Történelmünk és földünk rajza magyarul

Ez persze csak lehetőség, és hosszú az út addig, hogy gyakorlattá váljék. És nemcsak az iskola, a tanodák, az egyetemek ügyévé, hanem mindannyiunké, a romániai magyar közösségé.
Hinni merem, hogy az oktatási programok kidolgozói, a tankönyvírók és -szerkesztők a sokágú politikai csetepaték ellenére, amelyek társadalmunkat jellemzik, a felkínált lehetőségektől felajzva, nemzeti hivatástudattal és elkötelezettséggel dolgoznak, a pedagógusok pedig, két vagy több sztrájk között alulról építkezve, az óvodák, iskolák, főiskolák, egyetemek szintjén máris az új lehetőségek szellemében cselekednek. Megismétlem: cselekednek, mert a cselekvésen és nem a témáról való politikai szövegelésen a hangsúly.
De ez sem elegendő ahhoz, hogy történelmünket, földrajzunkat és az ország egészének históriai és geográfiai értékeit birtokba vegyük. Anyanyelvünkön.
A mi esetünkben rövid megszakítással kilencven és egynéhány év történelmi tudatirtás és hamisítás — sok esetben sikeres — próbálkozásai, fizikai és szellemi kötődésünk színtereinek elidegenítése szinte felmérhetetlen károkat okozott. Mondjuk ki, hogy a sok pozitív kivétel ellenére nemzettudatunk sérült. A történelem és földrajz anyanyelvű oktatása elsősorban azon múlik, hogy milyen tanítási nyelvű iskolába íratjuk be gyerekünket. És a közelgő népszámlálás alkalmával milyen rubrikába kerül be a nevünk. A földrajz és történelem anyanyelvi oktatásához nemcsak tankönyv kell tehát, hanem szülői, közösségi akarat, olyan közeg, amely igényli is ezt. Különösen vegyes lakosságú közösségekben vagy szórványban.
A történelem és földrajz vonatkozásában a hazai magyar társadalmi igény — túlzás nélkül — rendkívül alacsony szintű. A közigaz­gatásban, a vállalkozásoknál, a zöldségpiacon, a névadásban, min­den­hol. A már meglévő lehetőségekkel sem éltünk — nem élünk.
Éljünk, ha magyarként élni akarunk!