Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 03:54
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. február 25., péntek: Közélet

A Paizs családon akarják felhajtani a kártérítést (Agache-ügy)

A strasbourgi Európai Emberjogi Bíróság 2007. szeptember 27-én hirdetett ítéletet az Agache-ügyben. Frunda György ügyvéd-szenátor Reiner Antal, Paizs Ottó, ifj. Konrád János és Héjja Dezső nevében fordult a nemzetközi bírósághoz a román igazságszolgáltatás elmarasztalását kérve, amiért részrehajló volt, nem hallgatta ki a védelem tanúit, és tíz évig húzta az ügyet Romániában.
A Frunda György által 2001. szeptember 10-én benyújtott kérésben Héjja Dezső 45 000 és 15 000, Reiner és Paizs 40 000 és 10 000, Konrád pedig 30 000 és 10 000 eurós anyagi, illetve erkölcsi kártérítést követelt a román államtól. A nemzetközi bíróság, felülbírálva a bukaresti legfelsőbb bíróság döntését, Paizs Ottónak 4050, Reiner Antalnak 3000, Héjja Dezsőnek 1050, ifj. Konrád Jánosnak pedig 2000 eurónak megfelelő anyagi kártérítést ítélt meg. Ugyanakkor a román államnak perköltségként 1500 eurót kellett kifizetnie.
Reiner Antal nem érte meg a napot, amikor a nemzetközi bíróság a négy elítéltnek adott igazat. Az ötödik elítélt, Orbán Filip Daniella Kamilla nem fellebbezett Strasbourgban. A nemzetközi bíróság meglátása szerint a kivizsgálás, mely Reiner esetében három évig és négy hónapig, a másik három elítélt esetében hat évig és kilenc hónapig tartott, túl hosszú folyamatnak minősíthető.
A strasbourgi bíróságon a román államot elmarasztaló ítélet nyomán Frunda György ügyvéd-szenátor 2007. november 20-án iktatta a bukaresti Legfelsőbb Bíróságon az Agache-ügy két elítéltjének — Héjja Dezsőnek és Paizs Ottónak — a per-újrafelvételi kérését. Orbán Filip Daniella Kamilla és ifj. Konrád János, a másik két elítélt nem kérvényezte a per újratárgyalását. Paizs Ottó nevében fia, Ferenc járt el, mivel akkor még édesapja nevére érvényes letartóztatási parancs létezett, ezért nem léphette át a határt.
Az első tárgyalásra 2008. február 25-én, a negyedikre pedig 2009. január 26-án került sor a bukaresti Legfelsőbb Bíróságon. A taláros testület csak Paizs Ottó esetében hagyta jóvá a perújrafelvételt. Közel nyolc hónap kellett a bíróknak ahhoz, hogy összeállítsák a Romániában megszületett ítéletekből, illetve a strasbourgi Emberjogi Bíróság döntéséből álló kollázsszerű iratcsomót, mely szerint újratárgyalják Paizs Ottó kérését, aki 2009. szeptember 28-án Magyarországon, Tótkomlóson 76 éves korában elhunyt.
Hosszas időhúzás után a múlt esztendő novemberében az iratcsomó a bukaresti törvényszék II. büntetőjogi részlegére került alapfokú újratárgyalásra, ahol ez év február 15-én hirdettek ítéletet, megszüntetve ezáltal a per-újratárgyalási eljárást. Erre a tárgyalásra a Paizs családot nem idézték meg, de a napokban közölték a döntést, ami a megkérdezett jogászok szerint ellentmond a nemzetközi bíróság ítéletének, arra kötelezi néhai Paizs Ottó özvegyét, Paizs Majos Margitot, fiát, Paizs Ferencet és Tótkomlóson élő lányát, Pap Enikőt, hogy együtt fizessenek ki az Agache családnak ezer lej anyagi és fejenként Agache Ilonának és négy gyermekének 5000 lej erkölcsi kártérítést, amit az infláció arányában újraszámítanak a teljes összeg törlesztéséig. Ugyanakkor 200 lejes perköltség kifizetésére is kötelezik Paizs Ottó családtagjait.
Tegnap Paizs Ferenc elmondta: megfellebbezik az ítéletet, s azt sem tartaná kizártnak, ha valamelyik nap letartóztatnák, mondván, "édesapja le nem töltött börtönbüntetését is megörökölte".
Hozzászólások
2011. február 25., péntek 01:05
agache
127 hozzászólás
”év február 15-én hirdettek ítéletet, megszüntetve ezáltal a per-újratárgyalási eljárást”- nu am să înțeleg niciodată de ce ziariștii care nu au nici măcar cunoștințe elementare de logică juridică se bagă să interpreteze un fenomen cu care nu au nimic în comun!
”megkérdezett jogászok szerint ellentmond a nemzetközi bíróság ítéletének” -hai serios! De când și până când. Acei așa ziși juriști, dar cel mai probabil un singur avocat și ăla în totală necunoștință de cauză spun lucruri trăznite.
Cred că era mai bine dacă domnul Iochom publica în continuare știri despre depuneri de coroane, despre pensionari și expoziții de animale și nu se băga acolo unde logica domniei sale nu poate fi aplicată! Și uite așa se pune din nou de un rahat secuiesc la copt.

2011. február 25., péntek 01:15
agache
127 hozzászólás
Tegnap Paizs Ferenc elmondta: megfellebbezik az ítéletet, s azt sem tartaná kizártnak, ha valamelyik nap letartóztatnák, mondván, "édesapja le nem töltött börtönbüntetését is megörökölte".- Fiul ucigașului să nu-și facă griji, că nu-l arestează nimeni. Pentru prostie, indolență și nesimțire nu se face închisoare! Fapta penală s-a a ucigașului Paizs s-a prescris și s-a încetat urmărirea penală așa că ”vorbe pisicite - Paizs ” să facă bine și să nu amestece rahatul și să dovadă de un pic de bun simț și Acuma că îl ustură buzunarul, poate la Curtea de Apel o să se prezinte și el la judecată și chiar dacă scapă de plata daunelor morale tot s-a făcut de râsul curcilor la instanța de fond!

2011. február 25., péntek 01:24
agache
127 hozzászólás
Pentru cei care cunosc limba română și cu scuzele de rigoare pentru ceilalți vă atașez un link de unde vă puteți da seama cam ce s-a întâmplat la TMB București.

http://www.agache.org/index.php?option=com_content&view=article&id=371:modul-lipsit-de-onoare-in-care-au-inteles-revizuentii-sa-abordeze-procedura-privind-rejudecarea-ucigasului-paizs-octavian-la-tribunalul-bucuresti-sectia-a-ii-penala&catid=139:revizuire-fond-la-tribunalul-bucuresti&Itemid=76

2011. február 25., péntek 01:54
jutlandi
251 hozzászólás
???

2011. február 25., péntek 02:04
agache
127 hozzászólás
@jutlandi: Bocsánat hogy nem írtam le magyarul, de valahogy el kelet mondjam a szempontomat arról a hülyeségről amik megjelentek ebben a újságcikkben.

2011. február 25., péntek 02:06
agache
127 hozzászólás
hülyeségről = hülyeségekről

2011. február 25., péntek 03:40
jutlandi
251 hozzászólás
Ezt a régi történetet illene méltósággal lezárni: A holtaknak nyugodalmat, az élöknek békességet!

2011. február 25., péntek 03:48
agache
127 hozzászólás
2007 után Paizsék keresték a pereskedés, úgyhogy megjött az igazságos ítélet.

2011. február 25., péntek 04:05
Mirke
2733 hozzászólás
igazad van jutlandi.ez az ember nem tiszteli az apja emlékét.De csakis a apáét.Mert mint emberről nincs mit beszélni.emberek ezreiben ébreszti fel újra és újra a gyűlöletet a volt milicista iránt.Jobb volna ha éjjel nappal az apja lelki üdvösségéért imátkozna ,hogy lelke ne kerüljön a Gyehenna tüzére! Dehát ,ce se naste din pisicá soareci minincá".

2011. február 25., péntek 04:15
agache
127 hozzászólás
én csak a saját érdekeimet viselem. Aki gyűlöl az nélkülem is ezt csinálja. Dehát ” a kemény fába úgy verd az éket, hogy szemedbe ne pattanjon”.

2011. február 25., péntek 05:52
istike165
139 hozzászólás
agachenak.Öcsi bácsit gyilkosnak, Ferit a gyilkos fiának nevezni sem ma és sohasem szabad. A néhai milicista Agachet A NÉP végezte ki, a tetteiért, cselekedeteiért, nem azért, mert román volt, hanem a sok szenvedésért, amit okozott, sok embert öngyilkosságba kergetett. Ezt figyelembe kellene venni, ideje lenne már befejezni ezt a sok esztelen pereskedést és halottak mocskolását. ÁMEN.

2011. február 25., péntek 05:58
agache
127 hozzászólás
De gyilkolni és hazudni szabad ugyebár ?

2011. február 25., péntek 06:08
agache
127 hozzászólás
”Agachet A NÉP végezte ki” - Az apám felelőtlen, többségükben ittas személyek áldozata lett, akiknek sikerült felülkerekedniük a sokasságon, amely ezáltal közömbös, passzív résztvevőjévé vált egy gyilkosságnak.

