Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. március 18., péntek: Máról holnapra Tovább él a nacionalizmusA szerda esti hőbörgéshez képest visszafogottabban, de tegnap is folytatódott a tévesen Orbán Viktornak tulajdonított üzenet körüli cirkusz: Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét bekérette a román külügyminisztérium, és felszólították, határolódjék el a magyar kormányfő köszöntőjét kiegészítő mondatoktól. Amit igencsak nehezen lehetett volna megtenni, hiszen, mint kiderült, a nagykövet feleségének szavaival, valamint Petőfi Sándor Nemzeti dalának soraival tévesztették, avagy mosták össze a magyar miniszterelnök üzenetét egy pontatlan román hírügynökségi tudósítás alapján. Csakhogy kit érdekeltek egyáltalán a tények? Hiszen azok számára, akik a bizalmatlansági indítvány vitája során a leghangosabban kiáltották, hogy veszélyben az ország szuverenitása, területi egysége, akik a leghevesebben ostorozták a magyar állam vezetőit, és a két ország kapcsolatainak megromlásáról beszéltek, tegnapra mintha tét nélkülivé vált volna a játszma. Lejárt a bizalmatlansági indítványról szóló szavazás, nem sikerült a magyar—román ügy kapcsán összeugrasztaniuk a hatalmon levő pártokat, kudarcba fulladt a kormánybuktatási kísérlet. Meg aztán ország-világ láthatta, mily nagyon védelmezik ők Erdélyt az irredenta magyaroktól — és ez bizony Romániában még mindig szavazatokat hoz a konyhára. És minden bizonnyal éppen ez a legelkeserítőbb tanulsága a szerda esti történéseknek: húsz évvel a rendszerváltás után még mindig eredményesen lehet kijátszani a magyar kártyát, a román pártok pedig még mindig csak a pillanatnyi érdekeiknek megfelelően viszonyulnak a magyar kérdéshez, politikai helyzetük függvényében egyik nap kisebbségbarátnak, másik nap nemzetféltő nacionalistának mutatkoznak. De azon azért az RMDSZ régi-új vezetőinek sem ártana elgondolkodniuk, eredményes-e a kormányzati szerepvállalást mindenek fölé helyező, a román partnereket igen gyakran váltogató, ide-oda simuló, gyakran kettős kommunikáción alapuló politizálás, amelyet az elmúlt időszakban folytatott az érdekvédelmi szövetség, és amely, ismét bebizonyosodott, csöppet sem tette megértőbbé, érzékenyebbé a romániai pártokat az erdélyi, a magyar kérdés iránt. A román politikusok ugyanúgy üvöltöznek, ha autonómiáról hallanak, mint évekkel ezelőtt, és változatlanul nem tudják, mit jelent az önrendelkezés, a szövetség politikusai pedig továbbra is kínos magyarázkodásra kényszerülnek, valahányszor erről kérdezik őket Bukarestben. Pedig rajtuk is múlik, hogy meddig él még Romániában a nacionalizmus szelleme. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 1904Olvasóink értékelése: 4.85Szavazatok száma: 13Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. március 18., péntek 07:06
leopold 1035 hozzászólás fantasztikus mi hulye van abba a parlamentbe,jo indok, elterelni a figyelmet az igazi gondoktol.
2011. március 18., péntek 07:46
doboa61 1854 hozzászólás A bohócok bohóckodnak.
Na és? Románia nacionalista volt, az most is. És az is marad. Nacionalista = NÁCI. 2011. március 18., péntek 07:55
zolika 10 hozzászólás Füzes Oszkár is hibázott. Magyarázkodott, hogy semmi autonómia, miközben ki kellett volna mondja, hogy azért beszédtéma,azért hangzik el, mert jogoskövetelmény, melyért Magyarország ki is fog állni.
2011. március 18., péntek 11:27
tiberiusz 9 hozzászólás Ez egy érdekes folyamat úgy az RMDSZ mint a magyarországi politikum részéröl.Senkiben nincs mersz az igazi követeléseknek hangot adjon.Ebböl talán Tökés kivétel.Ilyen ekmekkeléssel csak automatikusan a románság alá soroljuk magunkat.Peddig volna jó példa a mai életböl is, mint például a déltirol,katalán meg az észekír politikum.Akik 1 mm sem hátrálnak hanem lassan de biztosan elöre haladnak.Ehhez hit, elszántság és megnem alkuvási szándék kell.Ami nálunk fele igazi hiánycikk.Sajnos.
2011. március 18., péntek 12:21
Szerzsant 129 hozzászólás Igazat adok TIberiusz! Ellenben, Doboa61, az újsàgíróval együtt tévedtek a nacionalizmus fogalmàban! Amit itt lehet alkalmazni az a sovinizmus, ami a szélsőséges nacionalizmust jelenti. A baràtsàgos és egészséges nacionalizmus, sajnos mifelénk kihalóban van, az utóbbi napok hozzàszolàsaiból következtetve! Ezt patriotizmusnak nevezik! Ami felemelő és szép!
2011. március 18., péntek 13:50
alparber 21 hozzászólás "A patrióta jogot véd, a soviniszta jogot sért" - dr. Jeszenszky Géza
2011. március 18., péntek 17:58
janoska44 740 hozzászólás Igen,nagyon is termeszetes az autonomia koveteles,es mnnel tobbet hangoztatyuk annal jobban hozza szokik mindenkinek a fule,az autonomia szohoz es az ilyen fasiszta fajzatok mint,Tudor vadim,Fanariota Funar,az Olguta Vaszileszku,a volt borviztolto mesterGrama,Ionica Lacatusu,es majdnem minden romaniai felnotas parlamenti kepviselo,bele nyugszik hogy ez egy jogos koveteles.
