Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 04:00
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. március 1., kedd: Máról holnapra

Kelemen Hunor öröksége

Bár a politikai életből nem kíván visszavonulni, leköszönve elnöki tisztéről, Markó Béla több rendben is megvonta az RMDSZ élén eltöltött 18 esztendeje mérlegét. Az alkalomból született interjúiban, beszédeiben, sajtótájékoztatókon elhangzott állásfoglalásaiban a számadás és az önigazolás elegyét nyújtja.
Számvetése egy ilyen fontos történelmi korszak kihívásaival, legyen az mégoly részleges és töredékes bár, a fokozott figyelmet már csak azért is megérdemli, mert kétségtelen, huszonegy-huszonkét év egyik legjobban informált közéleti szereplőjéről van szó. Hogy emlékirataiban majd mit ír meg a mai napig nem kellőképpen megvilágított események és döntések okairól, arról még korai találgatásokba bocsátkozni. Kelemen Hunor nagyobb örömére azonban a feladatoknak az utódra való egyfajta áttestálása jól kirajzolódik az eddigi megnyilatkozásokból.
Ezek szerint a folytatást is felvállaló új elnök politikai hozománya nem akármilyen súlyú teendők köré csoportosítható. Markó még a román pártokkal kialakított együttműködés jól kitaposott ösvényének használatát is feltételesen említi egy helyen. Közismert, hogy a neki miniszterelnök-helyettesi tisztséget termő kompromisszumos politizálás hozadékairól sokszor dicsérően vélekedett. Azt, hogy mindezért milyen árat kellett fizetnie neki és közösségének, történészek fogják megítélni. Amibe belejátszik majd az is, ha a deklarált folytatás a szándéknak ellentmondva mégis az újítás ösvényére tér, miként az a politikában szinte végzetszerűen be szokott következni.
Kelemen Hunor nyilvánvalóan szembesülni fog annak megoldást kérő kényszerével, amit politikai mentora is nyitott kérdésnek nevez: a többi magyar párt létével és a hozzájuk fűződő kapcsolattal. Kezdené belátni, hogy a harmadik magyar pártalapítási kísérlet visszavonhatatlanná, felszámolhatatlanná teszi a magyar közélet pluralizálódását? A szövetségnek eddigi inadekvát válaszai helyett a többpártrendszer elismeréséből kiindulva kell alighanem a dologhoz viszonyulnia az elkövetkezőkben.
Végül idézzük a jövőbe leginkább bevilágító markói megállapítást: ,,Hogy nem vállaltam újabb mandátumot (abban), az is benne van, érzek egy korszakhatárt: a nyelvi, anyanyelvi oktatási jogok kerete megvan, a következő időszak a kollektív jogokért folytatott küzdelemé kell legyen."
Magyarán a munka dandárja most következik, a tulajdonképpeni magyar társadalomépítésnek Erdélyben ezentúl kellene kezdetét vennie.
Hozzászólások
2011. március 1., kedd 01:58
jutlandi
251 hozzászólás
Igenám, de ha az rmdsz felsövezetése nem sajátította volna ki öncéluan és eröszakosan az "érdekképviselet" szerepét, akkor már a kollektiv jogokért folytatott küzdelem végén járnánk. Magyarán: elveszítettünk az életünkböl legalább tíz-tizenöt évet. Erkölcsileg lezüllöttünk, anyagilag eladósodtunk... Ö beül valamelyik langyos irodájába s mi majd küzdjünk meg, ha emberhez méltóan akarunk élni. Köszönjük az örökséget Béla. S Hunor, érted mennyit kell feláldozzunk az életünkböl???

2011. március 1., kedd 08:03
szocsmiklos
65 hozzászólás
Megy tovabb a Marko politika

2011. március 1., kedd 11:01
paralelipipedon
70 hozzászólás
Azt viszont nem ertem,hogy a Fidesz,a delegaltja altal,miert akart beleszolni es "utasitani",hogy ok kit szeretnenek....Emberek!Akarhogy is van a helyzet, az imank igy szolhat:csak a fidesztöl ments meg minket Urunk!

2011. március 1., kedd 11:11
Ferencz
2981 hozzászólás
Markó úr talán kissé elsiette a dolgot: mi lesz, ha Romániában, - ahol, úgy-e minden lehetséges - létrehozzák az elnökhelyettes, vagy alelnöki intézményt? Mi lesz akkor, ha netán "néger" is lehet elnök? Igaz, az RMDSZ Alapszabályzatban csupán egy mandátum időtartamára van korlátozás, az újraválaszthatóság open-end !

2011. március 1., kedd 13:18
Gebe
248 hozzászólás
Menj már nyugdíjba Béla !
Hátha Huni balra jelzett de jobbra tér ?


2011. március 1., kedd 13:28
PityiPal
1632 hozzászólás
Az még nagyobb baj lenne, mert ugyebár, ha "nem tudja a balkéz, mit akar a jobb"...Talán eddig is az volt a szomorú számunkra, hogy balkézzel kormányoztak!