2011. február 25., péntek 06:30
istike165
139 hozzászólás
Agache "áldozat?" Mettől meddig? Inkább nevezném áldozatnak a Ceausescu házaspárt. A barotról késve megérkezettek is részegek voltak? Miért jöttek? Kellemes Karácsonyt köszönteni? Forradalmi hős.Mitől? A sok juttatást ami jár, azt kellene visszafizettetni, mert az jogtalanul kapott érték, nem fosni a szót 21 év után is. Punktum.

2011. február 25., péntek 06:38
agache
127 hozzászólás
Punktum, Nepunktum, ha nem lett volna áldozat, akor nem lett volna Forradalmi hős. Aurel Agachénak 1991-ben adományozták „a forradalom mártír hőse" címet, és tizenöt év múltán a 2004/341-es törvény alapján újraigazolást nyert az odaítélt mártír hősi cím használata, annak ellenére, hogy egy magyar újságíró ebben az ügyben reklamációt nyújtott be Petrişor Morar illetékes államtitkárhoz, aki bizonylatokat kért a titulus megsemmisítése és visszavonása céljából, de a székelység soraiból hivatalosan senki nem kérdőjelezte meg „a forradalom mártír hőse" cím használatát. Ugyhogy ” Cioku Mik istike”.

2011. február 25., péntek 07:01
istike165
139 hozzászólás
Románia a korlátlan lehetőségek országa, ezért lehetséges, hogy egy olyan valaki( szándékosan nem irtam embert), aki visszaélt a hatalmával, forradalmi hős legyen. A forradalomban ott se volt, csak a" lelketlen" teste, a lelke már a menyországba, vagy a pokolba volt, azt a gyanum, hogy az utóbbi, dehát mindenki azt kapja, amit megérdemel, ha nem itt, akkor a tulvilágon.

2011. február 25., péntek 07:27
agache
127 hozzászólás
Pokol, tulvilág, menyország. Hmm! Gondolom hogy kereszténységről beszélsz. Pontoson mint Tőkés László : ”Aurel Agache rendőrtiszt 1989 decemberében a - jogos - népharagnak esett áldozatául”. Igazi vált református püspök, igazi keresztény mondás! Ptiu!

2011. február 25., péntek 07:35
vanist
241 hozzászólás
Romámia, sajnos, teli van ilyen "forradalmi hösök"-kel mint ez a hajdani milicista, csak közülük még sokan élnek és virulnak! Ennek következménye, hogy egy ilyen "szabad", "törvénytisztelö" országban élünk ma!

2011. február 25., péntek 07:36
Mirke
2733 hozzászólás
AGanychéval vitatkozni annyi mind szitával hordani a vizet.KI tudná elmagyarázni a vaknak a szivárványt. A bolond azzal dicsekszik amit szégyellni kellene.Kedves fórumtársak,ne adjuk meg neki azt az örömet hogy leállunk vele.nem méltó még aleggyengébbünkhöz sem! ! ! Dixit!

2011. február 25., péntek 07:46
agache
127 hozzászólás
@ Mirke:gratulálok. Csóka csókának nem vágja ki szemét.

2011. február 25., péntek 08:07
istike165
139 hozzászólás
agache:Hogyha ezt a csókázást a hazai törvényszékekre értetted ,IGAZAD VAN, végre egy véleményen vagyunk, érdemes volt ennyit vitatkozzunk, végre tisztáztuk a dolgokat.

2011. február 25., péntek 08:18
agache
127 hozzászólás
rosszul értetted: A bűnről és a bűnhődésről beszélek közvetlenül az Újságcikk hülyeségekrol.

2011. február 25., péntek 08:51
Sascha
1641 hozzászólás
agache helyében lesütném a fejem és mélyen hallgatnék. Továbbmegyek: ... és szégyellném magam.

2011. február 25., péntek 09:01
PityiPal
1632 hozzászólás
Nem az apád emlékéért harcolsz, Agache, hanem az anyagi haszonért.Szégyelljék magukat azok a kézdivásárhelyiek, akiket megalázott, kiszipolyozott, megvert, ártatlanul törvénybe küldött apád, és még most sem mernek színt vallani.Ne gyere a forradalmi hős -szöveggel, mert elhányom magam!Tudjuk, ki volt apád, azt is tudjuk, Iliescu hány olyan embernek adta meg ezt a titulust, akik még az utcára sem mertek kimenni 89-ben .Az ország déli részén, már nem emlékszem, melyik helyiségben, egyszerre 6 milicistát pirított ki a népharag.Azokat senki nem üldözi, minket, magyarokat meg 21 év után is "kisértetek".Legalább ne lenne az anyád magyar ember.
Apropo:Fogod-e igényelni a magyar állampolgárságot?Hátha onnan is leesik valami...

2011. február 25., péntek 09:35
kaba
287 hozzászólás
Gondolom mostan mindenki meggyözödhetett, hogy milyen volt a karikagyürüs, arany imádó agache.
Milyen volt az a rendör aki kiskirály volt (de inkább nagy király), akiből forradalmárt csináltak.
Még megérdemelt vége után is visszajár kisérteni.

2011. február 25., péntek 09:37
lacafaca74
2661 hozzászólás
PityiPal fején találtad a szeget. Joga van arra is elvégre...

2011. február 25., péntek 10:39
PityiPal
1632 hozzászólás
Ebben a félresikeredett, fejre állított demokráciában csak neki van joga.Itt minden intézkedés, törvény ki van fordítva.Ami erkölcstelen, emberséget és logikát nélkülöző törvényt hoztak 89 után, az megdönt minden rekordot.Most is értük szól a harang...

2011. február 25., péntek 10:39
bjanos
905 hozzászólás
Agache palántának halgatnia kellene nem még irogatni ide szégyelni e kéne magát hogy az apja mit művel el a székejekkel ezen a vidéken.Leltároza fel odahaza az arany készletétt amit őrőkőlt az édesapukájátol ,és élyen boldogan ne zavarja továb a népet mert az apukája zavarta eleget.

2011. február 25., péntek 10:52
veresbelu
101 hozzászólás
1989 dec 16 an tartott hazkutatas soran jegyzokonyv nelkul vitte el a csaladi ekszereinket a nagynenemtol...agache,agache....

2011. február 25., péntek 11:14
doboa61
1854 hozzászólás
Tesség mondani, mit jelent az a szó, hogy pofátlanság?
Esetleg ha példát is tudna valaki.
Jogállam? Aurópa? Shengen?

Ha nem lenne ilyen tragikus a helyzet, még röhögni is lehetne ezen az egész cirkuszon. És ez, csak egy, a mindennapok folyamatos cirkuszai közül.

2011. február 25., péntek 11:29
lacafaca74
2661 hozzászólás
Lassan még egy újságot lehetne szerkeszteni a hozzászólok írásaiból. Persze itt elsősorban azokra gondolok akik mondanak is valamit az egymás pocskondiázásán kívül. Kedves 3szek, lehet külső munkatársakat toborozni.

2011. február 25., péntek 12:21
anti-Minden
110 hozzászólás
a magyarázkodás sokmindent elárul....
ejj be jó, hogy még iskolás voltam akkoriban,eddig én is ülnék valahol..:P

2011. február 25., péntek 12:29
janoska44
740 hozzászólás
Hat nemtudom mit var agache,tudott dolog mindenki szamara az apja egy genkszter ,egy terorista volt amig milicistaskodott.

2011. február 25., péntek 12:32
magyar
3 hozzászólás
agache, apád pofátlan volt! Napokig vallatott embereket, megalázva és idegileg kikészítve őket.Nem volt ember aki ne gyűlölte volna!!! Ti gyerekek kijártatok Nyújtódon pityókát lopni zsákszámra, mig egy szatyor saját földről tollószott pityókáért másokat akár börtönre itélt az apád... . Nem beszélve a mindemki által jol ismertszövegéről: "va se zica nu ai factura de la verigeta... aranygyűjtő majom volt.Én a te helyedben szégyelném magam az apám helyett és nem mernék aranyat tenni magamra, nehogy valaki felismerje a saját családi örökségét rajtatok.Nyújtódon mindenki tudta, hogy kik vagytok...és Kézdivásárhalyen ugyanúgy...Még a környékre sem mennék a helyetekben, de ha igen akkor is lehajtott fejjel.Legyen már vége ennek az ügynek. Tiszteld legalább a halottakat!!!

2011. február 25., péntek 12:35
agnes78
5 hozzászólás
Az én édesapám életét is egy ilyen senki tette tönkre,mint ez az agache.A fia helyében én ki se merném nyitni a számat.S van képe gyilkosoknak nevezni azokat az embereket,akiket sajnos az apja még éltében megfélemlített,megalázott.De talán a túlvilágon nem lesz ekkora pofája neki sem.Remélem az apja már rég Lucifer társaságát élvezi.Még hogy forradalmi hős.Kinek,nekünk magyaroknak,nekünk aztán nem.

2011. február 25., péntek 12:38
agache
127 hozzászólás
”Apropo:Fogod-e igényelni a magyar állampolgárságot?” - Igen, Fogom igényelni a magyar állampolgárságot.
”agache helyében lesütném a fejem és mélyen hallgatnék:” -ilyensmi sohase nem fog megtörténni
”Nem az apád emlékéért harcolsz, Agache, hanem az anyagi haszonért” jó lett volna, de sajnos nem így történt.
Az arany mitosz tiszta mese

2011. február 25., péntek 12:41
doboa61
1854 hozzászólás
Olyan ez, mintha egy náci háborús bűnös ivadéka Jeruzsálem utcáin pöffeszkedne...
Mert ami itt zajlott, az csenden népirtás volt ám. Sok ezer áldozattal. Olykor névtelennel, akiket még ezután kell felderítsünk.

Csak hát a "nácivadászok" mellé ki kellene már lépniük a színre a "bolsivadászoknak" is.

2011. február 25., péntek 12:43
doboa61
1854 hozzászólás
janoska!
Ilyenkor még a helyesírási hibák is evleszítik a jelentőségüket.
Együttérzek Jánoskával.

2011. február 25., péntek 12:44
magyar
3 hozzászólás
Ilyen névvel magyar állampolgárságot igényelni... ez a legnagyobb pofátlanság. Mért magyar vagy? vagy annak érzed magad?Mióta? Mitől? Milyen alapon?

2011. február 25., péntek 12:55
agache
127 hozzászólás
@magyar: Aki kivancsi erre nezze meg a magyar igazolványal kapcsolatosan kitört botrány.
itt:
http://www.agache.org/index.php?option=com_content&view=article&id=242:cazul-agache-reliefat-de-cotidianul-haromszek&catid=62:mass-media-maghiara-presa-scrisa

2011. február 25., péntek 13:02
agache
127 hozzászólás
Cikk:
”Visszajelzés
Miért kértem magyar igazolványt?”

2011. február 25., péntek 13:08
anti-Minden
110 hozzászólás
az istenedet, még pofátlan is vagy...nem értem mit keresel még itt

2011. február 25., péntek 13:13
jackfive
239 hozzászólás
"Atât la Târgu Secuiesc, cât şi la Baraolt, mulţimea înfuriată, compusă în majoritate din foşti condamnaţi penal sau contravenţional, foşti cercetaţi conform legii 18/1968 sau pentru deţinerea ilegală de aur şi valută, precum şi ţigani, au împresurat sediile organelor locale de miliţie cu intenţia vădită de a pătrunde în acestea. Foştii comandanţi ai acestor organe, cpt. Ioan Banciu, de la miliţia oraş Târgu Secuiesc şi cpt. Radu Minea, de la miliţia oraş Baraolt, m-au căutat de mai multe ori la telefon pentru a mă consulta ce să facă.!!"(www.agache.org)
-ez mind hazugság....mind az egész történelem

2011. február 25., péntek 13:16
doboa61
1854 hozzászólás
Az agache féle webcímen csak annyit tudtam meg, hogy hasonnevű rendőrtiszt egy besúgó hálózatot épített és tartott fenn. Mint ismeretes, ezeket megfélemlítéssel, zsarolással és erőszakkal szervezték, fehérre nem mossa - a történet - nevezett apucikáját, annak elveszett becsületét.

Felejteni érdemes lenne, de lehet, hogy van még vele szemben sokaknak adóssága...

Adósságot pedig elfelejteni nem szalomképes dolog.

2011. február 25., péntek 13:19
lacafaca74
2661 hozzászólás
Nem érdemes még rákattintani sem nemhogy elolvasni.

2011. február 25., péntek 13:25
agache
127 hozzászólás
@anti-Minden: csak nyugodjon.
lacafaca74: ”Nem érdemes még rákattintani sem nemhogy elolvasni.”- tudom, elég nehéz elolvasni.
Sajnos most egy pici dolgom van. De ugy gondolom hogy délután meg egy kicsit dumálunk.

2011. február 25., péntek 13:31
kottybele
77 hozzászólás
Hm, raneztem arra a bizonyos oldalra. Van egy jo par vallomas Agache viselkedeserol...Vajon ennyi ember hazudna az ellenuk elkovetetett tulkapasokkal kapcsolatosan??? A baroti es kezdii emberek agyaban ugysem fogsz ANGYALt csinalni apadbol, mert mindenki tudja viselt dolgait!!!

2011. február 25., péntek 13:33
Sascha
1641 hozzászólás
agache...nemrég beszólt valaki: "ejj be jó, hogy még iskolás voltam akkoriban,eddig én is ülnék valahol..:P"
...namost figyeljen: sokunk nem iskolás már!

2011. február 25., péntek 13:37
kottybele
77 hozzászólás
Agache! En helyetted szegyelnem magam, nemhogy meg hozzaszolasokat irjak es a feketebol feheret probaljak csinalni . SZEGYEN AMIT MUVELSZ !!!!

2011. február 25., péntek 13:46
kaba
287 hozzászólás
Én örülök ennek a hernyónak, hogy létezik és idönként eszünkbe juttatja azt amit hajlamosak vagyunk elfeledni.
Ilyenek mint ő és az ,,apukája,, (egy hernyónak mije lehet?), még sokan vannak, csendben lapulnak, vagy éppen magassab nyugdijat követelnek. Magyar igazolványt és állampogárságot kérnek, kártérítést stb. stb. Ők kellene kártérítést fizessenek, vagy ismét jól ellátni a bajukat.
Bocs, hogy egy kicsit felindultam, de asszem nekem jogom van hozzá.

2011. február 25., péntek 13:47
doboa61
1854 hozzászólás
Ez a fórumozó (agache) szerintem egy provokátor, aki itt szórakozik mások fájdalmain.
Nem román.

Azt hiszem legjobb lenne átnézni a feje fölött.

2011. február 25., péntek 13:52
vargapityu
89 hozzászólás
Na végre,mi magyarok is egyetértünk valamiben.A beírt vélemények 99% megegyezik.Pedig Kézdin volt még néhány Agachehoz hasonló milicista.Ha ők is a központ fele menekülnek 89 decemberében,ma sok mártír Forradalmi Hős lenne nyílvántartva (post mortem).

2011. február 25., péntek 14:16
agnes78
5 hozzászólás
Ha a magyar államfő aláírja egy ilyen ember állampolgársági kérelmét,az a magyarok hátba szúrása lesz.Remélem az elnök is ismeri ezt az esetet és ebben az ügyben a SZÍVére fog hallgatni.Nem kell nekünk ilyen magyar.

2011. február 25., péntek 14:39
eberendre
1632 hozzászólás
...igen megsokasítom viselősséged fájdalmait...és epekedel a te férjed után...ő pedig uralkodik rajtatok...ne maradjon nektek hely a búvásra...a földön, mely megnyitotta az ő száját, hogy befogadja a te atyádfiainak vérét...

2011. február 25., péntek 15:15
bagi2
341 hozzászólás
te rohadek agache!Az a rohadek apad azt kapta amit erdemelt, hanyan tudnak torteneteket meselni nemi eroszakrol stb. ekszerek elrablasarol noket es ferfiakat ert eroszakos cselekedetekrol! A pokolba kerultok az biztos...koveted a bu apadat a neamjaiddal egyutt.

2011. február 25., péntek 15:23
bagi2
341 hozzászólás
kell is egy ilyen feregnek magyar allampolgarsag! hogy nem szegyenli az anyja, kar volt kihordani egy ilyen nagy rakas uruleket. Meg tagadni is meri az aranygyurus sztorikat, tiszta veletlen hogy mar csak itt a forumon tobben emlegetik sajat keseru tapasztalatbol...gunoi ce esti

2011. február 25., péntek 15:24
magyar
3 hozzászólás
2. Jogom van szabadon, minden kényszer nélkül megválasztanom hovatartozásomat, nemzetemet. Úgy vélem, hogy a népi és vallási hagyományok szempontjából a magyar, az iskolai nevelés tekintetében viszont a román nemzethez tartozom. Kulturális, illetve nyelvi téren kettõs — magyar és román — a kötõdésem.
Ezt írta agache! Mert tényleg csak a nagyanyja nevelte és ott keresztelték meg suttyomba nyújtódon amit csak akkor vall be ha magyar igazolvány kell, mert abból hasznot húz. Amúgy meg kőkemény román, ahogy azt annak idején a határon történt szolgálata idején nem egyszer hangoztatott. Köpönyeg-forgató

2011. február 25., péntek 15:25
cukycuky
24 hozzászólás
agache!engem a szuleim arra tanitottak,ha valakit megszolitok,tegyem azt az illeto nyelven,mert ezt kivanja az illem.ezen a forumon hany embert lattal magadon kivul nem magyarul irni?!vagy a nepirto apadnak erre nem volt ideje?a tisztelt mama?ja,biztos karatonkenti csoportositast vegzett a rabolt ekszereken.gyalazatos ez a viselkedes

2011. február 25., péntek 15:36
doboa61
1854 hozzászólás
ugorgyunk :-)

2011. február 25., péntek 15:36
lacafaca74
2661 hozzászólás
Agache látod mit provokáltál? Ezt nem teszed az ablakba amit itt kaptál? Muszály volt neked? Szerintem a tulajdon apád emléke sem elég szent vagy mazochista vagy? Én a helyedben már rég abba hagytam volna. A kés már ott van sokak szívében, nem kellene forgatni. Az apád valóban a népharag áldozata lett, mert ahelyett hogy elhúzta volna a csíkot provokatívan lóbálta a fegyverét. Ha valaki tehet az ő haláláról akkor az saját maga. Hagyd őt pihenni és ne provokálj másokat sem. Hallgasd meg egy független tanácsát. Ha anyagi hasznot próbálsz húzni az egészből azzal magadat minősíted. Remélem megértesz, de ha nem szívesen lefordítom az írásomat.