2011. március 18., péntek 19:01
Kheops 814 hozzászólás basescu Budapesten kijelentette anno,hogy itt semmifele autonomia nem lesz.O fittyet hanyt minden elemi diplomaciai szabalyra es sajat otthonukban(is) oktatta ki a magyarokat!mi meg allandoan es mindenert kerjuk a bocsanatot toluk,mint frusztralt kisebbrenduek!?En Csibit tobbre tartom,mint basescut,aki naponta akasztja a nepet,de senki sem haborog!
2011. március 18., péntek 19:52
NagyAttilaPuli 94 hozzászólás Hogy a nyugati látogatók elégedettek ami Romániában van a kisebbségi nyelvhasználatot illetően - meg, ha Magyarországon valami kilengés van, nagyon jobbra, akkor Európa hangos - ennek a gyökereit Ady múlt század eleji publicisztikájából lehet megérteni, pontosan abból, ahol leírja a román lobbi ügyességét a román célok érdekében. Úgy néz ki, sikerült megdolgozniuk a nyugatot több mint száz évre előre. Autonómiázunk, könnyezünk a kettős állampolgárságtól, kik megkapták - nekem nem kell, ez az egy is sok - közben a régi bűnöknek még mindig isszuk a levét. Még mindig nem szembesültünk azokkal a bűnökkel, mik Trianonhoz vezettek. Ez azt jelenti, hogy azok még mindig hatnak.
Érdekes ezeket az összefüggéseket épp a ragyogó intellektus nem látja. Ehhez több kell, mint intellektus, látó szellem. Ilyenek voltak, Trianon előtt is de nem hallgatta meg senki őket. Igaz, hogy Jókai romantikus regényei teremtették újra a magyar nemzetei öntudatot - kérdés az, hogy mennyire valósat és mennyire csak átmeneti romantikusat - de senki nem veszi elő Jókai publicisztikáját, abból okulni, mert ő valósan, égetősen súlyosnak látta a román kérdést Erdélyben - ebben egyáltalán nem volt romantikus. A kisebbség kérdés annyira el van intellektualizálva, el van problémásítva, atomizált módon, ami a modern tudományoknak köszönhető, hogy már nem nagyon vannak akik összben látják a multat, a jelent - jövőt nem is teszem hozza, mert ilyen csak a modernkedő, európaiskodó ötletesség szintjén van. Végül már nemzet nincsen csak elszigetelt kérdések és szakértők. A szakértők mindenre jók csak épp arra nem, hogy összben lássanak. Kutatások vannak, mik csak a felszínen mozognak, a puszta racionalitás szintjén. Problémák vannak, elszigeteltek, miket meg kell oldani - de ez megint nem az egészben látás. Vannak mélyen látók, akik átlátnak a nagy probléma megoldókon, a tettek emberein, kik állandóan azt hangoztatják, hogy nem elméleteket kell gyártani, hanem cselekedni kell, ezekről a nagy cselekvőkről azt mondják egyes "Látók" az ők cselekvésük egy rejtett semmittevés, aktív lustaság. A modern ember problémái amiket buzgón gyakorlatiasan oldogat, tudományosan, kutatások alapján tegyem hozza, nem fogynak egyre szaporodnak. Ez pont olyan, mintha tíz kiló, az aszfaltra kiöntött higanyt új beggyel szeretnénk összeszedni. A katasztrófák után érdemes volna végig gondolni a modern civilizációnk gyakorlatiasságába, mindent megoldóképességébe vetett bizalmunkat. A nagy változásokat, mindig a nagy katasztrófák idézték elő, mik minden addigit eltöröltek. Be kéne látni az igazi változásoknak nem mi vagyunk az úrai - mi csak változtatgatunk - a mi szerepünk, hogy készek legyünk rá, egy belső szellemi éberséggel, hogy ne féljünk a változástól. Félelmünk a katasztrófáktól azt mutatja, hogy nem vagyunk képesek a változásra - ha nem vagyunk képesek, akkor 89 után sem változott sok, csak a felszínen, csak változtatgattunk. Trianonnak sem sikerült, pedig katasztrófa volt, ha nem is természeti, hogy változásra ösztökélje a nemzetet, mely az addigi nemzeti sors, szellemi felülbírálatából születik, mint egy nemzetei sorskorrekciót végezve. Hogy nem tettük meg amit kellett volna tennünk, bizonyítja, hogy kétségbeesett visszahódításba kezdtünk. A megbántott, az áldozat nemzet önpusztító szerepébe vonultunk vissza. A kisebbség nemzeti identitásának alapja egy önpusztító pszichológiai szerepjáték lett. Nemzeti létünk egy önpusztító történelmi szerepjátszma lett. Az olyanok, mint Tőkés az ilyen negatív nemzeti szerepjátszást erőltetik - amikor valami igazságtevést követelnek. A másik véglet az európaiskodó, szakbarbár izgágák, kiknek nem téma Trianon. Egy nemzet önön lelkéből születhet újjá, épp ott van az újjászületés lehetősége, ahol a bajok forrása van. Ez úgy történik, ha az elme ráfigyel az alatta lévő mélységekre, akkor mind a felszínre jön az a szemét mi ezer év alatt felgyűlt. Ha azt a szemetet megvizsgáljuk akkor lesz jövőnk. Ha nem tesszük akkor ne siránkozzunk, hogy más nemzeteknek Európában több igazuk van mindjárt száz éve - és úgy néz ki, hogy lesz is. 2011. március 18., péntek 21:31
Gebe 248 hozzászólás Puli te hová tartozol ?
2011. március 18., péntek 21:35
Gebe 248 hozzászólás Látó szem ?
Egy látó tudja , hogy mit kellene tenni ? Ha igen , kérlek oszd meg velünk , hogy tudjuk mi is .
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||