Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. március 1., kedd: Nyílttér Bíróságon március 15-ért (A Háromszék Bélafalván)A bélafalvi laptalálkozón Bokor Zoltán ny. technikus, a Magyar Polgári Párt községi képviselője is jelen volt. Kézdivásárhely egykori polgármestere, aki nyugdíjba vonulása óta Kézdiszentkereszten lakik, miután méltatta lapunk függetlenségét és pártatlanságát, arra kérte a szerkesztőket, kövessék továbbra is ezt a vonalat, és ne engedjenek a lap színvonalából. Naponta többször is megnézi a postaládát, addig ebédelni sem szokott, amíg el nem olvassa a friss lapot — mondotta. Ezt követően arról számolt be, hogy januárban az MPP-képviselőcsoport nevében határozattervezetet terjesztett a helyi tanácsülés elé az autonómia támogatása érdekében, azt szerették volna, ha március 15-ét és a községközpont búcsúnapját hivatalos ünnepnappá nyilvánítanák. Ezt tizenegy tanácstag közül tíz támogatta. Bokor Zoltán azt is elmondta, amikor a februári gyűlésen felolvasták a prefektúra felszólítását, már nem volt akkora a lelkesedés, mint előző hónapban, mivel perrel fenyegették a helyi tanácsot, ha nem vonja vissza a határozatot. Az MPP-s tanácstagok kitartottak, és az RMDSZ-esek között is akadt egy támogató, Handra József, aki nem tartotta be a pártutasítást. Így a határozatot nem vonták vissza, várják a pert a közigazgatási bíróságon. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 930Olvasóink értékelése: 2Szavazatok száma: 4Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. március 1., kedd 00:30
hajranemere 33 hozzászólás Pontatlan tajekoztatas!
Sajnos a hatarozat visszavonodott! 2011. március 1., kedd 00:37
hajranemere 33 hozzászólás Bokor ur elfelejti emliteni,hogy az mpp reszerol is volt aki a visszavonas mellett dontott?
2011. március 1., kedd 08:23
antiszemet 23 hozzászólás A tudositas pontos! Max a jegyzokonyvet hamisitotad meg!!!
2011. március 1., kedd 10:40
veresbelu 101 hozzászólás @hajra...
Hogy milyen magabiztos kijelentesekre vagy kepes!Talan szem es fultanuja voltal az esemenyeknek?Nem kizart,de lehet ,hogy izgalmadban osszekeverted a napirendipontokat.Nem is csodalkoznek,volt beloluk eleg... 2011. március 1., kedd 13:25
Gebe 248 hozzászólás Kár ilyen marhaságokon vitázni , inkább valami hasznosabb dolgon törnék a fejüket az urak. Például , hogy hogyan lehetne gazdaságilag fennebb verekedni valahogy magunkat. Hogy ne a brassói honfitársaink vásárolják a telkeket a környező falvakban , mert akkor majd a következő tanácsok december első napjára fogják tenni azt a március 15.-ét
2011. március 1., kedd 17:59
eberendre 1632 hozzászólás Nagyon jó. Én arra gondoltam, hogy három napig fogok ünnepelni, a kormánybiztosnak is beszólok. Állandó munkaszüneten vagyok.
2011. március 1., kedd 18:39
szilard 7 hozzászólás Van megoldas Gebe, csak egyes urak es urnok a sajat zsebuket tomik, ebben az esetben pedig szemtelenul sokat, es ha fejleszteni kellene akkor nincs penz. Nezd meg a Vasarnapi ProTV-n Romania, Te Iubesc adasat, es kiderul hogy szekelyfoldon hova is tunnik el a penzunk(ERDOK).
2011. március 3., csütörtök 10:25
buba7476 240 hozzászólás ...hat ha nem unnep marc 15 akkor a polgarmesteri hivatalban sincs munkaszuneti nap UGY-E???ha nem unnep akkor munkanap MINDENKINEK reggel 8- delutan 16 oraig -azutan viszont egy jo magyar meg ejsze uneppelni is fog,......???,nemde??? ez privat ugy, nem kell megszavazni
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||