Popénekesből ünnepelt operettszubrett (Dancs Annamari megtalálta az utat)

— A bukaresti Csár­dáskirálynő sikere után újra Stázi, immár a műfaj Mekká­jában, a budapesti Operett­színházban: tekinthetjük-e törvényszerűnek, miután a budapesti színi igazgató egyben a bukaresti előadás rendezője is volt?
— Olyannyira nem, hogy több bukaresti fellépés után is csak meghallgatásra voltam hivatalos Budapestre, és izgultam is rendesen. De annyira jól sikerült, hogy mindjárt új szereposztás készült, amelyben én Stáziként bukkantam fel. És most már több mint tíz előadáson vagyunk túl.
— Teljes mértékben azonosult az operett műfajával?
— Azt hiszem, megtaláltam az utamat. Kétszeresen is. Egyrészt azzal, hogy egymásra találtunk ezzel a műfajjal, másrészt pedig azzal, hogy Bu­dapestre kerültem, ahol annyit tanultam az éneklésből, mint előtte soha. De a popénekesi korszakomból is hihetetlen hasznom származik, hiszen azok az évek hozták meg az elengedhetetlen színpadi rutint.
— Úgy tűnik, az operett meghozta a szűkebb pátria elismerését is, amire minden művész áhítozik, és amelynek esetleges hiánya nagyon kínzó tud lenni. A műfajváltás lett volna a kulcs a háromszékiek szívéhez?
— Valóban nagyon fontos, hogy itthon is elismerjenek és szeressenek, s úgy tűnik, hogy most már ezt is sikerült megkapnom. A klasszikus műfajban a jelek szerint jobban meg tudom mutatni magam, míg a mai, végletekig leegyszerűsödött popzene erre nem kínál lehetőséget. A pályám során igyekeztem görcsmentesen viszonyulni mindenhez, észrevenni a kihívásokat. Talán ez volt a szerencsém.
— A szakirodalom úgy tartja, hogy nagyon nehéz, és nem is ajánlatos az átjárás a két műfaj, a könnyűzene és az operett, illetve musical között. Igazolja vagy cáfolja ezt a tézist?
— Azt hiszem, azon ritkák közé tartozom, akiknek többnyire sikerül ez a teljesítmény. Bukarestben a Csárdáskirálynő periódusában castingeltem a Rebecca című musical címszerepéért, és többször is képes voltam megvalósítani az átjárást. Végül nem nekem adták a szerepet, mert akcentussal énekeltem románul, de a zeneszerzőtől, Lévay Szilvesztertől engedélyt kaptam arra, hogy bármikor, bárhol énekelhessem a művét, és ez óriási elismerés.
— Ez azt jelenti, hogy az operett azért nem sajátított ki mindent?
— Ma mindenképpen az operett játssza a főszerepet az életemben, de sem a pop műfajt nem írtam le, sem pedig a musicalt. Olyannyira nem, hogy március 8-án énekeltem a Miss Saigon című musical castingjének döntőjében, s most izgatottan várom, kit választanak majd ötünk közül, akik a kétszáz jelentkezőből eljutottunk az utolsó szakaszba. Életem legnehezebb próbatétele lenne, hiszen az egész mű egyetlen recitativo, szinte folyamatos éneklés, 26 gyönyörű, de nagyon igényes dal. Reménykedem a sikerben, hatalmas dolog lenne, hiszen a Miss Saigon a magyar musicaltörténet legnagyobb költségvetésű produkciójának ígérkezik.
— Addig is azonban jövő héten a háromszéki közönség is szembesülhet a nagy átváltozással.
— Valóban, március 12-én hétállomásos erdélyi turnéra indulunk, amelynek egyik színhelye Kézdivásárhely (szerdán) a másik Szentgyörgy (csütörtökön) lesz. Már nagyon várom a találkozást, mivel az elmúlt egy évben sok helyen koncerteztem, csak éppen itthon nem. A műsor első részében operettslágerek kapnak helyet a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, A víg özvegy és Mágnás Miska című operettből. Aztán musicalválogatás következik a Rebecca, az Elisabeth, a Miss Saigon, a Rómeó és Júlia, a West Side Story legszebb dalait adjuk elő. Ezúttal nemcsak Tarján Pál lesz a partnerem, hanem a Budapesti Operettszínház művésze, Kerényi Miklós Máté is, akivel különleges akrobatikus koreográfiát mutatunk majd be.