Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. március 2., szerda: Közélet Tiltakozásra hívnak a szakszervezetek (Új munkatörvénykönyv)Péntekre tüntetést szerveznek Sepsiszentgyörgyön négy országos szakszervezeti tömörülés megyei szervezetei — jelentették be az érdekvédelmi szövetségek vezetői tegnap. Reményeik szerint kétezren tiltakoznak az új munkatörvénykönyv ellen, a menetelők felkeresik majd a DLP és az RMDSZ megyeszékhelyi székházait, végül a prefektúra elé vonulnak. Az új munkatörvénykönyv az alkalmazottak ellen irányul, minden joguktól megfosztják őket — vélekedett Vasile Cătălin Neagovici —, ezért nagyon fontos megmutatnunk, ezzel nem értünk egyet. Bong Vilmos szerint, akik kidolgozták a tervezetet, nem ismerik a valóságot, a kormány nem az alkalmazottak, a lakosság, hanem a multinacionális cégek érdekeit védi. Egyébként pénteken találkoznak az RMDSZ háromszéki honatyáival is, tőlük azt kérik, ne támogassák az új munkatörvénykönyv elfogadását. Ferencz Tibor kérte, a pénteki tüntetésen vegyenek részt minél többen, mert fontos az összefogás. A tiltakozók 13 órakor gyülekeznek a Sugás Áruház előtt, a két kormánypárt székházának meglátogatása után 15 órakor a prefektúra elé vonulnak. Nem csak sepsiszentgyörgyiek jelenlétére számítanak, tiltakozókat várnak a megye más városaiból, falvaiból is. Tízezer szórólapot nyomtattak, melyen arról tájékoztatnak, "hogyan törvényesíti a rabszolgaságot az új munkatörvénykönyv". Háromszéken mintegy tizennégyezer alkalmazott tartozik az országos szakszervezeti konföderációkhoz, ez a foglalkoztatottak 35 százaléka — közölték a bizalmik. A tegnapi sajtótájékoztatón a szakszervezeti vezetők azt is elmondták, tudomásuk szerint számos állami intézményben már rég nyomást gyakorolnak az alkalmazottakra, viszont arra az újságírói felvetésre, hogy miért nem számoltak be konkrét esetekről, Bong Vilmos azt válaszolta, rosszul kommunikáltak, más, "fontosabb ügyeket" kellett megoldaniuk. Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 1294Olvasóink értékelése: 4.25Szavazatok száma: 8Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. március 2., szerda 08:24
janocska 267 hozzászólás Ugyan az a helyzet. Valami megint eltünik.
2011. március 2., szerda 12:47
Mirke 2733 hozzászólás A pénteki "tüntetés" jót tesz majd a szervezetnek azaz amolyan gyógyséta lesz.
2011. március 2., szerda 17:16
eberendre 1632 hozzászólás Mit üzen a szakszervezet? A sztrájk-törőket beszerezték, csak kérdem, hogy ne maradjak tudatlan. Mire felvonul(o)unk, az érdekeltek már rég valahol boldogan hétvégéznek. A tiltakozó felvonulás után még elmegyünk levadászni, hogy mit teszünk a hétvégén az asztalra. Aztán búsulhatunk tovább.
2011. március 3., csütörtök 15:11
eberendre 1632 hozzászólás (isk*****álózat)
Minden tisztelettel köszönthető, Nagy***** Piroska! A tegnapelőtt, elhangzott a Nagy***** családdal kapcsolatban, olyan zönge, amit egyesek a Nagy***** család róvására gondolnak. Kérlek, cáfold meg, ha kell. Újsághírdetés sincs kizárva, a Nagy***** családon nem esett folt, mi csak táncolni akartunk veled. Gondolom nem volt ellenedre, Nagy***** Piroska!? Béci neviben…
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||