2011. február 25., péntek 15:47
bagi2
341 hozzászólás
tenyleg Doboa, ha belegondolok, valoszinu, hogy valaki ugrat minket a parazita "nagymagyar" agache neveben, de igy is jo, legalabb leirjuk a velemenyunket rola, es kifujjuk a gozt....phaaaa mekkora "rahat"

2011. február 25., péntek 15:51
PityiPal
1632 hozzászólás
Gyerekek, van egy javaslatom.Ez a marha f...ra vesz minket, egy szemérmetlen, orcátlan, nemzetiség nélküli ócska hibrid, akinek nincs a pofáján bőr.A karakter szót még az értelmezőszótárból sem tudja kikeresni.Ne üljünk fel a heccelődéseire, mi keressünk magunknak témát.Köztünk nincs helye az ilyen ganajdomboknak.Ha barátaimmal leülök beszélgetni, nem a trágyadomb mellé ültetem őket.Az ő beszólásainak ganajszaga van...
Ne válaszoljatok a provokációira.

2011. február 25., péntek 16:12
agnes78
5 hozzászólás
Igazad van PityiPal.Csak az emberben felforrnak az indulatok amikor ilyen hitvány emberekből csinálnak forradalmi hőst.

2011. február 25., péntek 17:15
girtlergyula
601 hozzászólás
Agache nem azt kapta amit megerdemelt,Kellett volna kinozni jo sokaig o is azt tette.Hasogatni es sozni .Meg hogy forradalmar. O nem adta az eletet ,hanem elvettek ,gyalazatos viselkedese miatt.A porontyot,ha mar nem tetettek el annak idejen{ami kar} nem kel figyelembe venni,sot ember szamba se. Irjunk bekessegesen,joindulattal egymasnak, ne engedjuk ,hogy holmi tetvek provokaljanak.

2011. február 25., péntek 17:25
doboa61
1854 hozzászólás
De jó lenne megbocsájtani. Keresztény embner módjára.
De kért-e bocsánatot? Hiszen csak az őszinte bűnbánat vezet bocsánathoz.

Megértem a jogos haragot, de a bosszú, nos az távol kell álljon tőlünk.
Ne váljunk olyanokká, mint amilyenek a gyűlölködő ellenségeink.

Ha igaz ember, ha álságos provokátor, (én utóbbit vélem e név mögött, hiszen nem lehet valaki ilyen erkölcsi mazochista, e névek ide tolakodni), nincsen helye ebben a közegben.
Menjen Isten hírével az övéi közé. Ha még befogadják.

Ha meg provokátor, akkor valamihez gyűjt kiprovokált "érveket".
Ismerős mindkét típus.

2011. február 25., péntek 17:28
agache
127 hozzászólás
”O nem adta az eletet,hanem elvettek ”: ebben igazad van.
”Agache nem azt kapta amit megerdemelt,Kellett volna kinozni jo sokaig o is azt tette.Hasogatni es sozni .” - csodálatos.
Ha a magyar államfő aláírja egy ilyen ember állampolgársági kérelmét,az a magyarok hátba szúrása lesz - aláírja, kétségtelen dolog!

2011. február 25., péntek 17:48
agache
127 hozzászólás
”Agache látod mit provokáltál? Ezt nem teszed az ablakba amit itt kaptál? Muszály volt neked?”
Igen, muszály volt!
@bagi2: Jaj a tollát tépi a dühös papagáj

2011. február 25., péntek 17:55
Mirke
2733 hozzászólás
Pityi !Ha azt mondod hibrid feldícséred mert a hibrid az ősök jó tulajdonságait hordozza.KORCSot kell itt mondani .Különben olvasd el u.i. a 19-ik, beírásomat.Kár tovább enni magunkat.

2011. február 25., péntek 17:56
girtlergyula
601 hozzászólás
Bunos apa,felnotas fia,honnan kerultek ezek a szemetek ? Nem veszed eszre te fereg , hogy mindenki teged szid jogosan, mert megerdemled.?Allampolgarsagrol neked meg beszelni se szabad,csak a hegyen tul ,csak az a baj,hogy ott is kiutik az agyad. Igaz ez csak neked baj,az emberiseg megszabadul egy lepratol.

2011. február 25., péntek 18:03
agache
127 hozzászólás
most románul mondom, mélyebben szeretném kifejezni magamot: este mult prea primitiv ca să arunci responsabilitatea gesturilor animalice ale unora pe seama comportamentului tatălui meu. L-ați omorât și îl denigrați și exagerați exponențial faptele sale: problema voastră nu a mea. Dar să nu vă așteptați vreodată ca să devenim complici la mentalitatea voastră retrogradă. După decembrie 1989, ne-am exercitat drepturile prevăzute de lege și am acționat ca atare. Nu vă convine ? Să fiți sănătoși! În rest lucrurile au mers pe făgașul prevăzut de către noi și nu pe făgașul pe care vi l-ați dorit voi după revoluție. Și asta spune mult. Vocea voastră este mult prea slabă ca să fie ascultată de cineva! Și argumentele mult prea subțiri!


2011. február 25., péntek 18:09
doboa61
1854 hozzászólás
Ezt én nem értem, fordítsa már le valaki, - jó mélyen.

2011. február 25., péntek 18:12
istike165
139 hozzászólás
Még mélyebbről, ugy két-két és fél méter mélyről kellene kifejezd magadat.

2011. február 25., péntek 18:18
agache
127 hozzászólás
@istike165: Hogyne, hogyne. Kérése elfogadhatlan!

2011. február 25., péntek 18:20
jutlandi
251 hozzászólás
Megtaláltam!... agache külföldröl irogat! ne nyitsátok ki a lapját, mert fertözött!!!

2011. február 25., péntek 18:21
girtlergyula
601 hozzászólás
...drepturile prevazute de lege.Te imadcozzal,hogy ne masok alkossak a torvenyeket,mert akkor neked es a hozzad hasonloknak lesz mit bokizni.

2011. február 25., péntek 18:29
agache
127 hozzászólás
@girtlergyula: Továbis fogom követni ezt az ügyet, persze az Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szempontjából, ugyhogy nem lesz ”mit bokizni”.

2011. február 25., péntek 19:02
bagi2
341 hozzászólás
mit predikalsz romanul te nagymagyar? anyad magyar (szegyellne magat) igy az anyanyelved automatikusan magyar! bag..pu.a in pene e faza de comentat!

2011. február 25., péntek 20:15
mandala
118 hozzászólás
A magyarázkodásod senkit nem érdekel..... akik ismerték a milicistát,azokat pláne nem....... a forradalmi hős státust pedig sikerült egy jól jövedelmező foglalkozássá degradálni,én nem dicsekednék vele.....


2011. február 25., péntek 21:28
Tepes
758 hozzászólás
A legeslegmélyebben a halak nyelvén tudnád te kifejezni magad Agache junior,vagyis akkor ha hallgatnál. Véleményem szerint mindamellett, hogy egy pökhendi és elfogult, torz világban élő foszilia vagy, még bunkó is ráadásúl. Lehet nem te irogattál ide a fórumra ,hanem provokáció csak, de a cselekedeteid vérlázitóak, az egész magyarság sárba tiprását, megalázását, kizsákmányolását, megcsúfolását jelenited meg apád sajnálatos de igazságos eltaposása után. Mert apád egy ganyé, sz@ralak volt, az elnyomó diktatúra szégyenteljes képviselője, egy senkiházi milicista ,aki galád modón visszaélt hatalmával. Rohadjon békében! ( egyáltalán nem hiszem igy lenne ). Ha te, mint magyar anyától származó ivadék csak románul tudsz mélyebben gondolkodni akkor lépj fel a drága testvérek honlapjaira, és okádd ki ott a beképzelt frusztrációidat. Ha nem értenéd véletlenül a lovak nyelvén amit az imént használtam akkor irok pár “mélyebb” gondolatot is : Nestimate domn Agache junior ! Zbaterile tale pseudopatriotice nu aduc decât a flatulenţă virtuală. Dovedesc impotenţa unui fiu de a accepta realitatea : Taică-tău a fost un jeg, o unealtă tâmpită în mâna regimului asupritor, o telecomandă comunistă care a sfârşit aidoma unui vierme puturos sub bocancii gloatei revoltate, adică linşat pe drept şi fără de apel. Priceput ? Trăim în Absurdistania şi aici criminalii umblă liber iar victimele putrezesc la zdup. Creierul tău subiectiv, inflamat de durerea pierderii unui părinte, nu poate să înţeleagă că atât tatăl dumitale cât şi domnia ta sunteţi ( aţi fost şi veţi fi ) doar nişte pioni amărâţi şi insignifianţi într-un joc politico-demografic mai amplu. Sănătate !

2011. február 25., péntek 21:36
agache
127 hozzászólás
@tepes: bună replică. Felicitări. Poate odată ne conversăm pe un forum unde să mă pot și eu dezvolta. Stabilește tu locul, sau măcar trimite o adresă de email la agachea@yahoo.com și cu tine stau de vorbă că merită.

2011. február 25., péntek 22:03
Sascha
1641 hozzászólás

http://www.evz.ro/detalii/stiri/mi-au-completat-eronat-certificatul-de-garantie-919683.html
http://romanianationalista.blogspot.com/2007/10/cazul-mortii-lui-aurel-agache.html
http://www.partidulcivicmaghiar.com/Articol.asp?ID=242
http://www.ziaruldeiasi.ro/national-extern/urmasii-lui-aurel-agache-au-dat-in-judecata-statul-la-cedo~ni32fj

Lista a guglin :-) Lehet folytatni.

2011. február 25., péntek 22:05
savoy66
456 hozzászólás
Lattam 1-2 filmet,ahol az ilyen ugyeket olyan filmbeli modon oldjak meg(az ilyen gatlastalan,pofatlan ivadekok megleckezteteset).Na sok tokos szekely,itt az alkalom,barki szamithat a kis tarsadalmunk szolidaritasara

2011. február 25., péntek 23:20
PityiPal
1632 hozzászólás
Szívemből szóltál,Tepes!

2011. február 26., szombat 09:10
agache
127 hozzászólás
Nu vreau să jignesc pe nimeni scriind în românește, dar fiindcă nu mi s-a acceptat cererea de către Țepeș de a continua discuția în alte condiții, mă văd nevoit să dau replica pe acest blog maghiar, cu scuzele de rigoare pentru limba folosită. Stimate domnule Țepeș, zbaterile mele nu au caracter patriotic ci sunt de natură personală, strict umane. Flatulența virtuală reprezintă doar o simplă exercitare a dreptului la informare a opiniei publice într-un mod exhaustiv și nu trunchiat așa cum fac politicienii maghiari sau unii ziariști încorsetați într-un sistem de valori străine de valorile europene pe care le-am însușit și eu după 22 decembrie 1989. În acest sistem de valori nu există linșaje drepte. Linșaje ”drepte” există doar în mentalitatea de gloată a unora care sunt incapabili să accepte valoarea umană a protejării vieții semenilor noștri chiar și în cazul celor care au făcut parte din sistemul represiv comunist și care evident au călcat de multe ori această valoare umană. Cei care cred și astăzi în așa ceva nu fac decât să perpetueze și să militeze în spiritul acestei mentalități de gloată subumană de sorginte animalică, și de care Europa și instituțiile sale juridice și politice s-a delimitat cu claritate dovadă și sentința juridică a CEDO în cazul ”viermelului puturos Agache” și care condamnă statul român pt. faptul că ”victimele” despre care dumneavoastră spuneți că putrezesc în închisori nu execută pedepsele cu închisoarea așa cum ar fi fost firesc. Numai această scurtă expunere arată cu claritate că și dumneavoastră sunteți un pion mărunt și insignifiant al unui joc politico-imoral bazat pe intoleranță, xenofobie și ură autarhică și cu siguranță trăiți în Absurdistania locul unde asemenea convingeri și credințe țin loc de lege și de valori la care mentalitatea dumneavoastră nu va accede nici dacă veți trăi 1000 de vieți de acuma încolo.

2011. február 26., szombat 09:17
Sascha
1641 hozzászólás
Az volt az apád: egy állat.

2011. február 26., szombat 11:27
tiberiusz
9 hozzászólás
Figyelj csak, te kis ***** hös!
Soha nem gondolkoztál el azon, azzal a kis ortodox összezsugorodott agyacskáddal, hogy esetleg a sorsot hívod ki magad ellen?Van egy olyan mondás, hogy az alma nem esik messze a fájától.
Ezt sok féleképpen lehet értelmezni.Csak gondolkodj!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A másik, hogy több internetes portálon indittok kamány, az ellen, hogy nehogy Isten valaki magyar állampolgárságot merészeljen adni neked.
Már felvettem a Jobbikkal a kapcsolatot.

2011. február 26., szombat 12:02
agache
127 hozzászólás
Tőlem indíthatsz akármilyen kampányt. Az egyszerűsített honosítási eljárásba nincsenek ”Jobbikkos szabályok”. Máskép, nincs semmi, amitől igazán félni. Lehet hogy ”az alma nem esik messze a fájától” de neked is meg amlitem, mégegyszer, hogy ”a kemény fába úgy verd az éket, hogy szemedbe ne pattanjon”.

2011. február 26., szombat 12:10
tiberiusz
9 hozzászólás
Most már a modern világban sok eszköz áll rendelkezésre az ék esetleges "szikrája" ellen!
De az< igazság gyözelmét> semmi nem védheti és gátolhatja meg.Most vagy késöbb.
Általában akkor jön a büntetés mikor a legkevésbé várják.

2011. február 26., szombat 12:26
agache
127 hozzászólás
Még a modern világban is megtörténik, hogy felelőtlen embereknek essen fejébe a almafának ága.

2011. február 26., szombat 13:40
vanist
241 hozzászólás
agache figyelmébe: 1. döntse már el ön magyar vagy román, mert egyszere mind a kettö nem lehet! 2. minden gyermeknek jogában áll az apja emlékét megörizni, de nem kötelezö annak tetteivel azonosulni, mint ahogyan azt ön teszi! 3. annak idején mi ha az apjának az emberi jogokról mertünk volna szólni, ma nem forumozhatnánk! 4. amig a román igazságszolgáltatás itéleteinek 90%-át az EU felülbirálja addig ne hivatkozzon arra!l 5. ami meg a magyar állampolgárságot illeti sok sikert hozzá, nem lesz ön az elsö és nem is az utolsó aki az érdemtelenül megkapja, ezzel rajtunk nem áll bosszút!

2011. február 26., szombat 13:56
agache
127 hozzászólás
1. Lehet! ”Hibás” vagyok, hogy nem voltam képes egy etnikailag tiszta családba születni.
2.” de nem kötelezö annak tetteivel azonosulni, mint ahogyan azt ön teszi!”. Tévedés, én azt nem teszem .
4.”amig a román igazságszolgáltatás itéleteinek 90%-át az EU felülbirálja addig ne hivatkozzon arra”. - én a strasbourgi bíróság döntésere hivatkoztam melyik szerint a 12 éve húzódó idő túlságosan hosszadalmas egy normálisan működő igazságszolgáltatási rendszerben, ugyanakkor úgy ítélte, hogy a román állam procedurális szempontból megszegte az emberi jogok európai egyezményének az élethez való jogra vonatkozó cikkelyét, valamint a haláleset okának tisztességes kivizsgálására vonatkozó törvény paragrafusait.
5. - köszönöm szépen.

2011. február 26., szombat 14:00
Sascha
1641 hozzászólás
2.” de nem kötelezö annak tetteivel azonosulni, mint ahogyan azt ön teszi!”. Tévedés, én azt nem teszem . - tehát beismeri ( elismeri) az apja tetteit?! q.e.d.

2011. február 26., szombat 14:14
xxl
14 hozzászólás
Te embernek látszó ..., ott voltam, láttam az apádat azon a napon. Én láttam, mi történt, láttam, hogy nézett ki, ha akarod leírom. Ami a legfontosabb láttam miért ütötték le. Talán kevés volt ahhoz, hogy egy pisztolyal szembeszálljon egy tömeggel. Elsöpörték. Láttam azt a cigánynőt aki ugrált a mellkasán, ha mellkasnak lehetett nevezni... Nem szégyeled magad. Hogy lehet, hogy más rendőr "megúszta", miért lehetséges? Hasznot húszni saját apánk méltó, vagy méltatlan halálából? Undorító, mind apád halála...

2011. február 26., szombat 14:15
xxl
14 hozzászólás
Te embernek látszó ..., ott voltam, láttam az apádat azon a napon. Én láttam, mi történt, láttam, hogy nézett ki, ha akarod leírom. Ami a legfontosabb láttam miért ütötték le. Talán kevés volt ahhoz, hogy egy pisztolyal szembeszálljon egy tömeggel. Elsöpörték. Láttam azt a cigánynőt aki ugrált a mellkasán, ha mellkasnak lehetett nevezni... Nem szégyeled magad. Hogy lehet, hogy más rendőr "megúszta", miért lehetséges? Hasznot húszni saját apánk méltó, vagy méltatlan halálából? Undorító, mind apád halála...

2011. február 26., szombat 14:28
agache
127 hozzászólás
”Én láttam, mi történt, láttam, hogy nézett ki, ha akarod leírom.” -nyugodtan - agachea@yahoo.com
”Ami a legfontosabb láttam miért ütötték le”.- Erre én is kiváncsi vagyok!
”Talán kevés volt ahhoz, hogy egy pisztolyal szembeszálljon egy tömeggel.” - Ha akarja elküldöm önnek annak a dokumentumnak a másolatát, amely bizonyítja, hogy nem viselt fegyert azon a fatális napon, mint ahogy a többi kézdivásárhelyi milicista sem.
”Nem szégyeled magad” - Nem. Sőt!
”Láttam azt a cigánynőt aki ugrált a mellkasán, ha mellkasnak lehetett nevezni” Kit? Filip Orbán Daniela Kamillát ?

2011. február 26., szombat 14:29
vanist
241 hozzászólás
magyarázat: semmi bajom az etnikailag vegyes családokkal, de minden ember valja valamilyen nemzetiségünek magát és ha van egy kicsi tartás benne akkor ezt nem változtatja az érdekeinek megfelelöen...

2011. február 26., szombat 14:31
Sascha
1641 hozzászólás
Hallgatás - beleegyezés. Talán még büszke is apja tetteire!

2011. február 26., szombat 14:33
agache
127 hozzászólás
@ Sacha: Mindig elismertem, hogy az apám a kivizsgálásai során sokszor megszegte az emberi jogokat, de arra nincs bizonyíték, hogy bárkit megerőszakolt vagy megzsarolt volna. Apám viselkedése nagyon agresszív volt. De ha csak 1%-át elfogadta volna annak, amit felajánlottak neki, hogy hunyjon szemet a szocializmus idején virágzó gazdasági bűncselekmények esetén, dollármilliomossá vált volna még Ceaușescu idején is. Határozottan kijelenthetem, hogy legyőzte őt ez a rendszer, és 1988- tól kezdve lepaktált azokkal, akik törvénytelen úton gazdagodtak meg.

2011. február 26., szombat 14:38
xxl
14 hozzászólás
Ha valaki tudja ebben az országban, hogy mit jelent papírokat "kreálni", akkor az te vagy. És ha már informált vagy akkor bizonyára azt is tudod ki tette be a patkányt a szájába... , de, hogy nemzeti hőst csinálni egy diktatórikus rezsimet lihegve szolgáló bérencből, aki emberek százainak életével játszott. Hát az alma az alma, a fa az fa, és hát úgy-e a kettőjük esés-viszonyáról már hallottunk.

2011. február 26., szombat 14:40
agache
127 hozzászólás
”És ha már informált vagy akkor bizonyára azt is tudod ki tette be a patkányt a szájába”: igen. Tudom!

2011. február 26., szombat 14:44
xxl
14 hozzászólás
Mit keresett ott, egy gazdasági rendőr? Mit? Kit?

2011. február 26., szombat 14:51
agache
127 hozzászólás
@xxl: No, más bizonyíték: ”December 22-én, pénteken reggel 8 órakor a belügyminisztériumhoz tartozó egységek, a milíciát is beleértve fegyverletételi parancsot kaptak. Ezért nem is dördült el egyetlen fegyver sem Kézdivásárhelyen.” -Iochom István: Kísért a múlt székelyföldön.
”A főtéri könyvégetés, pártházfeldúlás és élelmiszerraktár kifosztása után a tömeg java része a milícia székháza elé vonult, és megostromolta a bejárati nagykaput. Agache itt kapta élete első igazi verését. Az utcára érve újabb verés várt rá, két-három ismeretlen személy bántalmazta. C. O. és K. L. közbelépésére Agache el tudott menekülni és szaladva a 39-es Udvartéren keresztül haladva a főtéren kötött ki. Ha, tegyük fel, a malom mögötti kis utcácskát választotta volna és nem a főtér felé megy, bizonyára megmenekül a népharag elől.” -Iochom István: Kísért a múlt székelyföldön.

2011. február 26., szombat 14:53
xxl
14 hozzászólás
Látod ez a jelentés! Így kell állami hátszéllel papírt "kerálni". Gazdasági rendőr?

2011. február 26., szombat 14:56
agache
127 hozzászólás
”Látod ez a jelentés! Így kell állami hátszéllel papírt "kerálni". Gazdasági rendőr?”- Nem értem, mit akarsz mondani.


2011. február 26., szombat 14:58
xxl
14 hozzászólás
Mind egy, hogy valaki hitből, vagy érdekből áll a súly alatt, ha az elszabadul szétzúzza.

2011. február 26., szombat 15:00
xxl
14 hozzászólás
Gazdasági rendőr nem lát el, és akkor sem látott el közrendészeti feladatot, csak hát a ...

2011. február 26., szombat 15:09
agache
127 hozzászólás
”Én láttam, mi történt, láttam, hogy nézett ki, ha akarod leírom.” Várom a közzétételeket, vagy megszünt a bátorságod?


2011. február 26., szombat 15:17
xxl
14 hozzászólás
Talán rólam is akarsz papírokat "csináltatni". Nem akarom egy "ember"? emlékét megszentségteleníteni, csak azt akarom , hogy tudd vannak akik látták az eseményt , de lehet, hogy nincs olyan magas szintű hátszelük, hogy szembefújon. Esetleg rajtam is bosszút állsz. Apád mint gazdasági rendőr tett tönkre családokat, és mint ember kapta a büntetést. Bátorság egy némandal szembe aki az állami puszipartyba tartozik , viccelsz ugy-e?

2011. február 26., szombat 15:26
agache
127 hozzászólás
”Esetleg rajtam is bosszút állsz”- sohasem.
A tett elévült! Most nincs senkinek mitől félni és mégis gyávák az emberek.

2011. február 26., szombat 15:31
xxl
14 hozzászólás
Mert lényegét tekintve ugyanazok a tetűk vannak fent a polcon, mint 90 előtt, vagy az ő pribékjeik. Békülj meg magaddal ember, és ne kavard lelked és más lelkek nyugalmát.

2011. február 26., szombat 15:32
xxl
14 hozzászólás
Ja bocs., és írhatsz románul is.


2011. február 26., szombat 15:42
agache
127 hozzászólás
”és írhatsz románul is.”: oricine poate să mă contacteze oricând și să-mi scrie ce știe despre uciderea tatălui meu. Chiar și cei care au contribuit la uciderea lui. Eu aș privi acest lucru cu durere dar fără a avea gânduri de răzbunare și nici nu aș încerca să fac ceva împotriva acelor persoane, nici legal și cu atât mai mult ilegal. Mă interesează doar adevărul și nimic altceva. Pe cuvânt de onoare și pe sufletul copiilor mei spun lucrul ăsta!
Ce se întâmplă acuma cu Paizs este consecința faptului că ăștia au crezut în tâmpeniile spuse de Frunda și au cerut ei rejudecarea. În loc să zică mersi că au scăpat așa ieftin, bașca au primit și bani de la CEDO au crezut că vor schimba ceva, dar fără dovezi nu poți schimba nimic și dacă ești și prost atunci mai plătești și daune morale la instanța de fond.

2011. február 26., szombat 15:44
Mirke
2733 hozzászólás
Szánnivaló vagy! máris betelt rajtad Isten szava :"megbüntetem az atyák vétkét a fiakban,harmad és negyedíziglen...." És te még csak az első vagy,következnek a leszármazottak meg fogod,meg fogják szenvedni az Úr büntetését.Nem hiszem ne éreznéd te keményfa-agyú korcs.

2011. február 26., szombat 15:48
agache
127 hozzászólás
”És te még csak az első vagy, következnek a leszármazottak meg fogod,meg fogják szenvedni az Úr büntetését.Nem hiszem ne éreznéd te keményfa-agyú korcs.” -bla-bla-bla. irreleváns elmélet!

2011. február 26., szombat 15:55
xxl
14 hozzászólás
Vezi iar te legi, de Paizs şi de ceilalţi, nu înţelegi că o faptă proastă făcut cândva sub o aşazisă umbrelă a legi şi a adevărului acum ş-a recăpătat pedeapsa. Tatăl tău era miliţian economist,şi aici a săvârşit anumite fapte, care l-au ajuns în urmă. Tu vorbeşti de legi, şi iacătă noi golani, după aşa zisă revoluţie am devenit eroi. Aşa se schimbă şi legile, şi odată ne vom regăsi pe noi înşine pe boxa acuzaţilor.

2011. február 26., szombat 16:07
agache
127 hozzászólás
Totalmente fals! Paizs fusese condamnat definitiv și irevocabil. Prin revizuire se încearcă schimbarea sentinței inițiale, fapt care logic vorbind este aproape imposibil.Legile se schimbă și poate și în România se va ajunge ca peste tot în lume ca crimele să devină imprescriptibile, așa cum de altfel e și normal. Probabil de asta îți este frică! Dar nu trebuie să ai nici o temere în această privință. Chiar dacă crima ar deveni imprescriptibilă, legea nu poate fi retroactivă și primează legea cea mai favorabilă, așa că pentru crimele din trecut nu se poate aplica. Deci în ceea ce privește lucrurile în cazul uciderii tatălui meu lucrurile sunt clare. Și eu am puterea și capacitatea de a înțelege și accepta acest lucru. Ține de educație.

2011. február 26., szombat 16:45
xxl
14 hozzászólás
Tu vorbeşti de lege din punct de vedere juridic, iar eu din punct de vedere moral.

2011. február 26., szombat 17:10
agache
127 hozzászólás
Între legea juridică și morală există legatură organică, intrinsecă. Dacă nu accept ideea aceasta atunci înseamnă că eu trebuie să las de o parte sistemul de valori european în care cred și să încep să aplic legea talionului. Eu nu am fost educat așa. Moartea tatălui meu a fost o un lucru pentru care am fost pregătit încă de mic, deoarece s-a vorbit deseori de așa ceva știindu-se ura celor cercetați de acesta. E adevărat că atunci când s-a întâmplat a fost greu de acceptat dar într-o perioadă relativ scurtă ne-am bazat pe mijloacele legale pentru a înfăptui un act de dreptate moral. Că acest lucru nu convine unora și că în Secuime se consideră că acest act de dreptate este imoral este altă treabă. Noi avem argumentele noastre ei pe ale lor. Și Legea a stabilit că suntem îndreptățiți la reparație morală iar ucigașii la pedepse cu închisoarea. Și tot legal vorbind tatăl meu este nevinovat, nu există nici un document oficial care să-l acuze că de condamnare nu mai poate fi vorba. Că cei din Secuime nu au fost în stare să modifice acest lucru ține de lașitatea acestora și de frica de răspundere și nu în ultimul rând de nepăsare. Cei care se vaită acuma se vaită în van sau citează cele câteva declarații existente, multe din ele tendențioase, fac o treabă inutilă devreme ce nu pot fi luați în seamă din lipsă de probe. Și este vina lor că nu au probe și nu au știut ce să facă ca să le obțină, mai ales că aveau mijloacele necesare după 1989. Cei care puteau face acest lucru erau prea ocupați ca să să fure și dădeau satisfacție la prostime prin declarații demagogice sau luări de poziție nematerializate ulterior prin fapte. Și din punctul meu de vedere acest lucru este mai mult decât imoral, este complicitate.

