Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. március 9., szerda: Nemzet-nemzetiség Kevés a magyar egyetemista (Romániai magyar felsőoktatás)Alulreprezentált a magyar diákság, és alulfinanszírozott a romániai magyar felsőoktatás — állította Péntek János professzor a Kolozsvári Akadémiai Bizottság által kiadott új tanulmánykötet bemutatóján. (Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai. Ábel Kiadó, 2011) A kötet szerint az egymillió egyetemista közül 39 000 magyar, ennek kétharmada románul folytatja tanulmányait. Állami oktatásban tanul 29 000, magánegyetemen 11 000. A 2009-ben érettségizettek ötven százaléka tanult tovább, ezeknek kb. fele anyanyelvén. Összességében az aránytalanság még nagyobb: az egyetemisták összlétszámának tehát 3,9 százaléka magyar, és hozzávetőleg 1,3 százaléka tanul magyarul. Az okok többrétűek, lényeges lehet az is, hogy a szakoknak csupán egy része hallgatható magyarul. Arra pedig, ez miért áll fenn, kézenfekvő magyarázattal szolgál, hogy saját felsőoktatási fejlesztési stratégiáról vagy politikáról nem beszélhetünk, többek közt önálló állami egyetem hiánya miatt sem. A legalább 1959 óta vajúdó kérdés kezelésére a rendszerváltás utáni időkben részleges megoldások születtek, köszönhetően mindenekelőtt a nagyvonalú magyar állami felelősségvállalásnak (lásd Partiumi Keresztény Egyetem és Sapientia EMTE). A román állam saját felsőoktatásában még szabályos tagozatok létét sem tűrte el, miközben a létszámok ugyan növekedtek, a szakok száma szaporodott, a magyar szervezeti keretek a lehető legalacsonyabb szintre szorítva (ahonnan már nincs tovább), diákcsoportokra lebontva léteznek. Mivel a legtöbb helyt a magyar tanszékek, karok, tagozatok megalakulását is elgáncsolták, a szervezeti önállóság még viszonylagos voltában is relativizálódik, ami tükröződik a teljesen alárendelt tanári kar mindennapi mentalitásában is, mely eddig egységes fellépésre, független cselekvésre úgyszólván képtelenné tette. Egy kisebbségi kulturális autonómia megalapítását nyilván az azt eltervezni, felépíteni és működtetni képes értelmiség és elitje képzésével kell kezdeni. Amíg egy legalább viszonylagos egységes stratégia és bár részlegesen összehangolt intézményhálózati működés nem áll rendelkezésre, nem orvosolhatóak az alulreprezentáltságból fakadó bajok. Addig nem lesz sem több magyar diák az egyetemeken, sem kedvezőbb a megoszlásuk egy előnyösebb szakmegoszlás rendszerében. Ami az alulfinanszírozottságot illeti, az új oktatási törvény valamelyes javulást hozhat a pozitív diszkrimináció elvének alkalmazásával, de ezt igazán kiaknázni a felsőoktatásban legfeljebb egy önálló állami magyar egyetem tudná. A kérdés ceterum censeoként visszatér tehát, s amíg érdemben nem oldják meg, létrehozva a Bolyai Tudományegyetem utódját, javítani lehet a helyzeten magyar állami segítséggel, illetve az apró lépésekben ugyan bővülő, de továbbra is jogkorlátozó hazai mozgástérre támaszkodva — tulajdonképpeni fordulatra azonban hiába számítunk. Felhasználható felmérések persze készülhetnek, miként az új kötet konklúzióiban is fölöttébb hasznosnak bizonyulhat a Magyar Állandó Értekezlet illetékes szakbizottságának összeülte előtt. Szerző: B. Kovács AndrásCikk megjelenítése: 873Olvasóink értékelése: 3.8Szavazatok száma: 5Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. március 9., szerda 10:04
ELSONO 137 hozzászólás Talan azert mennek kevesen egyetemre, mert nem latjak a jovojuket az egyetem elvegzese utan..., hogy mit es hol fognak dolgozni! Az egyetem pedig penzbe kerul, meg akkor is ha osztondijas a gyerek.. EZ A PROBLEMA MEGOLDASA PEDIG A POLITIKUSAINK ES VEZETOINK DOLGA, HOGY BIZTOS JOVOKEPET NYUJTSANAK A MAI FIATALOKNAK. SAJNOS ,NEKUNK ERDELYI MAGYAROKNAK,CSAK MINKET LESZEGENYITO POLITIKUSAINK VANNAK. Vajon Kelemen Hunor felmutat valami JOVOKEPET!???
2011. március 9., szerda 10:32
kaba 287 hozzászólás Meg igazából nem is olcsó dolog az az egyetem a mostani körülmények között.
Idehaza végezni egy államigazgatási szakot meg nem nagy üzlet. 2011. március 9., szerda 10:38
doboa61 1854 hozzászólás Szerencsére sok tehetséges magyar gyerkeket vesznek fel az anyarországban, és a többi, magyarlakta vidélelen is.
A jelentkezőket jobban kellene orientálni azokra a szakokra, ahonnan a végzettek iránt még most is nagy a fizetőképes kereslet. (Természettudományok, műszaki tudományok, matematika) A jó eszű gyerekeket ide lasszóval fogják mindenhol. Sokan meg jobban tennék, ha egy jó szakmát tanulnának meg magas szinten, egy-egy divatos, könnyen megszerezhető, ám semmire sem való "diploma" helyett. 2011. március 9., szerda 11:32
Ferencz 2981 hozzászólás Nos Markó úr,nos RMDSZ, a fent vázolt helyzet is "...a majd mindent teljesítettünk....kivétele? A magyar egyetem is az? Az autonómia , s ezer egyéb lényeges dolog hasonlóképpen? Akkor mi a majd minden? Majd Markó Hunor megválaszolja ezt a szájíze szerint, s az RMDSZ meg is teremti a még hiányzó "apróságokat"?
