Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 03:54
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2007. október 12., péntek: Közélet

Pénz van, de nem dolgoznak (Megyei kórház)

Nem halad a terveknek megfelelően a megyei kórház szerkezetmegerősítési, felújítási munkálata. Kívülálló laikus azt is mondhatja, semmi nem történik az épület megbontott emeletein, ezek állapota ugyanolyan, mint egy-másfél évvel ezelőtt. Korábban a pénzhiányt lehetett okolni a késlekedésért, ez ma már nem így van. A szaktárca év elején hárommillió új lejt utalt ki azzal az ígérettel, ha szükség lesz rá, a második fél évben kiegészítik a költségvetést. Két és fél hónappal az év vége előtt azonban a pénz felét még nem sikerült elkölteni, és esély van arra, hogy akárcsak tavaly, elveszítsék azt.
Az okok összetettek, és mindenki mást hibáztat. György Ervin prefektus, bár nem tartozik közvetlen hatáskörébe, többször próbálta kimozdítani a holtpontról a kórházfelújítás ügyét. S bár helyben is vannak hiányosságok, minden jel arra mutat, a késlekedés okozója a marosvásárhelyi tervezőcég. Nem készül el időben a tervekkel, nem küldi le azokat a kivitelezőnek, így nem haladhatnak a munkával.
Többen állítják, a cég túlvállalta magát — nagyon sok sportcsarnok-építési és más, Borbély László minisztériumának hatáskörébe tartozó versenytárgyalást nyert meg —, nem győzi a munkát, ezért késlekedik a tervekkel. Sepsiszentgyörgyön nemcsak a kórházfelújítás, de a mamuttömbház megerősítése is miattuk akadozik. Egy szeptemberi tárgyaláson sikerült szóban megállapodni, hogy a tervezési munkálatokat átadják a helybeli vállalatnak — nyilatkozta György Ervin prefektus, aki szerint bebizonyosodott, hogy a helyi tervező, kivitelező jobban dolgozik, számon kérhető és ellenőrizhető. Példaként a bodzafordulói kórházat említette, ahol jól haladnak a munkálatok, mióta helyi cég vette át, ellenpéldaként pedig a sepsiszentgyörgyi sportcsarnokot, melyet konstancai cégre bíztak, és bár február elején lejárt az utolsó határidő, ma is befejezetlenül áll. A prefektus jövő hétre ígéri a konkrét lépéseket a megyei kórház ügyében, bízik benne, a vásárhelyiek papíron is átadják a tervezést, az eddigi dokumentumokat, és akkor lesz esély arra, hogy ebben az évben bár a már kiutalt hárommillió lejt elköltsék. Mindehhez azonban sokkal komolyabb hozzáállásra lenne szükség a tulajdonos megyei önkormányzat, a kórház vezetősége és a kivitelező cég részéről is — véli a prefektus.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Gyila Sándor:
Visszajelzés: Mert vétkesek közt bűnös az, ki hallgat... (Gondolatok a „Zsuffa-meccs” margójára)
A napokban robbanékony szóváltás történt a Háromszék hasábjain Zsuffa Levente kovásznai polgármester és a városi tanács RMDSZ-frakciója között. Utórezgései nehezen csillapodnak. Ennek a vitának a ,,margójára" szeretnék néhány megjegyzést tenni. Hogy milyen jogcímen? Egyrészt mert érintett fél vagyok: tanácstag, magyar és független. (Mellesleg alapító tagja a helyi RMDSZ-szervezetnek. Független az alapító tag! Furcsán hangzik, nemde?) Másrészt lépten-nyomon kérdezik tőlem az emberek, hogy ,,Zsuffa úr és a magyarok mi okból veszekednek?"

- Kisgyörgy Zoltán:
Zsibongó ősz a Feketeügy mentén
Zsibongó ősz a Feketeügy mentén
Rétyen és a hozzá tartozó településeken mozgalmas az október. Mindenütt épül valami, nemcsak a mező hozadéka ad erőt a közelítő tél mindennapjaihoz, hanem a közélet változásai is.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS