Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. március 17., csütörtök: Közélet Belföldi hírekGázas fenyegetések A földgázszolgáltatók kérték a gáz árának három lépcsőben történő, 5, 7, illetve 9 százalékos emelését szeptemberig, hogy így fedezzék veszteségeiket — jelentette be tegnap Iulian Iancu SZDP-s képviselő, az ipari és szolgáltatási bizottság elnöke. Az első emelést április elsejétől, a 9 százalékosat július elsejétől, a harmadik, 7 százalékos emelést pedig szeptember elsejétől vezetnék be. Iancu az energetikai vállalatok tőzsdére kerüléséről szervezett konferencián elmondta, szükség van a sebezhető fogyasztók védelmére, és bírálta a vállalatok tőzsdepiacra kerülését jelen körülmények között, amikor a ,,piac lenn van". Március elején a gazdasági minisztérium bejelentette: nem kellene növekednie a lakosság által fogyasztott földgáz árának, sem most, sem a jövőben nincs ok erre. A gázszolgáltatók ezzel szemben több ízben kérték az Országos Energiaszabályozó Hatóságtól az árak emelését, indoklásuk szerint veszteséggel dolgoznak, képtelenek tovább fedezni költségeiket, ami oda vezethet, hogy megszakítják a gázszolgáltatást, és csökkentik befektetéseiket.
Vizsgaidőszakban nem sztrájkolhatnak a pedagógusok A szenátorok tegnap úgy döntöttek, hogy a pedagógusok csak akkor hirdethetnek sztrájkot, ha biztosítják az általános iskola végi országos tudásfelmérő vizsgák és az érettségi minisztérium által előírt, naptár szerinti lebonyolítását. Elfogadták az oktatási bizottság elnöke, a DLP-s Mihail Hărdău javaslatát, amellyel a munkakonfliktusok megoldását szabályozó, 1999/168-as jogszabályt módosították. A módosítást támogatta a szenátus munkaügyi bizottsága is, és elfogadásra ajánlotta a plénumnak. Hajmeresztő tartozások Az Egészségügyi Minisztérium és az Országos Egészségbiztosító Pénztár tartozásai az ingyenes és ártámogatott gyógyszereknél elérték az 1923 millió lejt — közölte tegnap Viorel Vasile, a Romániai Gyógyszerforgalmazók Egyesületének elnöke. ,,Az ingyenes és ártámogatott gyógyszerek esetében 935 millió lejről van szó, ehhez még hozzáadódik 438 millió lej, az országos egészségügyi programokban el nem számolt gyógyszerek ára, valamint 550 millió lej azokért a receptekért, amelyeket azért nem fogadtak el, mert nem volt rá költségvetési fedezet" — részletezte Viorel Vasile. Mint mondta, tárgyalásokat kezdeményeztek a hatóságokkal, de azt a választ kapták, hogy ezeket az összegeket csak a júliusi költségvetés-kiigazítás során fizetik ki. A gyógyszerforgalmazók azt kérték a hatóságoktól, hogy alkalmazzák az ügyre vonatkozó európai jogszabályokat, amelyek a 60 napon belüli elszámolást írják elő. Árvízveszély Sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki a Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet az ország nyugati és délnyugati részén fennálló árvízveszély miatt. A Kraszna, a Berettyó, a Fehér-Körös, a Fekete-Körös, a Béga régi ága, a Béga, a Temes, a Berzava, a Temesmóra, a Karas, a Néra, a Cserna, a Desnăţui, a Zsil, illetve az Olt alsó folyásának Szilágy, Szatmár, Krassó-Szörény, Bihar, Arad, Hunyad, Temes, Dolj, Vâlcea, Gorj és Olt megyéken áthaladó mellékfolyói önthetnek ki az elkövetkező időszakban várható erős esőzések miatt. A sárga jelzés ma 10 órától holnap 16 óráig marad érvényben. Márciusi provokációk Ismeretlen tettesek román zászlós papírlapokkal borították le több Bihar megyei helység névtábláját a március 15-i ünnepség apropóján — tudatja a Bihar megyei RMDSZ közleménye. A szövetség megyei szervezetéhez több településről — például Nagyváradról és Telegdről — és körzeti szervezettől érkezett bejelentés, miszerint ismeretlen tettesek a magyar közösség anyanyelvhasználati jogait sértették meg azáltal, hogy a települések bejáratánál kihelyezett magyar helységnév-feliratokat leragasztották. A nyilvánvaló provokáció ügyében az RMDSZ feljelentést tett a rendőrségen. Szerző: Csinta SamuCikk megjelenítése: 1215Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 4Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. március 17., csütörtök 07:55
leopold 1035 hozzászólás van olyan,hogy Biztosito Haz? szerintem mar reg ossze van omolva anyagilag.
2011. március 17., csütörtök 08:26
lacafaca74 2661 hozzászólás Ha már Csibi ellen el tudnak járni ugyanolyan buzgósággal kezeljék a Bihari helységnévtáblák ügyét is.
2011. március 17., csütörtök 08:45
Mandy 74 hozzászólás Vizsgaidőszakban nem sztrájkolhatnak a pedagógusok- Nagyon helyes!!!!!!
2011. március 17., csütörtök 09:23
simonlenke 40 hozzászólás Az a sok pénz amit az egésségbiztositó levon afizetésből hova lessz? És ha betegek vagyunk mégis mindent meg kell fizetnünk, ha van miből.Ha meg nincs akkor othon szenvedünk a levont pénzünknek annyi.
2011. március 17., csütörtök 09:24
bzoal 735 hozzászólás A BIHARIhelységtáblákat is Csibi borította be? Kivizsgálás kell sűrgősen.
2011. március 17., csütörtök 20:19
girtlergyula 601 hozzászólás Szuleinknek a gyogyszer naprol napra dragul , Cseke ugy viselkedik mintha buszke lenne ra ,a korhazak siralmas helyzetere is buszke , ha megkerdezzik tolle hol a penz nem tud valaszolni . Tulipan tessek mindenkinek most van mit szagolni . Jovobe lesz etel ital templomozas es irany csoportoson valasztani .
2011. március 17., csütörtök 22:02
janocska 267 hozzászólás Az a gázas "veszteség" jólfogna mindanyiunknak.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||