Kongresszus és összefogás

A három elnökjelölt programjában és nyilatkozataiban bóklászva vesszük észre, hogy bizonyos hangsúlyeltolódások céljaik megfogalmazásában vannak ugyan, de az RMDSZ parlamenti jelenlétét mindhárman meghatározóan fontosnak tartják. A kormányzati szerepvállalást is, különösen, ha — mint most is — a mérleg nyelveként a koalíciós csoportosulásoknak van szükségük a magyar politikai erő voksaira.
Azok az elemzők, akik a mostani RMDSZ-elnökválasztás utáni politikai erőviszonyok alakulását boncolgatják, a legalaposabb megmérettetést a jövő évben esedékes helyhatósági választások eredményeinek alakulásában látják. Tény, hogy az utóbbi másfél évtizedben az RMDSZ mögül a kiábrándultak seregei kihátráltak. Az RMDSZ fokozatos hitelvesztésében a vezetési hibák a ludasok elsősorban. A Tőkés László személye körül kialakult, az RMDSZ-tagságot megosztó és kiábrándító eljárás, amikor a tiszteletbeli elnöki tisztséget a szatmárnémeti kongresszuson megszüntették. A belső platformok megnyomorítása és elűzése a szövetség ernyőjellegét számolta fel. Nem véletlen, hogy a mostani elnökjelöltek mindenike ennek visszaállítását kísérelné meg.
Az RMDSZ hitelvesztéséhez vezettek a politikai szövetségkötések nemegyszer bizarr fordulatai, amelyek az ide-oda loccsanás elítélésének negatív érzetét erősítették. A tagságot folyamatosan zavarta-zavarja a szövetség magyar—magyar viszonyának romlása is.
Pedig ha a következő időszakban magyar vonatkozásban nem az "ernyő" kifejezés — választási koalíciókra gondolok — válik dominánssá, megnézhetjük majd magunkat a jövő évi választások után. Alapvető kérdésekben ugyanis nem egymás ellen, hanem egymással kell szövetkeznünk.