Véssük lelkünkbe nevüket

Egyed Kolumbán László tiszteletes szavait kicsi és nagy könnyen megérthette, mert arról beszélt, hogy míg 1848—49-ben elődeinket a lelkesedés, helytállás, kitartás, áldozatkészség, a szabadságért vívott harcban való tömeges részvétel jellemezte, a mai embert a fásultság, elkeseredettség, önzés, reményvesztettség, népünket pedig a megfogyatkozás uralja. A lelkipásztor felolvasta azok nevét, akiknek sírjára koszorút, szál virágot helyeztek el az alsó és a régi temetőben — Huszti Mózes, Incze József, Incze Ferenc, Kilyéni Ferenc honvéd, valamint Székely Gergely főhadnagy, Czakó Áron hadnagy, Szilágyi Sámuel alezredes —, mert szerinte nem csak az a fontos, hogy kőbe véssük nevüket, hanem a lelkekbe is, mert így tanulhatunk példájukból. Az óvodások, kisdiákok előadták verses-dalos műsorukat.