2011. február 26., szombat 17:20
xxl
14 hozzászólás
Atunci n-avem de ce să ne temem, aşteptăm judecata deapoi. Numai că până vine trebuie să trăieşti în tine cu ură şi teamă, că un bărbat va deveni tată.

2011. február 26., szombat 17:33
Sascha
1641 hozzászólás
xxl mit gagyog ennek a serkének románul? Ki kellett volna az ilyennek ölni a magját is nemhogy megalázkodni a majomnak. Adnék olyan gyávaságot a fejére, hogy megemlegetné a gennyláda apjának az összes mocskos munkáját.

2011. február 26., szombat 17:34
agache
127 hozzászólás
Cine vrea nu are decât să aștepte judecata de apoi. Nu am timp să mă gândesc la chestiuni metafizice, probabil după ce o să mor o să am suficient timp și pentru așa ceva. Nu cred că vă referiți la mine căci eu nu trăiesc cu ură în mine și nici cu teamă. Teamă pentru ce? Pentru chițcăielile unora nu am de ce să mă tem, iar sentimentele de frustrare pentru nedreptățile suferite le-am canalizat în acțiunile juridice din România, din Ungaria și de la CEDO. Și am avut multe satisfacții de natură a mai domoli senzația de frustrare.

2011. február 26., szombat 18:26
bagi2
341 hozzászólás
ez a penzehes, ingyenelo, masokon eloskodo tetu azert csak hibasnak erzi magat, hanem nem allna itt le napokon keresztul vitatkozni es buta ervekkel gyozkodni mindenkit, hogy az apja egy artatlan angyalka volt. Csak erzi, hogy valami nem stimmel hanem mar reg nem irkalna, vagy pedig tenyleg provokalo es idomilliomos akinek nincs mas dolga. Ne adjuk meg neki az elegtetelt, hogy komolyan vesszuk amit firkal! Meg azt mondja a mi hangunk tul halk ahhoz, hogy meghalljak, de ahhoz eleg eros volt, hogy az apjanak megadjak amit megerdemelt. Mit tehett az a rohadelek a rajta taposo novel es csaladjaval is, hogy ekkora indulatot valtott ki belole? El lehet kepzelni.

2011. február 27., vasárnap 00:21
ladoga2009
571 hozzászólás
Elnezest, de Agache urnak az edesapjarol van szo... barmi is lenne a megélt, vagy a megírt igazság (?), de mégiscsak az édesapja! Ezert, az edesapja post mortem vedelmeert, szemely szerint tisztelem Önt, Agache ur. A tobbi, az lehet szemelyes, vagy neadd, kozossegi serelem...A román többség "bölcsességére" mi is számítunk, még számítunk....

2011. február 27., vasárnap 00:24
agache
127 hozzászólás
@ladoga2009: Tisztelettel

2011. február 27., vasárnap 07:25
Sascha
1641 hozzászólás
ladoga2009 lehet tisztelni egy ilyen ember (?) ivadékát? Tükörbe tud nezni egy ilyen beszólás után?

2011. február 27., vasárnap 09:52
doboa61
1854 hozzászólás
ladoga2009 nagyon téved, - sajnois.
Még igaza is lenne, ha agache nem provokálna, meglehetősen agresszíven és coóinikusan,
De így?
Bocsánat illeti azt, aki kéri, s nem azt, aki még henceg is a bűnnel.

2011. február 27., vasárnap 10:00
PityiPal
1632 hozzászólás
Azt írod, Agache, hogy ha apád 1%-át elfogadta volna azoknak a javaknak, ami fel volt ajánlva neki, hogy szemet hunyjon...stb.Drága gyerek, funkcionál még Podu Turculuiban az a pálinkafőzde, amit egy lemhényi családtól nyúlt le?A lakásotok kirámolásakor a függönyrúd mivel is volt tele?Anyád egyszerre hány pár csizmában és irhabundában feszített?Csak a mi családunkat éves rendszerességgel zsarolta, és még itt próbálod becsületesnek beállítani, te szemét?A te apád hányszor állt sorba azért a kib...ott fél vajért, liter tejért, fél kiló húsért?Azt hiszed, felejtünk?Még lett volna pofád szobrot állítatni Kézdin az emberi mivoltából kivetkezett apádnak?

2011. február 27., vasárnap 11:06
mandala
118 hozzászólás
@ladoga2009:az ifjú Agache melyik tettét nevezi Ön "az édesapja post mortem védelmé"-nek?
Azt,hogy próbálja fehérre mosni a népnyuzó milicista szennyesét(feleslegesen),vagy esetleg azt,ahogy elásná a Paizs családot párezer lejért?.....

2011. február 27., vasárnap 13:22
agache
127 hozzászólás
Nu-l apăr ca milițian ci îl apăr ca pe o victimă a unei morți cumplite. Cine vrea să traducă ce voi spune eu este liber să o facă. Cât privește povestea cu aurul.Numai un handicapat ar fi pus aurul pe post de inele la perdea. Cât de cretin poate să fie cineva ca să creadă că un ofițer de miliție se apucă să confiște aur în folos personal, atunci când acest aur trebuie valorificat cumva și transformat în bani sau eventual topit. Mai ale când cele două filiere erau controlate de aproape de securitate și pentru așa ceva te putea paște chiar și plutonul de execuție.Un general de poliție, după 1989 auzind despre poveștile cu aurul confiscat ilegal a făcut o cercetare pe cont propriu și a ajuns la concluzia că județul Covasna era printre ultimele din România la cantitățile de aur confiscat, lucru lesne de intuit deoarece această zonă a fost încă de când există populație umană acolo, una din cele mai sărace regiuni din Europa.Ca și în prezent, în afară de câțiva grofi înstăriți, politicieni și afaceriști locali, restul populației primește din belșug naționalism pe pâine și puțini bani pe card. Milițianul Agache tot timpul era criticat la acest capitol de către șefii săi în ședințele de la Miliție și de aceea în mod ostentativ ori de câte ori confisca ceva făcea multă gălăgie și tam tam pentru a le scoate ochii celor ce îl criticau.
De altfel firea lui conflictuală și gura cea mare îl făcuse încă de la începutul carierei un personaj incomod, întâi pt. șefii lui de la Târgu și mai târziu pt. șefii de la Miliția Județeană. Din punctul meu de vedere el a fost un milițian cinstit până în jurul anului 1983. Cu toate atitudinea lui ostentativă față de șefii lui s-a menținut în pluton până la momentul în care după ce făcuse un CAR a cerut de la șefii Miliției Județene o mașină pentru familia lui (7 persoane în total) din parcul rece al MI. A fost refuzat categoric. Cei care cunosc situația știu că el mergea cu bicicleta sau pe jos la serviciu până ce și-a luat prima mașină (1984). În acel moment el a cedat psihic și a decis să se răzbune pe această umilință cumpărând o mașină pe numele unei persoane din Târgu Secuiesc. Nu a ascuns nici un moment acest lucru și evident că a fost sifonat la Miliția Județeană. A ieșit un scandal monstru a fost obligat să vândă mașina de către Miliție și din acel moment el s-a schimbat.Nu a mai fost omul cinstit de până atunci și în complicitate cu exponenții mafiei socialiste din Târgu Secuiesc, ulterior Baraolt, pe urmă din nou Târgu Secuiesc a închis ochii la specula care se făcea și pentru acest lucru primea sume importante de bani, bunuri alimentare (carne, ciocolată, țigări, alcool) plus alte beneficii cum ar fi mese gratuite, chefuri cu diverse persoane care aduce cu ele și femei frumoase, etc.
Chestia cu Podul Turcului este o poveste de adormit copii. Acolo era casa în care s-a născut, din chirpici, la care singura modificare a fost un pridvor de lemn, făcut de cineva din Petriceni, o sobă de teracotă într-o cameră și podea de lemn în aceeași cameră. Menționez că aceea casă s-a prăbușit după revoluție șubrezită de apa de ploaie și roasă de șobolani.
Poveste cu cazanul este direct legată de povestea cu mașina. Citește raporul lui Agache aici.
http://www.agache.org/index.php?option=com_content&view=article&id=503:raport-nenumerotat-al-ofiterului-de-militie-agache-aurel-datat-29-octombrie-1984&catid=138:dosarul-personal-al-ofiterului-agache-aurel
Basmele și poveștile care se spun în foclor sunt frumoase dar nu corespund realității.

