Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. március 2., szerda: Közélet Sok kicsi sokfelé megyA megyei önkormányzat idei költségvetését úgy állították össze, hogy elsősorban programokat támogassanak — mondta el Tamás Sándor tanácselnök, aki kiemelt néhányat az idei évre tervezett elképzelések közül. Segíteni kívánják az önkéntes tűzoltókat, ebben az évben nemcsak megyei versenyüket finanszírozzák, de Háromszék lesz a helyszíne az önkéntes lánglovagok országos megmérettetésének is. A megyei szakaszra 63 000 lejt áldoz az önkormányzat, az országos versenyt 100 000 lejjel támogatja. Tamás Sándor elmondta, jelenleg 14—16 önkéntes tűzoltócsapat működik a megyében. Az önkormányzat 300 000 lejes keretösszeget biztosít az egyházi pályázatokra, kiemelten finanszírozzák a ravatalozóházak felújítását, nemcsak esztétikai okokból, hanem mert ez uniós követelmény is. Kétszázezer lejt irányoztak elő falusi kultúrházak javítására, egy-egy település legtöbb tízezer lejt kaphat, faluhelyen ennyi pénzből is nagyon sok mindent el lehet végezni, s önrésszel is hozzá kell járulniuk a pályázóknak. Idén segíteni akarják a falusi focicsapatokat is, a megegyezés szerint a megyei bajnokságba való benevezésük költségeit állja a tanács. A korábbi évekhez képest jelentősebb segítséget kívánnak nyújtani a szociális feladatokat ellátó civil szervezeteknek, kétszázezer lej áll rendelkezésükre, segíteni kívánják a falugondnoki rendszer kialakítását (tavaly kétezer, idén húszezer lejt szánnak erre), s több pénzt adnak a fiataloknak, az elmúlt évbeli 50 000 lejes ifjúsági alapot 75 000 lejre növelik — sorolta terveiket Tamás Sándor. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 1105Olvasóink értékelése: 4Szavazatok száma: 6Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. március 2., szerda 09:09
Mirke 2733 hozzászólás Minekutána a cigányprímás nem tudta a zenekar minden tagját kifizetni így szólt a pénz nélkül maradtaknak: Járni , jár nektek es de nem jut !!
2011. március 2., szerda 12:12
Ferencz 2981 hozzászólás " ...ravatalozóházak felújítását...uniós követelmény is." Ezt is kell, rendben van! Az élők "felújítását" mikor kezdik el?
2011. március 2., szerda 15:48
girtlergyula 601 hozzászólás Sok helyen nincs is ravatalozo haz . Sem unios sem mas.Igergetes az van vagyis volt .2012-ben fogjak szamlalni a voksokot . Az odatett babok vajon meg egyszer el tudjak-e bolonditani a nepet?
2011. március 3., csütörtök 15:13
eberendre 1632 hozzászólás (isk*****álózat)
Minden tisztelettel köszönthető, Nagy***** Piroska! A tegnapelőtt, elhangzott a Nagy***** családdal kapcsolatban, olyan zönge, amit egyesek a Nagy***** család róvására gondolnak. Kérlek, cáfold meg, ha kell. Újsághírdetés sincs kizárva, a Nagy***** családon nem esett folt, mi csak táncolni akartunk veled. Gondolom nem volt ellenedre, Nagy***** Piroska!? Béci neviben…
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||