Egy csokor virág

ez az a nevezetes nap, amikor minden férfi, aki valamit is ad magára, egy csokor (na jó, a virág ára is megy szépen fölfelé, de legalább egy szál) virágot vesz szeretteinek: édesanyjának, feleségének, lányainak, kedvesének, barátnéinak, ezzel is biztosítva őket szeretetéről és hálájáról, egész esztendőben végzett áldozatos munkájukat, legalább jelképesen is, de honorálandó...
nincsenek véletlenek, s a nemzetközi nőnap már a maga messzire sugárzó, reménységre is okot adó fényeivel, ünnepélyességével, szertartásaival, rituáléjával jelzi, hogy a tél rémuralmának lassan vége, s az első hóvirágok megjelenése már hírül adja a tavasz érkezését...
a nők ünnepnapja tehát valaminek a végét és valaminek a kezdetét is mutatja, nem beszélve nem is oly rejtelmes, nem is oly titokzatos szimbólumáról, a szeretetről...
a múlt század egyik legismertebb írója, a világutazásaival, oroszlánvadászataival, kalandjaival is elhíresült Ernest Hemingway nem véletlenül írta egyik első, a világháború szörnyűségeit, dermesztő hétköznapjait feltérképező novelláskötete fölé címként, hogy Férfiak nők nélkül, jelezve: hova is juthatnánk mi, férfiak, ha nem lennének nők, vagy ha időlegesen kivonnák őket környezetünkből, amint az háborúk esetén oly gyakran meg is esik...
de szerencsére ez a helyzet abszurd, nem is áll fenn...
a nők itt vannak körülöttünk, hát legalább ezen a tavasz közelgő érkezését jelző jeles napon hódolattal köszöntsük őket egy csokor vagy legalább egy szál virággal, hiszen hova és mivé is lennénk nélkülük?