Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. március 7., hétfő: Közélet Az irodalmat megérteniNem a tanárok által elmondott, megtanított tételek visszaadására, hanem az irodalmi művek értő olvasására és felhasználására fekteti a hangsúlyt a baróti Hermészkedő Műértelmező Vetélkedő — talán ezért is oly népszerű a középiskolás diákok körében. A hét végén tizenkettedik alkalommal megszervezett vetélkedőn Kosztolányi Dezső és Mikszáth Kálmán életét és munkásságát dolgozták fel az Erdély minden jelentősebb településéről érkező diákok. Különdíjakat ajánlott fel a Látó és a Korunk szerkesztősége, valamint a korán elhunyt tehetséges irodalmár, Mikó András emlékét őrző alapítvány is. Dr. Berszán István, dr. Szabó Levente, dr. Balázs Imre József egyetemi oktatók, valamint a Látó irodalmi folyóirat munkatársa, Vida Gábor értekezletével tette érdekesebbé az eseményt. Pénteken a városi művelődési ház nagytermében a Baróti Szabó Dávid Középiskola igazgatója, Dimény János köszöntötte az egybegyűlteket, s szólt a baróti líceumban évtizedek óta folyó, nagy hagyománnyal rendelkező magyar nyelv- és irodalomoktatásról. Az esemény egyik főszervezője, a baróti középiskola tanárnője, Kékesi-Keresztes Lujza a szövegértés és az értelmezés fontosságát emelte ki, dr. Berszán István egykori baróti diák azt kívánta, legyen élmény az irodalom tanulása. Váradi Izabella a tanügyminisztérium részéről arról biztosította a diákokat, hogy mind az új tanterv, mind az új tankönyvek összeállításakor nagyobb hangsúlyt fektetnek a kreativitás pártolására. A dolgozatok megírása és a szóbeli vetélkedők után a kiértékeléseken kiderült: bár a versenyfeladatok okoztak némi fejtörést, de nagyon sok jó egyéni megközelítéssel is találkoztak az értékelők. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 1142Olvasóink értékelése: 3.85Szavazatok száma: 26Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. április 6., szerda 00:47
zsolty 17 hozzászólás Kozel 1 honap utan a figyelmem ujra Erdovidek fele iranyult. Mint honositot ERDOVIDEKI naponta figyelem az ott lezajlo esemenyeket, sok kellemes emlekem van onnan. Az Erdovidek Tv internetes adasanak koszonhetoen atneztem a megnyito musort a HERMESZKEDESROL. Figyelmesen hakgattam DIMENY igazgato urat mint megszogtam diak eveimbe, es kellemesen emlekszen vissza mint volt DIAKTANACS elnok a talakozasokra hol a kovetkezo esemenyeket terveztuk egyutt, mint a SULI LAPI szerkesztoje amikor az elso A3 formatumu diak ujsagot hoztuk letre Deak Ferenc-el egyutt.Nagyon meghato volt szamomra ahogyan KEKESI tanarno az en hozzaszolasomat a Haromszek Internetes oldalarol felolvsata. Nagyon ugyes HERMESZ!!!!! GRATULALOK ! (Bartis Zsolt)
2011. április 6., szerda 14:54
DezsyDorin 30 hozzászólás Hecser Lászlót és társait illetően, lássák a "Barót mégis bizakodik" című cikk hozzászólását.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||