Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. március 16., szerda: Március idusa Véssük lelkünkbe nevüketA kilyéni református templomdombot tegnap délben úgy beszínesítette az óvodások és kisiskolások csapata, hogy nem kellett azon búslakodniuk a helyieknek, hogy kevesen tartották fontosnak jelen lenni az ünnepi megemlékezésen. Egyed Kolumbán László tiszteletes szavait kicsi és nagy könnyen megérthette, mert arról beszélt, hogy míg 1848—49-ben elődeinket a lelkesedés, helytállás, kitartás, áldozatkészség, a szabadságért vívott harcban való tömeges részvétel jellemezte, a mai embert a fásultság, elkeseredettség, önzés, reményvesztettség, népünket pedig a megfogyatkozás uralja. A lelkipásztor felolvasta azok nevét, akiknek sírjára koszorút, szál virágot helyeztek el az alsó és a régi temetőben — Huszti Mózes, Incze József, Incze Ferenc, Kilyéni Ferenc honvéd, valamint Székely Gergely főhadnagy, Czakó Áron hadnagy, Szilágyi Sámuel alezredes —, mert szerinte nem csak az a fontos, hogy kőbe véssük nevüket, hanem a lelkekbe is, mert így tanulhatunk példájukból. Az óvodások, kisdiákok előadták verses-dalos műsorukat. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 601Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||