2011. február 27., vasárnap 13:56
agache
127 hozzászólás
Anyád egyszerre hány pár csizmában és irhabundában feszített? - Două haine de blană scurtă din care una de oaie și una de nutrie, patru fuste din care două de iarnă, două subțiri de vară, costum de stofă, patru bluze groase, două subțiri, două perechi de pantofi, o pereche de cizme, o pereche sandale, lenjerie de corp, un lănțic de aur, ceas de mână, aparținând lui Agache Ileana (41 de ani).

2011. február 27., vasárnap 14:10
PityiPal
1632 hozzászólás
Igen, nagyokos?S amit tőlünk elhordott, az is mese, Szefule?

2011. február 27., vasárnap 14:24
xxl
14 hozzászólás
"Soha nem fogsz nyugodtan aludni, és mindig nézz magad mögé. Majd amikor elfelejted, jönnek..." - hallod, itt vannak... menekülj.

2011. február 27., vasárnap 14:30
savoy66
456 hozzászólás
agache
1.1989 dec.22 elott Romaniaban volt-e diktatorikus,elnyomo rendszer?Ha volt ez miben nyilvanult meg?
2.Volt-e Romaniaban 1989 decembereben forradalom?Ha volt mi egy forradalom velejaroja?
3.Hallottal-e olyan forradalomrol amelyik lezajlasa utan az elozo rendszer exponens alakjat forradalmarkent tisztelik?
Velemenyem szerint apad a Ceausescu,te pedig az Iliescu rendszer diszpeldanyai vagytok.Apad kegyetlen volt,arrogans es hatalomtol elvakult,nalad meg hozzaadodik a mindenaron,gatlastalanul penzhezjutni akaras,kihasznalva e korcs rendszer minden visszassagat.
Ha apad emleke tenyleg fontos lenne neked,hagynad bekeben nyugodni,de te 2 RON-ert zudittatod rea az atkokat,felszaggatva sebeket,emlekeket.Vegegolvasva a hozzaszolasokat ugy latom ,hogy ez az alltalad krealt cirkusz miatt ma jobba gyulolik mint 21 evvel ezelott,a hozzatartozoi irant erzett szanalom pedig mar reg gyulolette es megvetesse alakult at .Megerte?Ha ugy gondolod,hogy meg,akkor szannivaloan ures,lelketlen figura vagy.

2011. február 27., vasárnap 14:31
mandala
118 hozzászólás
Pontosan ilyen jelentésekben "raportálták" az 5 éves tervek 200 százalékos túlteljesítését,úgyhogy mindannyian tisztában vagyunk ezek igazságtartalmával..... ....... : D :D....ha csak ilyen bizonyítékaid vannak !! ...... :D :D
A személyes tapasztalataimat nem fogom elfelejteni,írhatsz bármit .....

2011. február 27., vasárnap 15:04
jutlandi
251 hozzászólás
Ismerek Kovásznán egy székely EMBERT, akinek az édesapja erdész volt és a fatolvaj cigányok agyonütötték. Ez a fiatalEMBER árván maradt két leánytestvérével együtt...Husz éve folyamatosan,feleségével együtt árva cigánygyermekeket nevel sajátja mellett, mint sajátját. Megbékélt a sors akaratával és saját lelkével! Nincs nagy hü-hó körülötte, szerényen, becsületesen éldegél...ahogy lehet.
De EMBER maradt!!!

2011. február 27., vasárnap 15:50
agache
127 hozzászólás
@PityiPal”Igen, nagyokos?S amit tőlünk elhordott, az is mese, Szefule?”- până ce totul este sub forma unui anonimat chiar este o poveste. Nume, lucruri concrete, nu tânguiri anonime. Fii bărbat și du-te și reclamă ce ați pățit în mod oficial și nu-ți mai plânge de milă pe blog.
@savoy66: 1. A fost dictatură și tată meu e fost în calitate de milițian unul din elementele de represiune ale acestui sistem. Dar înainte de a-ți explica ce înseamnă represiune, vreau să subliniez că din punctul meu de vedere actualul nostru sistem democratic nu este cu nimic mai bun din punct de vedere al represiunii, numai că de astă dată represiunea îmbracă altă formă decât cea de atunci luând în considerare genocidul pașnic care se întâmplă astăzi când deși ai libertate de exprimare te poți șterge cu ea la cur în timp ce mori de foame, înghețat în casă că nu ai bani de mâncare, întreținere, sau doamne ferește să te îmbolnăvești că ești omorât în spital cu zile. Dacă ce se întâmplă acuma după 20 de ani de la căderea comunismului înseamnă un bine pentru omul de rând atunci aveți într-adevăr motive să fiți fericiți. Încearcă acuma să ieși și să te revolți pentru sărăcia în care trăiești și să vezi ce bastoane ”democratice ” iei pe spinare. A! că vă lasă să urlați ca proștii prin piețe la demonstrații și pe urmă vă duceți satisfăcuți la culcare cu burta goală și salariile diminuate este problema voastră.
2. În decembrie 1989 nu a fost revoluție. Din punctul meu de vedere este o greșeală titulatura de erou al revoluției dat lui Agache. Titulatura corectă era ”victimă a atrocităților de la Târgu Secuiesc”, dar din păcate nu există o asemenea titulatură. Nu mă deranjează deloc faptul că unii își revarsă ura asupra mea.
Mă bucur de dreptul la exprimare și nici măcar indivizii care mă urăsc nu pot umbri acest lucru.
@ mandala: ”A személyes tapasztalataimat nem fogom elfelejteni,írhatsz bármit .....”. Bravo domnule!, ține-le ascunse, anonime că cu asta zici tu ai rezolvat totul. Dacă vouă vă convine așa treaba voastră. Dar eu nu am nimic de ascuns și nici nu mie rușine cu ce am făcut în viață. Tatăl meu a plătit cu viața pentru activitatea lui de milițian, în rest eu zic că puteați să faceți mult mai mult pentru relevarea adevărului, dar ați fost multe prea comozi și nepăsători. Ce ați vrea? Să fac eu lucru ăsta în locul vostru? Dar e mult mai comod să dai cu pumnul în masă acasă și să faci pe grozavul acolo decât să iei atitudine în mod concret....și prin atitudine nu mă refer la înjurături și porcăieli la adresa unui copil de milițian, care oricum nu are nici o vină pentru păcatele altora.
3.

2011. február 27., vasárnap 18:26
mandala
118 hozzászólás
nahát,nahát,kispajtás,hogy te miket nem mondasz! :D :D
no,lássuk csak ,mi is van a szép sorokban elrejtve:
-" Dar eu nu am nimic de ascuns și nici nu mie rușine cu ce am făcut în viață."..... Ha ezzel azt akartad mondani,hogy nekem lenne esetleg titkolni-,vagy neadjisten, szégyellnivalóm,tájékoztatlak,hogy tévedsz.Még azt sem róhatod fel,hogy származásomat felhasználva próbálok anyagi haszonra szert tenni. :)
-"Tatăl meu a plătit cu viața pentru activitatea lui de milițian"...... Itt is tévedsz,hiszen több száz egykori milicista szolgál ma is a rendőrségben.El kell fogadnod a tényt,hogy nem a hivatásának lett az áldozata,hanem az egykori áldozatai fizették vissza tartozásuk töredékét.
-"....în rest eu zic că puteați să faceți mult mai mult pentru relevarea adevărului, dar ați fost multe prea comozi și nepăsători. Ce ați vrea? Să fac eu lucru ăsta în locul vostru?"....... Pro primo:-te semmit ne tegyél nekem,vagy helyettem!Azon csodálkozol,hogy nem került több ember,aki apád ellen vallott volna?Nem mindenki exhibicionista és nem mindenki szereti magát mutogatni..... főleg egy ilyen űgyben,ahol minden szót kiforgattak és minden szónak etnikai színezetet próbáltak adni (végül adtak is).
-"Dar e mult mai comod să dai cu pumnul în masă acasă și să faci pe grozavul acolo decât să iei atitudine în mod concret....și prin atitudine nu mă refer la înjurături și porcăieli la adresa unui copil de milițian, care oricum nu are nici o vină pentru păcatele altora."...... Nos kukkantsál csak vissza,hol beszéltem "disznóságot",vagy hol káromkodtam?Melyik szavamból olvastál ki vagánykodást?Az apád bűneit senki nem rótta fel neked,....nem kell mártirkodnod..... legalábbis nem itt....
Az nem tetszik,hogy reagálni merészeltünk idevésett soraidra?Hja barátom,nyilvános fórumon sok mindent kap az ember!.... (igazat is) :D :D
Valahol máshol próbálkozz legközelebb,te kis áldozat. :D :D

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Harcok Líbiában
A már egy hete tartó líbiai zavargások során tegnap ellentámadást indítottak a kormányerők a Tripolitól délnyugatra fekvő az-Závija városában, mivel a Moammer Kadhafi távozását követelő tüntetők a fővároshoz közel eső fontos városok elfoglalásával egyre inkább fenyegetik a líbiai vezető hatalmi bázisát.

- Mózes László:
Baász Imre, az egyszemélyes intézmény
Baász Imre, az egyszemélyes intézmény
Én vagyok az egyszemélyes intézmény — idézte fel tegnap Baász Imre egykori, alkotó- és szervezőerejét tükröző legendás mondását Kopacz Attila a néhai képzőművész volt műtermében.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS