Egészséges nemzetnek van csak jövője: Szotyor

Szemnek tetsző, szép, nagy épület a szotyori iskola és óvoda. Az épület falára helyezett tábla világosan írja: I—IV. osztályos iskola, ami viszont a tábla mögött van, az egészen más, az I—IV. osztályos iskola emlékét már csak ez a tábla őrzi, a szotyori alsó tagozatos gyerekek Szent­györgyre járnak, ott tanulnak. Az óvoda viszont nem költözött el, az működik.
Györgyjakab Katalin óvónő fogad, és tizenhat csillogó szemű, mosolygós ajkú gyerek, éppen tízóraizni készülnek.
— Húsz gyerek jár az óvodába — mondja az óvónő —, most csak tizenhatan vannak, az influenza Szotyort sem kerülte el.
Míg a gyerekek tízóraiznak, az óvónő bemutatja az óvodát.
— Ez itt az iroda (az egyik asztalon látni számítógépet, kazetofont, a falak mentén húzódó szekrények, polcok tömve játékokkal), az előszobán túl van a játszóterem egy Angliából kapott csúszdával, mellette a Napkert (az óvó néni és a gyerekek alkották az ökológiai nevelés keretében, játékokkal teli szekrények ragadják meg figyelmemet, az ablak melletti sarokban egy kalitka, kifutóján egy fehér kacagó gerle figyel.) — Amióta a párja elrepült — így az óvónő —, a gyerekek jelentik a társaságát. Nagyon összeszoktak... Az irodán túl van a csoportterem — kis asztalokkal, székekkel, babákkal tömött szekrények, egy polcon sok-sok ceruzafesték... —, aztán következik a tízóraizó, és itt van a sókamra (mi készítettük) a légzőszervek kezelésére, van két illemhelyünk, mosdónk... Kint, az eléggé tágas udvaron van az angoloktól kapott házikó és hinta. Az udvar eléggé szegényes. Voltak és vannak elképzeléseim, de ezeket nem hallgatták meg az illetékesek, sőt, elutasították, mondván, hogy az óvoda műemlék épület, s nem szabad azon változtatni.
— Értem, de hát ott van elöl a pinceklub bejárata — így én —, az sem igen illik a műemlék épülethez... Jó, hagyjuk ezt. Tény, hogy ekkora óvodát, ilyen tágasat és ilyen felszereltet még nem láttam a megye falvaiban. És ennyi játékot sem.
— Mondtam már — folytatta az óvónő —, működik egy angol kapcsolatunk, ezen keresztül sok mindent kaptunk, hoztak még a magyar testvérek, aztán a maga rendjén beszállt az önkormányzat, a tanfelügyelőség, és készítettünk mi magunk is (Napkert, sókamra...).
— És akkor nézzünk egy óvodai napot.
— Reggel hét órakor játékkal melegítünk, aztán következnek a témás foglalkozások, majd a tízóraizás és újra a szervezett tevékenység, hogy végül játékkal lazítsunk. A napi programunk össze­állításakor figyelembe veszem a gyerekek fejlődésének legfőbb tényezőjét, a nagy és hatékony mozgásaktivitást és nem utolsósorban a gyerekek minden iránt megnyilvánuló kíváncsiságát. Tehát fontos szerepet kapnak a játékok, gondolok itt az alkotójátékokra, a dialektikus, népi, mozgásos játékokra és természetesen a testnevelési játékokra. Na meg aztán megünnepelünk — természetesen, a magunk módján, sok-sok kézimunkával, rajzzal, festéssel — minden egyházi és világi ünnepet, mindig együtt a szülőkkel.

— Hány éve dolgozik a szotyori óvodában?
— Harminchat. A tanítványaim szülei is hozzám jártak óvodába. Így aztán nyugodtan mondhatom, "unokáim" ők. Együtt egy szép nagy "családot" alkotunk, tele egymás iránti tisztelettel szeretettel, megértéssel.
Harminchat év. Csodálatos — gondoltam magamban útban hazafelé. — Egy ilyen óvónő szavára, ötleteire nem odafigyelni politikusi könnyelműség. Különösen, ha elképzeléseivel a gyerekek, az intézmény javát akarja szolgálni.