Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 04:35
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. március 17., csütörtök: Közélet

Két órát álltak a vonatok

A kora reggeli munkásvonatokat nem érintette a tegnapi kétórás leállás, de a kevés utassal közlekedő későbbi szerelvények 120 percet vesztegeltek az állomásokon. A vasutasok figyelmeztető sztrájkja miatt 7 és 9 óra között négy vonat nem indult, illetve nem érkezett meg a sepsiszentgyörgyi állomásra, a kétórás kiesés ellenben szinte egész nap éreztette hatását.
Reggel 8 órakor öt-hat utas várakozott a megyeközponti vasútállomáson, egyikük sem hallott a sztrájkról, még akkor sem tudták, mi történik, amikor a hangosbemondón bejelentették, hogy vonatjuk 115—120 percet késik. Volt, aki elment, aki pedig jegyet váltott, bosszankodott, hogy nem tájékoztatták hamarabb. Vasile Mesaroş infrastruktúráért felelős állomásfőnök érdeklődésünkre elmondta, kollektív munkaszerződésük 2010. december 31-én lejárt, január végéig meghosszabbították, azóta ellenben ennek hiányában az alkalmazottak nem kapják a hét végi pótlékot, ami havi háromszáz-négyszáz lej kiesést jelent, elbocsátásokkal riogatják őket, szakszervezetük emiatt hirdette meg a tegnapi kétórás leállást. Or­szá­gosan közel négyszáz vonat vesztegelt 7 és 9 óra között, Kovászna megyében két szerelvény állt Maksán, illetve Málnásfürdőn, másik két menetrend szerinti vonat 7 óráig nem érte el a megye határát, ezek Hargita, illetve Brassó megyei állomásokon töltötték a sztrájkidőt. Bár a magán vasúttársaságnál nem állt le a munka, vonataik mégsem közlekedhettek a két óra alatt, mert a forgalomirányítók nem dolgoztak, így ezek a szerelvények is késve indultak, illetve érkeztek.
Hozzászólások
2011. március 17., csütörtök 07:31
leopold
1035 hozzászólás
szerintem orokre leallhatnak, mert lassan se utas se aru amit szallitani.

2011. március 17., csütörtök 08:09
lacafaca74
2661 hozzászólás
Magánosítani kellene az egészet, habár itt nálunk az még nem garancia hogy túléli és fejlődni tud a vasúti szállítás. Elavult infrastruktúra, kosz, szemét mindenütt... igy nem lehet müködtetni. Bezzeg külföldön már rég rájöttek hogy jobb és biztonságosabb mint a közúti szállítás. Ott a kamionokat is vasúti kocsikra teszik.

2011. március 17., csütörtök 09:14
bzoal
735 hozzászólás
Ezalatt kiseperték a szemetet és lemosták a spk mocskot a személyszállító vagonokban?

2011. március 17., csütörtök 11:44
abc
318 hozzászólás
lacafaca nem csak biztonságosabb, olcsóbb is.
Egyszerü számitással bebizonyitható. A Bikszádi követ, ha vagonokkal szállitanák olcsobban jönne ki mint kamionnal. 50 vagon kő, az durván 140-150 kamion teher. Lehet számolgatni a költségeket, az időt az egy szerelvény , egy mozdony és 140 kamion fuvar közt. De az a fránya korrupció mindig közbeszól. :-)
Ameddig lehet az állami pénzt lenyulni, addig lessz állami vasut is. Lehet hogy veszteséges(hm...), de talán az ellenőr csak fele pénzt vágná zsebre, akkor nyereséges is lehetne. A tavalyelőtt valami 1 millió euróra vásárolt a CFR virágot. Hová ütették? lehet találgatni.
egyébként ha jol tudom, a brassó körzethez tartozó alkalmazottak nem sztrájkoltak, tehát a brassó-szentgyörgy szakaszon a magántársaság járatai nyugodtan közlekedhettek volna

2011. március 17., csütörtök 16:57
eberendre
1632 hozzászólás
Magánosítani azért nem tanácsos mert eladják ócskavasnak, mint minden egyebet.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Mózes László:
Nacionalista botrány a parlamentben (Boc és kormánya marad)
Elutasították tegnap késő este a bukaresti parlamentben a munkatörvénykönyvvel kapcsolatos ellenzéki bizalmatlansági indítványt, így Emil Boc és kormánya tisztségben marad, illetve a jogszabály hatályossá válik.

- Farkas Réka:
Előzetesben marad a polgármester (Ártatlannak vallotta magát Rácz)
Előzetes letartóztatásban marad Rácz Károly, a brassói Ítélőtábla megerősítette a Kovászna Megyei Törvényszék szombati döntését, nem rendelte el a korrupcióval gyanúsított kézdivásárhelyi polgármester szabadlábra helyezését. A végleges ítéletig az ártatlanság vélelme megilleti Ráczot, ám pártfeladatait nem tudja ellátni, ezért kérik, mondjon le országos alelnöki tisztségéről — közölte tegnap déli sajtótájékoztatóján Kulcsár-Terza József, az MPP megyei elnöke.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS