem segítik Barót gazdaságát, ellehetetlenítik beruházásait. Az elnök szerint a sajtó is ellene dolgozik, ferde képet közöl munkájáról. E tekintetben azonban hamarosan javulás várható, állította, mivel egy médiavállalkozással tárgyal, siker esetén új sajtótermék jelenik meg. Az RMDSZ tisztégviselői az elmúlt évek során rengeteg ügyet kreáltak, félretájékoztattak vagy éppen hazudtak csak azért, hogy őt lejárassák a baróti polgárok előtt — állította Nagy István. Példaként hozta fel A borvíz útja hatévesnél hosszabb történetét. Állítása szerint többször is nyilvánvalóan megvalósíthatatlan dolgokat próbáltak igazként eladni, majd azok kudarcát úgy állították be, mintha elmaradásukért ő lenne a felelős. Szólt a kórház felújítása körüli incidensről is: a nyolcszázezer lej mindig csak szóban létezett, az egészségügyi intézmény számláján sosem jelent meg, így hát nem is lehetett elkölteni. Nagy szerint a megyei tanács elnöke egyeduralmat akar kiépíteni. "Tamás Sándor képtelen a partnerségre. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy ő akarja megmondani, mennyi legyen a víz ára, ki végezze a szemételhordást, hova mi és mikor épüljön A borvíz útja programján belül. Gondolkodásának esszenciája az önzés" — jelentette ki. A költségvetés kapcsán az RMDSZ-es tanácstagokat illette erős kifejezésekkel. Úgy fogalmazott: az elmúlt esztendőkben semmi olyat nem tettek, amiből Barótnak haszna származott volna, ők tehetnek arról, hogy nem lehetett külső forrásból pénzt vonzani, amiért a város többet fizet a megyei tanácsnak, mint az onnan érkező kiegészítés, illetve amiért olyan adók vannak érvényben, amelyekből nem lehet eltartani a várost. "A főtértől alig kétszáz méterre huszonhárom lejt fizetnek egy udvaros ház adójaként, de az egyik faluban arra is van példa, hogy a faház és kert után alig egy lejt fizetnek évente. Ezt úgy adják el a barótiaknak, hogy vigyáznak rájuk, tekintettel vannak a szociális helyzetükre, ám arról mélyen hallgatnak, hogy Nagybaconban sokan háromszáz lejt fizetnek ingatlanadó gyanánt" — fakadt ki az elöljáró. Végezetül a jelenlevők is elmondták véleményüket. Arra figyelmeztették a pártelnököt, hogy ne hozzon olyan döntéseket, amelyeket ellenfelei kihasználhatnak, saját táboruk erősítésére használhatnak fel. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 1457Olvasóink értékelése: 3.75Szavazatok száma: 12Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. február 23., szerda 01:30
zucu 667 hozzászólás A nem megértésnek , a torzsalkodásnak, csak széthuzás az eredménye, és ellehetetleniti a baroti lakosság egzisztenciáját is .Nincs közös jó döntés hozatal , nincs munkahely és sorolhatnám mi ninsc ,de van Baróton a Kossuth utcán szenyviz lefolyó ami állandoan szagositya a kulturotthon melleti járdán közlekedő emberek levegőjét, s van nyomortanya, s van ,még sok más amit mind meglehetne oldani de KIVEL,mert a tanácstagok zsebrevágják a járulékukat legyen az mmp-és avagy rmdsz-es s azzal annyi . Egyedül Nagy polgármester semmit sem tud megoldani....Tehát ez az eredménye a nagyszerü nem megértésnek!!!!Attól még a szenycsatorna vize vigan folyik kellemes büzzével a város kellős közepén ......EZ A HELYZET TISZTELT VÁROSATYÁK.Mi pedig mind jó polgárok, csak szippantgatyuk a nem megértésük bűzzét......
2011. február 23., szerda 08:05
PityiPal 1632 hozzászólás És ezen a ponton úgy elkeseredtek, hogy jövőben fütyülve szavaztok udemerájra!Meg sem próbáltok változtatni a helyzeten!Nem meditáltok el a Nagy István szavain, hogy valóban, csupa igazságot mond!
2011. február 23., szerda 10:24
Sascha 1641 hozzászólás Azt minek PityiPal? Sokkal jobb a polgármestert szidni...nameg kényelmesebb is.
2011. február 23., szerda 11:48
kukucska 46 hozzászólás Nicsak a tolvaj TOLVAJ-t kiállt! :-) Mindenki hülye ezen a földön, csak egyedül Ő okos és ügyes!
Vagy a tányér egyenes vagy a leves görbe, de Baróton valami nagyon nincs rendben az biztos! Beszédes a beszámoló első és utolsó mondata!!! 2011. február 23., szerda 12:14
Sascha 1641 hozzászólás kukucska, megmagyarázná, hogy N.I. miért tolvaj? Tudtommal házbérben lakik, nincs autója (vagy, ha van is nem valami Mercedes SLK), cég nincs...szóval szeretném én is megtudni a disznóságot, ha lenne olyan kedves és elmondanánekem/nekünk.
Az viszont valóban szomorkás, hogy csak ennyien vettek részt az ülésen vagy mifenén, de ez nem nem elég ahhoz, hogy N.I.-t tolvajnak kiáltsa ki. 2011. február 23., szerda 12:15
rodejo 66 hozzászólás Az olvasható ki ebből a cikkből, hogy Nagy István alatt inog a szék, népszerűsége csökken és egyre kétségbeesettebben kapkod fúhöz-fához, hogy elégtelen bizonyítványát magyarázza.
Az is érződik, hogy a baróti MPP-seknek is kezdett teli lenni a puttonyuk elnökük böszmeségeivel: "gyúlékony pártgyűlés", "mindössze tizenegy résztvevő", "két és fél órán keresztül az elnök monologizált". Egy kicsit Fidel Castro-s a kép ugy-e? Ő is így kezdte valamikor! Újabb sajtótermék a láthatáron!? Ez azt jelenti, hogy az eddig általa támogatott újság nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket! Ezt se lehet könnyű Hecsernek feldolgozni. Talán ennek a hatása érződik ebben a cikkben is? No, de kibékülnek majd, hiszen már verekedtek is és azután is kibékültek már, csak közös érdek legyen! (MPP-s szemtanu mesélte, úgy hogy igaz a történet!) 2011. február 23., szerda 12:26
Sascha 1641 hozzászólás Te is hiányoztál rodejo ...
2011. február 23., szerda 12:41
rodejo 66 hozzászólás Kinek? Kötve hiszem!!! :-)))
2011. február 23., szerda 14:05
golden 20 hozzászólás Ha tudtam volna én is részt vettem volna ezen a népszerű ülésen.:))) A sajtó minidig valaki ellen dolgozik, főleg ha olyan vidékről van szó, mint Erdővidék, ahol mindenki mindenkit ismer. De ha én vagy akár más is látná a fejlődést a vidéken a sajtó írhatna akármit, ha annak ellenkezőjét látnánk. És lehet, hogy az RMDSZ nem tesz semmit, de az MPP még annyit sem. Mind lehet szép városunk, ha nincs mit megegyünk, mert akkora a szegénység!!!!!!
2011. február 23., szerda 14:31
Ferencz 2981 hozzászólás Nagyon halkan, de megkérdezem: a tényleg jobb sorsra érdemes Barót esetében, nincsen azért valami baj a Nagy-kréta körül is? RMDSZ pártiak, kíméljetek!
2011. február 23., szerda 15:02
KSzila 502 hozzászólás Ahogy telik el az idő az ember felett úgy kopik el a krétája, főleg a férfiaké. Ferencz (bácsi) te hány éves vagy?
2011. február 23., szerda 15:05
KSzila 502 hozzászólás Albert Álmos és Márton Árpád se vettek túl nagy dolgokat a baróti palatáblára, hogy teljes legyen a kép.
2011. február 23., szerda 15:08
KSzila 502 hozzászólás Ha jól hallom van Baróton egy 'statie de bruiaj' amit ErdTvnek álcáznak, azt kellene hatástalanítani.
2011. február 23., szerda 16:26
girtlergyula 601 hozzászólás Az szidja Nagy Istvant aki nem ismeri.Nem hajlong senki elott,az faj ? Szegenyedunk naprol napra,ezert is o a hibas ? Fizetesek, nyugdijak stb stb.Barot annyi penzt kap akar egy falu,mert a polgarmester nem tud nyalni.Eltelik meg masfel ev s akkor, majd mas szelek fujnak fennebb is. Barot nem lesz mindig mostoha gyermek.
2011. február 23., szerda 17:37
Ferencz 2981 hozzászólás KSzila:mindenképpen idősebb vagyok, mint te. Ez az egyik oka annak, hogy próbálok nálad több tisztelettel viseltetni a fórumozók felé. A többi ok lehet az otthoni hét év, az utána következő tizenhét, s így tovább...Azért kívánok számodra megérni sok évet az én mostani éveim felett.
2011. február 23., szerda 18:17
ladoga2009 571 hozzászólás Jo lenne, ha az a szemely is irna, ki ott volt a "partgyulesen", mert koztudott Hecser baratunk is csak sajatmagaval van elviselheto viszonyban...
2011. február 23., szerda 18:35
KSzila 502 hozzászólás @Ferencz
Ne bántsd az MPPést, csak egy enyhe baráti felszólítás volt :). 2011. február 23., szerda 19:55
hollo 378 hozzászólás @ rodejo
"Az olvasható ki ebből a cikkből, hogy Nagy István alatt inog a szék, népszerűsége csökken és egyre kétségbeesettebben kapkod fúhöz-fához" ez is csak a te fantáziád szüleménye... Na, mit sütsz kis sün ? 2011. február 24., csütörtök 13:34
baba 54 hozzászólás Hecser és bandája egyre pofátlanabbul támad és hazudik. De nem csak Nagy Istvánnal szemben. Újabban más célpontok is vannak. Áruljátok már el. ki pénzeli Hecsert?
2011. február 25., péntek 12:20
Ferencz 2981 hozzászólás KSzila:.....,különben te is 120 kg-os leszel?. Nem bántok én senkit, hiszen akinek nem inge,nincsen miért magára vennie. Őszintén, csak egy kérdés volt!
2011. február 25., péntek 12:43
KSzila 502 hozzászólás Nekem a cél a szent, az eszköz másodlagos, ha kell 120kgos leszek, amit a helyzet követel.
Akinek az eszköz az elsődleges mint, helyesírás, diplomácia félő, hogy nem ér célba, vagy nagyon későn. Az RMDSZnek, de vehetjük a Bolyai Társaságot is, a kis lépések politikája, mint eszköz szent és sérthetetlen ezért nem érnek vele sehova. Csak az alma esik az ölükbe amit a Jóisten és a Vén Európa megérlel. Ezért vagyunk demográfiailag, autonómia, felsőoktatás szempontjából a béka fenekénél.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||