Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. március 1., kedd: Közélet Tettekre vár az EMNT (RMDSZ-kongresszus után)Jó néven veszik az RMDSZ új elnökétől, hogy együtt kíván működni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal, de Kelemen Hunor neve mégsem a változás üzenetét hordozza — jelentette ki tegnap reggel a Duna Televízióban Tőkés László. Hasonló szellemben nyilatkozott lapunknak Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke, aki szerint a nyilatkozatok után tetteket várnak az új elnöktől a magyar összefogás ügyében. Tőkés László jelezte: felhívta Kelemen Hunort, és gratulált neki megválasztásáért, azt is értékelik, hogy az erdélyi összefogás jegyében együtt kíván működni az EMNT-vel, illetve a leendő Erdélyi Magyar Néppárttal, de bizalomépítő gesztusokat várnak tőle, mert az RMDSZ eddigi magatartása mindig a kizárólagosság irányába haladt, és a szervezet sok esetben úgy viselkedett, mint egyik a többi román versenypárt közül. Az EMNT elnöke szerint nem az a kérdés, hogy Kelemen Hunor erős elnöke lehet-e az RMDSZ-nek, hanem hogy erős lehet-e még a szövetség. Szomorúnak nevezte, hogy Kelemen Hunor a neptuni politika következetes hordozóját, azaz Markó Bélát a századforduló egyik legnagyobb politikusának nevezte. Bírálta továbbá az ,,etnobiznisz-politikát", azt a felfogást, hogy jó, ha a szövetség mindig kormányon van, és az egyenlő távolságtartás elvét. Ennek kapcsán beszédesnek minősítette az RMDSZ-kongresszus nagyváradi helyszínét is, hiszen korábban ott járt Gyurcsány, Medgyessy, majd megjegyezte: kár, hogy a kongresszus olyan mostohán fogadta Pelczné Gáll Ilidkó Fidesz-alelnök üzenetét. Szerinte nemzetpolitikai rendszerváltozásra van szükség, ennek jegyében az RMDSZ-nek revideálnia kellene neptuni politikáját is. Az RMDSZ-kongresszust értékelve Toró T. Tibor leszögezte: papírforma szerint alakult a tisztújítás, számítottak arra, hogy Kelemen Hunor kerül ki győztesként, az ellenjelöltekre adott voksok szerinte a Markó Béla politikája elleni szavazatok. Két koloncot visz a nyakában Kelemen Hunor, a volt szövetségi elnök intézményét és a politikai alelnöki hivatalt, ezek között kell megtalálnia saját útját — vélekedett. Mint mondta, a következő időszakban derül ki, hogy komolyan gondolja-e az együttműködésről szóló nyilatkozatait Kelemen Hunor, mert az eddig sem az EMNT-n múlott, hogy kiürült az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum, elhalt a magyar összefogás, az új párt bejegyzésének kezdeményezése óta pedig szinte ellenségessé vált a viszony. Kérdésünkre, mely szerint az EMNT az RMDSZ együttműködési ajánlatát vagy pedig Szász Jenő MPP-elnök jobboldali összefogást célzó felvetését támogatja inkább, Toró leszögezte: az EMNT által kezdeményezett Erdélyi Magyar Néppárt saját útját szeretné járni, amely az autonómia útja lenne, és mindenkivel együttműködnek, aki ebben partner. Nyitottak vagyunk a párbeszédre, de várjuk, hogy az együttműködést tettekkel bizonyítsák — hangsúlyozta. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 1147Olvasóink értékelése: 3.86Szavazatok száma: 7Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. március 1., kedd 11:33
Ferencz 2981 hozzászólás Kettőnél több pont (párt) esetében, az "egyenlő távolságtartás" térben, is időben is csak egyféleképpen képzelhető el: aki ezt magáról hangoztatja, annak mindig az "origóban", a központban kell lennie.Az RMDSZ szempontjából ez stimmel is! Kérdés, hogy a többiekéből is? Nem hiszem!
2011. március 1., kedd 13:21
PityiPal 1632 hozzászólás Jól beszélt Toró úr, csak a fülek, akikhez szólt, megnyíltak-e?
2011. március 1., kedd 17:01
jutlandi 251 hozzászólás Igy van Ferencz!...ezért KELL az erdélyi magyar ÉRDEKET és IGÉNYT az "origó"-ba állítani. Amig ez nem töténik meg, addig torz a kép. Egyetlen párt sem állhat a központban (még önjelöltként sem)! A központban csak közös eszme állhat, s attol mérhetö a távolsága, vagy közelsége egyik-egyik pártnak.
Csak igy lehet tiszta a kép. 2011. március 1., kedd 17:29
eberendre 1632 hozzászólás Bocsánat, de ezt az egyszerű és tiszta gondolatot a volt elnök tizen- éve nem érti. Az általa nagyra tartott politikus, akiről szinte semmit se tudunk, vajon érti-e?
Nem eléggé válik hasznunkra, ha I.Béla van az origoban. Még a közelében sem hasznos. 2011. március 1., kedd 18:46
Mirke 2733 hozzászólás Ezúttal a vályú szaladt a malac után !
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||