Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 04:14
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. március 7., hétfő: Közélet

Rehabilitációs intézményt hoznának Sepsiszentgyörgyre

A fogyatékos személyek rehabilitációjával foglalkozó képzési központot szeretne nyitni Sepsiszentgyörgyön a bukaresti CREFOP alapítvány. Ké­résük a legutóbbi tanácsülésen napirendre is került, határozat azonban nem született, mert a testület többsége bővebb tájékoztatást igényelt a létesítmény jellegéről.
Az önkormányzati tulajdonban levő, Gyár utca 41. szám alatti épület (egykor a vízszolgáltató, ma az Urban Locato városi ingatlankezelő társaság székháza) üresen álló helyiségeit engednék át a következő két és fél évre, eddig tart az ötmillió eurós költségvetésű program, amelyet a rokkantak hazai és nemzetközi egyesületével közösen indítottak a fogyatékkal élők szakmai képzésére és társadalmi rehabilitációjára. A tervezetet ismertető Miklós Zoltán tanácstag elmondta, hogy az alapítvány szerteágazó tevékenységet folytat, ez esetben pedig három központot kíván létrehozni az országban: Craiován, Nagybányán és Sepsiszent­györgyön. Ha megkapják az irodákat, 200 korlátozott munkaképességű személy képzésére és 800 tájékoztatására nyílik lehetőség 30 hónap alatt, emellett különféle rendezvényeket, konferenciákat is tartanának e témával kapcsolatosan. Megyénkben közel 3550 fogyatékkal élő személy él, közülük mintegy ezer Sepsiszent­györgyön, és eddig vajmi keveset tudott értük tenni a városvezetés, ráadásul jelenleg 1500-an élnek szociális segélyből, és az alapítvány a hosszú távú munkanélküliség csökkentéséért is dolgozik — sorolta az előnyöket a képviselő; a központ helyi beruházást nem igényel, sőt, csökkenti az épület fenntartási költségeit, munkalehetőséget és idegenforgalmat is teremt. Igen, de ez regionális központ lesz, semmilyen garancia nincs arra, hogy a helybeli rászorulók kiemelten vehessenek részt a képzésben, nem lehet tudni, kit alkalmaznak, nehogy úgy járjunk, mint az udvarhelyiek, ahol gyermekrehabilitációs központot indítottak néhány éve, és az odaköltöztetett ortodox apácák ma már a polgármestert sem engedik be — hangzottak az ellenérvek az RMDSZ és az MPP oldaláról is. Végül abban maradtak, hogy a következő ülésre az alapítvány vezetőit is meghívják, mondják el ők a terveiket, hátha a részletek ismeretében könnyebb lesz dönteni.
Hozzászólások
2011. március 7., hétfő 00:17
KSzila
502 hozzászólás
Egyetemre adjanak pénzt ne ilyen "idegenforgalmi" befektetésekre. Már több rendőr nem fér el, helyettük hoznának nővérkéket (azok családjait) s betegeket! Lesz-e szavazati joguk a betegeknek és hol fognak szavazni? Hát népszámláláskor hova fogják őket beírni?
Ezt a befektetést küldjük Brassóba!
Az egyházaink gondoskodnak a betegeinkről.

2011. március 7., hétfő 06:41
Mirke
2733 hozzászólás
Hogy miket ki nem találnak annak érdekében ,hogy újabb őshonos csőcseléket telepitsenek a nyakunkba. A tanács pedig jobban tenné ha többségi magyarságot hallgatná meg, AZ alapítvány meg dugja fel a pénzt magának!

2011. március 7., hétfő 06:50
Mirke
2733 hozzászólás
Reméljük a tanács meglátja a részletekben az ördögöt merthogy az mindig ott rejtőzik !!

2011. március 7., hétfő 14:47
jackfive
239 hozzászólás
ezt a "folyamatot" nem lehet megallitani..!!

2011. március 7., hétfő 18:33
bagi2
341 hozzászólás
Szerintem szukseg van erre, jo lenne mar emberkent kezelni a fogyatekkal eloket is, segiteni rajtuk, bevonni oket a tarsadalomba, tanitani, munkat adni nekuk, hogy ok is a legtobbet hozzak ki magukbol a lehetosegekhez merten. Amiert bukaresti az alapitvany nem biztos, hogy csak "kulfoldieket" hoznak, de gyanus.. jobb lenne ha egy helybeli alapitvany (pl diakonia) letesithetne ilyesmit. Szoval az otlet jo, csak a megfelelo emberekkel kivitelezni meg jobb volna.....

2011. március 7., hétfő 20:08
kukac
13 hozzászólás
Rakerestem, errol van szo:
http://www.onphr.ro/proiecte/fse-57994/

2011. március 7., hétfő 20:32
KSzila
502 hozzászólás
Látta valaki a marosfői bazi nagy kolostort? Lenyűgöző. Mennyire tehetetlenek vagyunk idehaza.

2011. március 7., hétfő 20:44
KSzila
502 hozzászólás
Nem szabad mindent elfogadni amit ingyen adnak, már a cigányok is megnézik az ajtóban, hogy mit fogadnak el...lyukas cipővel a cigányokat sem lehet már kifizetni...

2011. március 7., hétfő 20:57
KSzila
502 hozzászólás
Nem a Trójai Faló Alapítvány a kezdeményező?

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Hecser László:
Az irodalmat megérteni
Nem a tanárok által elmondott, megtanított tételek visszaadására, hanem az irodalmi művek értő olvasására és felhasználására fekteti a hangsúlyt a baróti Hermészkedő Műértelmező Vetélkedő — talán ezért is oly népszerű a középiskolás diákok körében.

- Fekete Réka:
Menedék otthontalanoknak
A bodoki református egyházközség egyik ingatlanjában gyermekotthonokból kinőtt fiatalok számára létesítettek menedéket, az épület átalakítását, felújítását és berendezését svédországi segélyszervezet finanszírozta.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS