Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. március 2., szerda: Máról holnapra Tüntetések évadaMint korábban jelezte, a kormány elfogadta az új, sokat vitatott munkatörvénykönyvet, illetőleg felelősséget vállal érte... A munkaügyi miniszter hétfő este kijelentette, senkinek nem kell félnie, az új jogszabály támogatja a vállalkozóknak kiszolgáltatott dolgozókat, ráadásul új munkahelyeket is teremt, tehát mindenki jól vagy jobban jár, mint eddig, nem csak az állami alkalmazottak, akiknek mégsem állították vissza — ahogyan különben a Boc-kormány megígérte — a régi fizetéseiket, de holmi matematikai hókuszpókuszok után kiderült, hogy a beígért 15 százalékos emelés nem valósult meg. A munkaügyi miniszter a magánszféra dolgozóit is bátorította, őket is védi az új munkatörvénykönyv. Éppen ez az, amiben sem a szakszervezetek nem hisznek, sem a munkahelykeresők. A tüntetések megkezdődtek, egyelőre a nyugalmazott katonák vonultak az utcákra és a terekre csökkentett nyugdíjaik ellen tiltakozva. Hónapok óta folyik az újraszámolás, a hazudozás, de a nyugdíjak összege nem nő, meg sem közelíti a régi értéket. Az új munkatörvénykönyv ellen hevesen tiltakoznak a nagy országos szakszervezetek is, munkabeszüntetésekkel, tüntetésekkel fenyegetőzve. Ma úgy tűnik, március a tüntetések évada lehet Romániában, hiszen, ahogyan a szakszervezeti vezetők állítják, az új munkatörvénykönyv nemhogy munkahelyeket teremtene — a jogszabályok önmagukban soha nem teremtenek munkahelyeket —, hanem, ha lehet, még kiszolgáltatottabbá teszi mind az állami, mind a magánszféra dolgozóit, a szegényebbeket még szegényebbé, a megalázottakat és megszomorítottakat még kilátástalanabb helyzetbe sodorja. Most elválik, hogy a nagy, országos szakszervezetek és vezetőik mennyire őszintén és hitelesen képviselik a tagságukat, illetve elérnek-e bármit is az utcai tiltakozásokkal. Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 1068Olvasóink értékelése: 4.29Szavazatok száma: 7Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. március 2., szerda 08:23
janocska 267 hozzászólás A szakszervezet is egy nagy mafia a tavaly megmutatták.Mindigis tüntetések voltak el-tüntetések ami főleg pénzről szolt.
2011. március 2., szerda 12:43
Mirke 2733 hozzászólás Hókusz -pókusz,abrakadabra,itt a piros-hol a piros?Nesze semmi fogd meg jól !!
2011. március 2., szerda 17:10
eberendre 1632 hozzászólás A sztrájk akkor értelmes, ha kárt okoz a célszemélynek és legalább gondolkodásra sarkallja. A mai elhalt termelői életünk és bérezési megszorításaink körülményei között, még hasznára vagyunk a hatalmasoknak. Az egy - két nap bérletartásával még nyereményhez jutnak. A pénteki akció esetleg egy munkaköri ismerőseinkkel való sétálásnak felehet meg. A rabszolgák a termelő eszközöket összetörték, ha nem tévedek.
2011. március 3., csütörtök 15:10
eberendre 1632 hozzászólás (isk*****álózat)
Minden tisztelettel köszönthető, Nagy***** Piroska! A tegnapelőtt, elhangzott a Nagy***** családdal kapcsolatban, olyan zönge, amit egyesek a Nagy***** család róvására gondolnak. Kérlek, cáfold meg, ha kell. Újsághírdetés sincs kizárva, a Nagy***** családon nem esett folt, mi csak táncolni akartunk veled. Gondolom nem volt ellenedre, Nagy***** Piroska!? Béci neviben…
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||