A minket nyomorító apróságok a trónus magasságából nem is látszanak. Ráadásul az RMDSZ "munkahelyének", a kormánynak/parlamentnek meg fontosabb a kóbor ebek, mint a kóbor magyarok problémája... 2011. március 9., szerda 11:33
ELSONO 137 hozzászólás Kedves doboa61! Kivancsi lennek melyek azok a divatos, konnyen megszerezheto, am semmire sem valo diplomak@??? Elore is koszonom valaszat!!
2011. március 9., szerda 11:48
doboa61 1854 hozzászólás Kedves ELSONO!
én is említhetek (média, jogász, kommunikáció, humán szakok általában, történész), de a legpontosabb választ akkor kapjuk majd meg, ha majd közzéteszik a felsőoktatási intézmények a végzettek elhelyezkedésének a statisztikáját. Sőt, ezt nem is az egyetemek kellene közzétegyék, hanem az állami statisztikának kellene kimutatnia. De van itt más probléma is. Tudomásom van arról, hogy van olyannak olyan "tanár" szakok, ahol nevetségesen alacsony óraszámban tanítanak pedagógiai tantárgyakat. Gyakorlatilag a képzés minimum harmada helyett csupán néhány százalékban hallgatnak a diákok olyan ismereteket, amik a "tanári mesterségnek" ma már nélkülözhetetlen részét kell képezzék. Ami pedig a magyar nyelvű felsöoktatás relativ alulfinanszírozottságát illeti, köszönjük meg a képviselőink 20 éves munkáját. Erre voltak képesek. A POLITIKUSAINK. 2011. március 9., szerda 11:51
doboa61 1854 hozzászólás Ami a statisztikai adatokat illeti: a végzettek szakonkénti elhelyezkedésének és jövedelmeinek arányairól lenne szó.
2011. március 9., szerda 12:53
ELSONO 137 hozzászólás Koszonom doboa61! Javasolom hogy az RMDSZ tegyen kozze olyan statisztikai adatot amelyben kimutatjak azt hogy : HANY- MAGYAR EGYETEMET VEGZETT ERDELYI FIATAL, HELYEZKEDETT EL ABBAN A SZAKMABAN AMIT TANULT ES AMIERT FIZETETT MAGYAR EGYETEMEINKEN PL. SAPIENTIA ES ABBOL HANY MAGYAR VAGYIS SZEKELY VALLAKOZAS ES MILYEN BEREZESSEL?? JA ES JAVASOLOM A FELMERESEK ELKESZITESET A CSIKSZEREDAI SAPIENTIA- SOCIOLOGUS SZAKOS EGYETEMESTAINAK pl. az elso eveseknek!!!
2011. március 9., szerda 12:55
doboa61 1854 hozzászólás Nagyon jó gondolat, ELSONO, de el is kell ám juttani a javaslatot a címzetthez!
kiváncsi vagyok a válaszra, ha lesz olyan egyáltalán... 2011. március 9., szerda 13:24
Ferencz 2981 hozzászólás Én is javasolok valamit: olyan statisztikai adat közzétételét, mely kimutatja azt , hogy az RMDSZ HÁNY OLYAN MUNKAHELYET LÉTESÍTETT,AHOL MAGYAR-EGYETEMET (????????) VÉGZETT, A SZAKMÁBAN ELHELYEZKEDNI ÓHAJTÓ FIATAL ÉRVÉNYESÜLHETNE! A kongresszusi értékelő szerint kellenek lenniük,"ugyanis Markó úr szerint majdnem minden.....".
2011. március 9., szerda 14:50
ELSONO 137 hozzászólás KEDVES doboa61 es mindenki !Javaslatokat varok ,hogy hova tehetnem kozze a fennti javaslataimat es a Ferencz javaslatait!!! Nagyon bosszant hogy sulyedunk le a melybe mi szekelyek: ha a kozpontban Sepsiszentyorgyon- meglatok egy hazon vagy kerten
2011. március 9., szerda 16:51
Mirke 2733 hozzászólás Nm akarlak letörni benneteket, itt még elolvassuk egymás közt a véleményeinket (és meg is fenyegetnek érte) de azzal annyi !! Mintha kéménybe írnál korommal jegyzetet.Üdv .61.Milyen állam? Milyen statisztika? Hol élsz 61 ? Ismerek "egyetemi professzort" aki tudathasadással küszködik a másik nak meg az a rögeszméje ,hogy ő közgazdász doktor. Aki nem hiszi üljön be az "előadásukra.Itt semmi sem az aminek látszik még akkor sem ha statisztikát állítanak össze róla. ELOSONÓ! Küld el hunorkának a javaslatodat ,meglásd magas ívben le fogja "reagálni". Hogy trágár ne legyek . Úgy-e 61?
2011. március 9., szerda 17:04
doboa61 1854 hozzászólás Hát, sajnos ez a való helyzet, a lemeztelenített (i)gazság.
De itt a választásról volt szó. Arról, hogy ha teheti, akkor olyan pályát válasszon, amiből meg is tud élni, és ne "amihez kedve van" alapon döntsön. Más a hivatás és többnyire más a hobby. Jó esetben a kettő majd később találkozik. 2011. március 9., szerda 17:07
doboa61 1854 hozzászólás ELSONO -nek:
Parajdon van egy hivatal, az foglalkozik a panaszainkkal. :-)
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||