Szájtépés és szájtapasz (Határhelyzetek)

Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt sokak által dédelgetett kedvenc vezére ezúttal, nem először és nem utoljára, a C. V. Tudor nagyromániás vérmességét vette át, illetve ennek egy rafináltabb, az előbbi durva dührohamait szenvedélyes és intellektuális hazamentésnek álcázva. A posztkommunista szociáldemokratákkal társult párt józanabb hangú képviselőjének Tăriceanu volt kormányfő bizonyult, Andrei Marga kolozsvári rektor csak egy sasszéval oldalgott arrébb a magyarellenesre élesített napi vádaskodásoktól.
A parlamenti hacacáré másnapján a lapokat kézbe véve megdöbbenve olvastam a híreket, hogy a bukaresti magyarjaink két tucatnyi sereglete a parlamenti magyarellenes cirkuszt megelőzően március 15-én odapászították "a magyarországi médiával való szolidaritás" jegyében a maguk leragasztott szájú tiltakozását, a fehér címlapú bukaresti újságot magasba tartva.
A magam részéről már az első sorok olvasása közben elhatároztam, hogy ha ehhez a szégyenletes tánchoz a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete is társult, azonnal visszaadom a MÚRE tagsági könyvemet. Aznap egyetlen pozitív élményem, hogy ez nem következett be.
Csokorba szedve a március 15-i felemelő ünnepségek élménye után történteket, az embernek káromkodni kél kedve, ha a csíkszeredai szalmabábú-égetéssel gyújt valaki tüzet, s ennek pernyéjével kormozza be a magyar—román kapcsolatokat a parlamenti és más magyarellenes hőzöngők alá lovat adva. De még ezek után is mosolyogni tudok, amikor látom az egyik bihari településjelző táblán a nemzeti színekkel leragasztott Pusztaújlak feliratot, hogy csak az Uileacu de Criş ősisége érvényesülhessen.
És a magyar médiatörvény tényeinek ismeretében az a bukaresti szájflastrom is beszédes ötlet. Remélem, hogy lesznek, akik a szájtapaszt maguknak néha-néha visszaragasztják. Így, esetleg, még Brüsszelbe is, a budapesti Pilvax-közbe is eljuthatnak a hasonmásaik hívására egy magyar- és Magyaror­szág-ellenes kedves hőzöngésre.