2011. március 1., kedd 14:18
jutlandi
251 hozzászólás
Gebe!...megnyugtatlak...Huni nem tér semerre...neki mások fogják a komagyüjtöjét!

2011. március 1., kedd 14:23
girtlergyula
601 hozzászólás
Nem hianyzik Hunornak ,hogy asarokba tergyeltesse valaki kukorica szemekre .

2011. március 1., kedd 16:21
jutlandi
251 hozzászólás
Párhuzamos-pipedon!...te ugyanbiza hól tévelyegsz?...gyere haza kicsikém!

2011. március 1., kedd 17:08
eberendre
1632 hozzászólás
Attól tartok, hogy Bélának már nem tudunk semmit mondani, ami az értelméhez eljutna.
Ott fent szólt egy tégla, a Fidesszel van baja. Azt gondolom, nem nekünk szól. Vagy talán tud valakit, aki Fideszen kivül és túl egy gondolatot is pazarolt ránk?

2011. március 1., kedd 17:38
farkas1945
12 hozzászólás
Mintha a magyar"Ceausescu"-t látnám,egyebet sem fújt a leköszönö beszédében mint dicsérte Önmagát és a tetteit amiket megvalósított a 18 év vezetés alatt,csak azt felejtette elmondani,hogy abból a sok jó dologból amit Ö és csicskásai véghezvittek az erdélyi magyarság,vagyis az RMDSZ szavazó tábora semmit sem kapott.Még van pofája kiállni és hencegni azzal amit Ö a 18 év alatt csínált,ahelyet elsülyedt volna a föld alá.De gondoljátok el,hogy milyen lesz a tanítvány(Kelemen úr)ha ilyen volt a mentora.Mégegyszer csak annyit mondhatok,hogy nagyon reménykedem abban,hogy végre megjön az eszünk és nem fogunk soha többé egy ilyen megtévesztö, köpenyegforgató és magyarság ellenes banda kelepcéjébe esni,ha mindenki végre felfogja a valóságot akkor nem fog egy szavazatot sem kapni az RMDSZ.

2011. március 1., kedd 18:40
Mirke
2733 hozzászólás
Kelemen horror!

2011. március 1., kedd 19:02
zucu
667 hozzászólás
Hunorka csak egy bábu markoló úrnak a kezében, a Duna tv-nek adott interjuban siralmasangyengén szerepelt szerintem .....

2011. március 1., kedd 21:21
jozsi
406 hozzászólás
Hosszu ev lesz hunorka.

2011. március 1., kedd 21:39
Ferencz
2981 hozzászólás
Egyelőre még Markó Hunor! Ez még csak a nyitány! Milyen lesz a folytatás, s főként a záró akkordok, ugyanis a népet nem lehet leváltani ( Brecht)? ( Ezt annak idején még Rákosi is megértette!) Van azonban egy kiutad megmenekülni a szemétkosártól: ha figyelsz, nagyon odafigyelsz a most "kellemetlen" ( Hunor) dolgokat mondókra!

2011. március 1., kedd 21:55
jozsi
406 hozzászólás
Van egy kiutad: szepen leultok RMDSZ, MPP, EMNT es nyilvanossag elott megegyeztek,hogy lassuk ki hogy all hozza a szeker tolashoz es hogy lassa az orszag is, hogy egyet akar a magyar .

2011. március 1., kedd 23:33
jutlandi
251 hozzászólás
józsi!...ezek nem ülnek le, még a saját ülepükre sem, mert a Romániai Magyar bün-szövetség tulságosan öntelt, gögös és cinikus (kezükben a pénz és a hatalom!).-és aki velük egy asztalhoz ül, az sem érdemel tapsot. A helyzet nem humoros, hanem nagyon Hunoros,...hogy a telyhatalmu Borbélyt ne is említsem.

2011. március 2., szerda 01:30
buba7476
240 hozzászólás
HA ,,hosszu ev lessz Hunornak,hoz-e jot a magyarnak??ne ot kerdezd -hanem BELAT, o tudja a titok nyitjat.

2011. március 2., szerda 10:54
jozsi
406 hozzászólás
Igazad van jutlandi de a pecset a mi kezunkbe lesz .

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Hogyan tovább, összefogás? (RMDSZ-kongresszus után)
Tartalommal töltené meg az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot Kelemen Hunor, az RMDSZ frissen megválasztott elnöke.

- Farcádi Botond:
Tettekre vár az EMNT (RMDSZ-kongresszus után)
Jó néven veszik az RMDSZ új elnökétől, hogy együtt kíván működni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal, de Kele­men Hunor neve mégsem a változás üzenetét hordozza — jelentette ki tegnap reggel a Duna Televízióban Tőkés László. Hasonló szellemben nyilatkozott lapunknak Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke, aki szerint a nyilatkozatok után tetteket várnak az új elnöktől a magyar összefogás ügyében.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS