Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. március 17., csütörtök: Közélet Nacionalista botrány a parlamentben (Boc és kormánya marad)Elutasították tegnap késő este a bukaresti parlamentben a munkatörvénykönyvvel kapcsolatos ellenzéki bizalmatlansági indítványt, így Emil Boc és kormánya tisztségben marad, illetve a jogszabály hatályossá válik. A szavazás este tíz óra tájékán kezdődött, mivel a parlamenti vita elhúzódott, majd félbeszakadt, miután a kormány fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (DLP) egyeztetési szünetet kért. Ennek oka az volt, hogy az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (NLP) nevében Puiu Haşotti szenátor a napirend megváltoztatását kérte. Haşotti azt indítványozta, hogy a parlament fogadjon el nyilatkozatot, amelyben elítéli Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek március 15. alkalmából az erdélyi ünnepségeken felolvasott üzenetét, illetve azt állította, hogy a magyar kormányfő Erdély jövőjével kapcsolatos kijelentést tett volna. Ezt később maga Emil Boc is cáfolta a pulpitusról, mondván, hogy ünnepi üzenetében Orbán nem emlegetett olyasmit, amit az ellenzéki politikusok kifogásoltak. A kabinet kevesebb, mint egy év alatt immár az ötödik bizalmi szavazást élte túl tegnap. Az ellenzéknek 236 igen szavazatot kellett volna összegyűjtenie a kormány megbuktatásához, ám nemhogy ez nem sikerült, de még a voksoláson is csak 216 honatya vett részt. A kormánypártok törvényhozóinak többsége nem élt szavazati jogával, végül csak 211 igen gyűlt össze. Eredményhirdetést követően a kormányoldali honatyák kivonultak a teremből, így kvórum hiányában már nem szavaztak a tervezett elítélő nyilatkozatról. Közben azt is többen elmondták, hogy a kifogásolt mondatok nem a magyar miniszterelenöktől származnak, ahhoz hasonló megjegyzés Marosvásárhelyen hangzott el annak a szájából, aki felolvasta Orbán Viktor üzenetét. A szavazás után a liberális politikusok, mind Haşotti, mind Antonescu már elbizonytalanodva nyilatkoztak ebben az ügyben, mondván, nem tudnak magyarul, illetve sajtóhírekből vették a vélt kijelentést. A szavazást megelőző vitában Frunda György higgadtságra intett, Markó Béla kijelentette, büszke arra, hogy a teremben ülő képviselőtársaihoz hasonlóan állampolgára ennek az országnak, Adrian Năstase megjegyezte, Orbán Viktor kijelentése nemzeti büszkeség kérdése, míg Călin Popescu Tăriceanu úgy vélekedett, nem helyes emocionálisan megítélni Orbán nyilatkozatát, azt javasolva, előbb szavazzanak a bizalmatlansági inbdítványról, utána vitassák meg a románellenes kijelentéseket. A tegnapi nap folyamán több ezer ember tüntetett Bukarestben a parlament épülete előtt a kormány által elfogadásra javasolt, módosított munkatörvénykönyv ellen tiltakozva. A megmozduláson mintegy nyolcezer ember vett részt. Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 1964Olvasóink értékelése: 3.4Szavazatok száma: 5Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. március 17., csütörtök 07:33
vanist 241 hozzászólás Mindenki azt félti, ami soha sem volt igazából és jogosan az övé.... Igy vannak Erdélyel egyesek, nem beszélve arról, hogy a magyarságot/székelységet sem tudták igazán "úralni/leigázni vagy megtörni" soha és nem is fogják!
2011. március 17., csütörtök 07:38
leopold 1035 hozzászólás el kell fogadni, hogy e mocskos orszagba soha nem lesz rend.
2011. március 17., csütörtök 08:03
lacafaca74 2661 hozzászólás Még mindig jól lehet hülyíteni a népet ilyesmivel... elfelejti minden gondját, baját ha Erdély elvesztését kezdik emlegetni neki. Mintha a középkorban élnénk....
2011. március 17., csütörtök 08:58
bzoal 735 hozzászólás A nacionalizmus még mindig jó fegyver a román politikusok kezében. ÉBREDJ Európas.
2011. március 17., csütörtök 08:59
bzoal 735 hozzászólás A nacionalizmus még mindig jó fegyver a román politikusok kezében. ÉBREDJ Európa.
2011. március 17., csütörtök 09:06
janoska44 740 hozzászólás Mekkora szerencseje van Romanianak hogy valamelyik magyarorszagi politikus ittjartaban,nemszakitotta ki Erdelyt,es vitte volna el.
2011. március 17., csütörtök 10:26
madarka 13 hozzászólás "Markó Béla kijelentette, büszke arra, hogy a teremben ülő képviselőtársaihoz hasonlóan állampolgára ennek az országnak"... na, ekkora benyalást nem vártunk el mi, erdélyi magyarok. De Markótól már megszokott, a magyar állampolgárság sem kell neki, miután Tamás S. és társai becsületesen kérték azt már az első napon, Markó csak annyit mondott arra, hogy ő nem tilthatja meg, h kérjék... Szégyenletes!!!
2011. március 17., csütörtök 12:25
Ferencz 2981 hozzászólás Hát így állunk, itt tartunk!. A Crin Antonescu "cselvetése" utáni, parlamenti, és hírtelevíziós epeömlés, - még mindig szivárog - A Markó Béla melldöngető hazaffysága/ismételt behódolása, Borbély Károly gyalázatos magyarázkodása, Frunda György vérszegény védekezése, véleményem szerint meg kellett, hogy győzzön minden magyar embert arról, hogy "lovat" kell cserélni, de sürgősen! Az RMDSZ még azt sem volt képes előrelátni, hogy a megszorító intézkedések, bár mindenkit sújtanak, a székelyföldi további székely-magyar területvesztéseket segítik elő, hiszen csodálatos módon föld-,és lakásvásárlásra ITT, a legszegényebb román honfitársunknak is mindig kerül pénze. Azt hiszem rosszabb helyzetbe csoszogtunk vissza. mint amelyben 1989 előtt voltunk. Frunda úr, az "autonómia éleit kerekítendő", terület-alapú autonómiáról hadovázik újabban! Szenátor úr, maholnap már erről sem lehet szó, hiszen a legjobb úton haladunk afelé, hogy az egyik, T.G.-t bálványozó semmirekelőnek igaza legyen, menekültekké válunk saját hazánkban. Ha még leszünk egyáltalán!
Csalódás ért - na nem az RMDSZ-es honatyák okozták - Emil Hurezeanu részéről, akit mérsékelten gondolkodó értelmiségi embernek tudtam eddig. Most az alkotmány lobogtatva habzott a szája a területi autonómia ellen. Nekiesett a kettős állampolgárság intézményének is, - azt úgy-e jól ismert okok miatt még az államfő sem tette meg - "privilégiumként" tüntetve fel a többségi nemzet tagjaival szemben!!!!! Ha ezek után még valaki kétségbe merészelné vonni Orbán miniszterelnök, és csapata, valamint Tőkés püspök úr szándékait minket illetően, azt Petőfi szavaival élve sehonnai bitang embernek fogom tartani. A velem egy véleményen lévő fórumozó társaim felé van egy javaslatom: az ilyen hangvételű hozzászólások ellen vezessünk be reagálás-bojkottot. Ha egyebet nem is érünk el vele, legalább tiszta vizet önthetünk a pohárba. 2011. március 17., csütörtök 13:29
fekete 101 hozzászólás Nagyon elszomoritt mARKO bELA buszkesege.arra kellett volna buszke legyen ha Romaniaban elsonek kerte volna a magyar allampolgarsagot.Szegyen hogy ilyen magyarok is vannak es meg mindig turjuk hogy ok vezessenekLE A TALPNYALOKKAl le a behodolokkal.
2011. március 17., csütörtök 16:55
eberendre 1632 hozzászólás Tiszta ügy, akármennyire tolod a román szekeret, egyszer csak egyedül maradsz vele, s eltipor, amire azt mondják, nem toltad eleget.Megjártuk megint.
Mikor lesz olyan vezetőnk, aki a tanulságból emlékszik valamire, nem koppintanak egyre az orrunkra. 2011. március 17., csütörtök 19:59
girtlergyula 601 hozzászólás Minden aljas intezkedest meg tehet a kormany a valasztasokig .Azutan mar nem lesz a parlamentbe az RMDSZ A kormany biztos fog faragtatni szobrokot azoknak akikert megmaradhatott mar annyiszor , de koszoruzza is meg piros sarga kek szallagos koszorukkal , mert a piros feher zold szallagosokot ok nem erdemlik . Csufolkodtak Romania nepevel a magyaroknak pedig van akiket szegyelnie.
2011. március 18., péntek 08:13
PityiPal 1632 hozzászólás Az utóbbi 11 évben rmdsz-ék, a választóik felé még egy halovány gesztust sem tettek, amivel az általuk úgymond, képviselt magyarság nemzeti érzéseit támogatták volna.Csak a saját agyongazdagodásuk, a nagy harácsolás volt a fő céljuk, ezerszer elárultak bennünket.2000 után buktak halomba a nagy gyárak, fafeldolgozók, kerültek az utcára a szerencsétlen embertársaink.Nem volt és nincs egy gazdasági váltságtervük, amivel a magyarságot, főleg a székelységet kiirányíthatták volna a kilátástalanságból.Pedig itt van a rengeteg, Isten adta gazdasági forrásunk.
2011. március 18., péntek 10:44
gebe 248 hozzászólás Az elmúlt évszázadok tanulsága többek között az , hogy hiába vannak kemény , gerinces , egyenes politikusaid , mert utána akár Trianon is jöhet. Nem mindig az a legokosabb , ha Botondként törsz a várba , ha egyszer ott a kiskapu.
Másfelőlről , ha egy percre is kételyeket hagyunk ébredni , hogy esetleg nem gondoljuk komolyan az autonómiát , akkor el is felejthetjük egészen és rögtön. ÚGY , HOGY " tisztelt" rmdsz IGENIS KELL AZ AUTONÓMIA !! IGENIS IGÉNYT TARTUNK RÁ ! LEGYEN VALAMI HATÁR AZ ALSÓ FERTÁLYOK NYALOGATÁSÁBAN !! LEGYÜNK ŐSZINTÉK : AZÉRT ELÉGSZÜNK MEG AZ AUTONÓMIÁVAL , MERT BÉKÉS ÚTON TÖBBET NEM TUDUNK. AZT KELLENE TUDATOSÍTANI A ROMÁN POLITIKUSOKBANL , HOGY AZ AUTONÓMIAIGÉNYÜNK KIELÉGÍTÉSÉVEL ELKERÜLHETIK KOSZOVÓT. NEM NEKÜNK TESZNEK VELE SZOLGÁLATOT , HANEM MAGUKNAK , MERT LEHETNE ROSSZABB IS. ETTŐL TOVÁBBRA SEM KEDVELEM AZ mpp -t sem ! 2011. március 18., péntek 11:16
taurus 89 hozzászólás girtlergyula-"mar nem lesz a parlamentbe az RMDSZ"- ejsze az MPP lesz ott? Szász meg a bandája.Ne röhögtess!Az MPP halott!
PityiPal-"Csak a saját agyongazdagodásuk, a nagy harácsolás volt a fő céljuk"-ejsze Rácz Karcsi barátod a mérce-marha! fekete-"LE A TALPNYALOKKAl le a behodolokkal." -egyet értek, pusztulj MPP! gebe-"AZT KELLENE TUDATOSÍTANI A ROMÁN POLITIKUSOKBANL , HOGY AZ AUTONÓMIAIGÉNYÜNK KIELÉGÍTÉSÉVEL ELKERÜLHETIK KOSZOVÓT"-lehet hozzáfogni nagyokos,mindenkinek szabad! Ferencz-"A velem egy véleményen lévő fórumozó társaim felé van egy javaslatom: az ilyen hangvételű hozzászólások ellen vezessünk be reagálás-bojkottot."-Gratulálok, az összes közül ön a legügyesebb.Sikerült összefogni a Háromszék napilap fórumán egy csomó nagypofájú pártaktivistát(kivétel gebe),akik mondanak nagyokat, a gyűlölet és a sértődöttség emberei ők. Nehogy ne válaszoljatok!!!!!!!!! 2011. március 18., péntek 12:16
gebe 248 hozzászólás Azt , hiszem , hogy igazából félnek is ettől ( Koszovótól ) , csak szerencsére ők is marják egymást . Ilyenkor lehet a más kárán örülni : Nem olyan nagy baj , ha nem mindenben értünk egyet , mert ők is megosztottak. A baj az , hogy egy dologban nagyjából egyetértenek : Le velünk !
Nem baj , ha sok a pártaktivista , legalább ők is olvasnak néha ellenvéleményt. Az én jelszavam továbbra is az , hogy az RMDSz lell megújuljon valahogy, nem lehet , hogy egyre több magyar párt legyen Romániában. Túlságosan szétforgácsolódunk és ezt el kellene kerülni valahogy. Több " ellenzéki " kellene szerepet kérjen és vállaljon az RMDSz-en belül , és ha egyre többen vannak , úgy talán sikerül egy kis színt vinni bele. Az MPP soha nem tartott ott , hogy valamit bár megpróbáljon tenni a magyarság érdekében. Fő célkitűzésük , hogy az RMDSZ helyére verekedjék magukat , hogy közelebb legyenek a zsíros bödönhöz. Sajnos ( főleg az elején ) pár jóhiszemű embert is a soraikba tudtak állítani , most már nem igen sikerül. Egyetlen ütőkártyájuk mindig is az volt , hogy megpróbálták kihasználni , hogy az emberek elvárásait az RMDSZ messze nem tudta kielégíteni. Arról . hogy ők sem tudnák mélyen hallgatnak. 2011. március 18., péntek 12:21
lacafaca74 2661 hozzászólás Csatlakozom Gebe, tökéletesen igazad van. A baj az hogy ezek nemigen kívánnak megújulni. Minek engedjenek mást a tűz közelébe ha ők melegedhetnek. Egyébként egyik 19 a másik egy híján 20.
2011. március 18., péntek 12:40
gebe 248 hozzászólás Persze , hogy nem engednek. Azt ki kell verekedni ! Aki még ennyit sem tud az mire fog menni a román honatyákkal szemben ? Aki nem képes , hogy beverekedje magát az RMDSZ-be az úgysem igazán tudna minket képviselni.
2011. március 18., péntek 13:12
Ferencz 2981 hozzászólás taurus: te még nálam is ügyesebb vagy. Simán át tudsz siklani a lényeges dolgok fölött, s a nyakát kicsavarva egy mondatnak, azt tartalmával ellentétesen értelmezni. Semmi okom "védekezni" bunkó támadásod ellen, engemet jobban minősítenek eddigi " provokációim"! S ha tévedtem javaslatommal, mea culpa , nem a "nagypofájú pártaktivisták" malmára akartam a vizet hajtani.
2011. március 18., péntek 14:31
Zeta 140 hozzászólás A roman nacionalistak azt az Orban Viktort, illetve Magyarorszagot tamadjak akik talan egyedulikent tamogatjak -miattunk- romania Schengenhez valo csatlakozasat. Mert a Franciak, Nemetek, Olaszok stb., mar megismertek ezt a kedves nemzetet, vagy talan az egesz eu hulye?
2011. március 18., péntek 15:22
gebe 248 hozzászólás Jaj nem ! A franciák azok jó barátok , csak hát most ott van az a fránya Sárközi :)
Nem Orbánt támadják , csak elővették a nacionalista fegyvert , hogy szabaduljanak a kormánytól. Édler András eléggé jól vázolta az okokat. 2011. március 18., péntek 17:29
taurus 89 hozzászólás Fiúk! Tudtam, hogy előbb-utóbb egyet értünk.Bocs, ha valakit megsértettem!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||