Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. március 10., csütörtök: Közélet Segítik a segítőketA tavalyi százötvenezer helyett idén kétszázezer lejt fordít a megyei önkormányzat a szociális szférában tevékenykedő civil szervezetek munkájának támogatására, az összeg majdnem kétszer akkora, mint négy esztendővel ezelőtt. Tegnap bemutatták programjaikat a támogatásra pályázó háromszéki segítő szolgálatok. Legkiterjedtebb házi betegápolói szolgálata a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítványnak van, negyvenhat településen havonta átlagban hétszáz idős beteget látnak el, tavaly több mint 41 000-szer látogattak el gondozottjaikhoz. Az alapítvány szociális mosodát és gyógyászati segédeszköz-kölcsönzőt működtet, huszonhat egyedül élő idős embernek pedig a jelzőrendszeres távfelügyelet révén nyújtanak segítséget szükség esetén. Szintén a Diakónia működteti Háromszék legnagyobb olyan létesítményét (az Írisz Házat), ahol fogyatékkal élő fiatalokat foglalkoztatnak, illetve részesítenek fejlesztő terápiákban, és nemrég nyitották meg boltjukat, ahol négy csökkent munkaképességű fiatal dolgozik. A Caritas elsősorban Felső-Háromszéken folytatja betegápolói-segítői tevékenységét, harmincöt településen vannak jelen, az elesettek támogatására kiegészítésként családsegítő szolgálatot is működtetnek. A baróti Hisszük, hogy fontosak egyesület az erdővidéki sérült gyermekek és fiatalok számára nyitotta meg évekkel ezelőtt nappali központját, naponta kisbusszal szállítják az egyesület házába a hátrányos helyzetűeket. Az Izabella Alapítvány otthoni betegápolói szolgálata szintén kiterjedt, 2000-ben az elsők között voltak ennek a típusú segítőszolgálatnak a népszerűsítésében. A Felsőcsernátoni Háromszéki Mára Szociális és Közművelődési Egyesület szociálisan hátrányos helyzetű családok gyermekei számára működtet délutáni napközit, huszonöt-harminc gyermeknek nyújtanak ingyenebédet és fogorvosi ellátást, segítik őket a leckék elkészítésében, biztosítják a logopédiai és pszichológiai szakellátást. Említett civil szervezeteken kívül más egyesületek is folytatnak hasonló tevékenységeket, de ezek azok, amelyek a megyei önkormányzat 2007-től meghirdetett szociális pályázatán támogatást nyertek. A tegnapi sajtótájékoztatón Tamás Sándor megyei tanácselnök arra biztatta a jelenlévőket, a március 18-i határidőig fogalmazzák meg idei igényléseiket, köztük olyan programokra is pályázzanak, amelyeket az önkéntesség éve jegyében kívánnak megvalósítani. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 763Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||