Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. március 14., hétfő: Sport Hat különböző sorozatban indul Tompa Krisztián (Motokrossz)![]() A sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a román bajnokság mellett más pontvadászatokban is szerencsét próbál, s bízunk abban, hogy most is beváltja a hozzá fűzött reményeinket. A hét végén Háromszéken rajtol a hazai motokrosszbajnokság 2011-es kiirása, amely az előzetes tervekkel ellentétben nem nyolc-, hanem tízetapos lesz. Erről az elmúlt héten döntött a szakszövetség. Ennek következtében az eddigi versenyek mellett Székelyudvarhelyen és Moreni-ben is lesz egy-egy bajnoki. A továbbiakban rövid interjút olvashatnak Tompa Csabával, akitől a szentgyörgyi versenyről, a csapat és fia idei célkitűzéseiről érdeklődtük. — Sepsiszentgyörgyi versennyel debütál az idei küzdelemsorozat. Hogy haladnak az előkészületek? — Amint említetted, a szentgyörgyi lesz az idei első bajnoki, s mi, a verseny szervezői nagyon izgatottan várjuk már a megmérettetést. A román motokrossz-bajnokság idén is nyitott, így a pontvadászatnak lesznek külföldi versenyzői is. Előreláthatóan magyarok és bolgárok is indulnak a román bajnokságban. A tél egy kicsit meggyötörte a szentgyörgyi motokrosszpályát, de reménykedem abban, hogy a hét végi versenyre minden rendben lesz. A bodoki Trio Kft. vezetője Nagy Öcsi felajánlotta a segítségét, és szerdára már motorozásra alkalmas pályánk lesz, amiért köszönet illeti őt. — Idén már két pályája is van és több versenye is lesz Háromszéknek. Miként értékeli ezt? — Tavaly a magyarországi Tóth György támogatásával Ozsdolán megépült a második háromszéki motokrosszpálya. Örömmel fogadtam a hírt, s legjobb tudásommal segítettem az ozsdolaiaknak. Ez nagy előrelépést jelent számunkra, s büszke vagyok arra, hogy idén az új pályán rendezhetjük meg a Kelet-Európa Kupa hatodik versenyét. Továbbá az, hogy egyre több versenynek is ad otthont Kovászna megye, csak jót tesz a háromszéki terepmotorozásnak, amely így jobbá és ismertebbé válik. — A Sugás Motoros Klub kivel versenyez az idei szezonban? — Idén 65 cm3-ben Kádár Benedek és Blága Botond képviseli csapatunkat. A 85 cm3-es küzdelemsorozatban Tompa Krisztián harcol a bajnoki címért, ám a profik között sajnos nincs versenyzőnk. Az amatőrök között Demeter László, Boldizsár Botond, Kádár János és Urszuly Harold fog versenyezni. Felkészülés szempontjából jól áll a csapat, mivel amikor csak lehetett, itthon motoroztunk, de voltunk edzőtáborban is. — Ahogy már megszokhattuk, Tompa Krisztián nemcsak itthon, hanem külföldön is szokott versenyezni. Idén hol fog még rajthoz állni a kis motorosunk? — Előreláthatóan Krisztián nem tudja százszázalékosan teljesíteni a román bajnokságot, mivel egyéb elképzeléseink is vannak erre az esztendőre. Idén terveink között szerepel, hogy induljunk az Európa-bajnokság összes 65 cm3-es futamán. Emellett szeretnénk ott lenni a cseh nemzeti motokrosszbajnokságban, szintén 65 cm3-esben. Továbbá indulunk a Kelet-Európa Kupában is, de még nem döntöttük el, hogy a 65-ös vagy a 85-ös géposztályban. Előreláthatóan ott leszünk az olaszországi egyfutamos világbajnokságon, és amikor csak lehet, a magyarországi versenyeken is. Nagyon szeretnénk, ha minden fronton megállnák a helyünket, és a legjobbak között fejeznénk be a bajnokságokat. — Ki milyen motorral vág neki az idei évadnak? — A legkisebbek 2009-es évjáratú KTM-mel fognak versenyezni, Krisztián szintén KTM-mel fog motorozni a különböző sorozatokban. Az amatőröknél Demeter, Boldizsár és Urszuly Kawasaki, míg Kádár Yamaha nyergében indul a bajnokságban. — Idéntől két motokrosszcsapata is van Háromszéknek. Lesz rivalizálás az együttesek között? — Szerintem kizárt a rivalizálás, és csak együttműködéssel képzelhető el a háromszéki terepmotorozás előrelendítése. Nagyon jól egyezünk Tóth Györggyel és Ördög Istvánnal, s ahogy eddig, úgy a jövőben is minden téren segítünk majd egymásnak. A tavalyi román bajnokok: Erőss Koppány (50 cm3/Csíkszereda), Tompa Krisztián (65 cm3/Sepsiszentgyörgy), Ionuţ Corbea (85 cm3/Giurgiu), Hulian Răduţă (MX2/Bukarest), Adrian Răduţă (MX1/Bukarest), Irinel Potecă (amatőr/Băicoi), Alexandru Enceanu (veterán/Brassó). Az idei pontvadászat mezőnye mintegy százfős lesz, akik hét kategóriában fognak megküzdeni a legjobbnak járó bajnoki címért. Szerző: Tibodi FerencCikk megjelenítése: 1043Olvasóink értékelése: 3Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
